Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Két ismert és jeles egyéniség beszélgetését tartalmazza a Válasz Kiadó nemrégen megjelentett mintegy 130 oldalas, bár nem túl olcsó kötete, amelynek rövid írásunk címében is olvasható két fogalom a címe: Thália és Teológia. Persze, ha th-val írható az egyik szó (és á betűvel?), akkor a másik szónak is van th-ás változata (legfeljebb akkor a második ó betű rövid), de ennek a megjegyzésnek nincs feltétlen köze a célba vett lényeghez. Egyébként Thalia a kilenc múzsa egyike, a színészet istennője, a teológia pedig az Istennel kapcsolatos tudomány. Vajon a cím az istenek találkozását sejteti-e? Nem, hanem a magyar szellemi és kulturális élet meghatározó egyéniségeinek, a kitűnő színésznek, Eperjes Károlynak és a neves teológus-filozófus Bolberitz Pálnak beszélgetéseire utal.

Amikor kezembe vettem és elkezdtem olvasni a könyvet, egyre nagyobb lelkesedéssel haladtam benne előre, hiszen olyan kérdéseket tárgyalnak a beszélgetőpartnerek, amelyek a hívő keresztény és gondolkodó emberek többségét foglalkoztatják. Mi is történt a XX. században, mi volt az oka annak a rengeteg borzalomnak, amit el kellett szenvednie az emberiség egyik részének a másiktól? És mindezt az „ész, az értelem” nevében, ahogy rögtön az első lapon Eperjes Károly hívő katolikus színművész szellemesen kifejezi: „a XX. század az intellektuális szörnyek százada volt”!

Az ugyancsak katolikus teológus történelemfilozófiai visszatekintése is nagyon olvasmányos. A történelem valósága, különösképpen is a múlt század történelme, minket is kérdésfeltevésre kényszerít, amelyet közülünk sokan – szüleink közül még többen – embertelen módon megszenvedtek. Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon a jövendőben kikerülhetőek-e, kiiktathatóak-e azok az intellektuális „szörnyek” és „szörnyellák”, akik és amelyek annyi halottat produkáltak a frontokon, lágerekben, börtönökben s bárhol, ahol csak felütötték zöld vagy vörös, horogkeresztes vagy sarló-kalapácsos fejüket. Mert nemcsak a teológus és az általa idézett politikus, hanem az áldozatok családtagjai, rokonai vagy utódai is jól tudják, hogy „túlságosan sok magyar vér folyt már eddig” (42. o.), éppen ezért valóban veszélyes dolog a forradalom.

A szerzők nem is akarnak erre biztatni senkit. De abban is jó adag igazság van, amit Eperjes Károly vall: Magyarországnak „teljes szellemi-lelki megújulásra van szüksége”. Arról szól a Széchenyit alakító színművész, hogy „hiteles személyiségek” kellenek, igaz, ő csak a jobboldalt említi, de alighanem megérdemelné ez a sokat szenvedett nemzet a „hiteles személyiségeket” bármelyik oldalon – ha lehetséges. Hiszen „a nemzetet csak Istennel együtt, az ő kegyelméből lehet föltámasztani”.

A könyv második részének címe „Az emberi ember”, melyben a hétköznapi életünk alapvető értékeit vagy kérdéseit érintő beszélgetést folytatnak a partnerek. Erről is érdemes lenne (életünk minősége, boldogság, szenvedés, remény, életünk értelme stb.) írnunk, és mindebből idéznünk, de számomra a kötet harmadik része volt a legizgalmasabb: „Hit, egyház, ökumené”.

Igaznak éreztem Eperjes Károly kijelentését, hogy „az Isten nélküli gondolkodás önmaga sírját ássa”, s hogy „Isten nélkül nem lehet élni – illetve lehet, de az olyan is”. Bizony igaz, ha az embertől elveszik az élő Istenbe vetett életet megtartó hitet, akkor „istenpótlékokat” keres és talál magának, azaz visszasüllyed a bálványimádás szellemi mocsarába. Azzal is egyet tudok érteni, ahogyan Bolberitz Pál a beszélgetésben kijelenti: „a kereszténységnek van egy gyenge pontja”, mégpedig az, hogy „félre lehet rúgni”. E helyütt a teológus az iszlám világára hivatkozik, ahol valóban nem ismert és nem is gyakorolt az istentagadás, mert „Allahot nem lehet félrerúgni, mert Allah – illetve (…) a mohamedán világ – irgalmatlan”. A jóságos Allah (a társadalmán keresztül) „azonnal lesújt, ha valaki nem engedelmeskedik”. A kereszténység Istene pedig a szeretet Istene, nem kényszeríti rá magát senkire. (Most arról ne szóljunk, hogy persze az Ő szent nevében is voltak súlyos visszaélések, szeretetlenségek, s bízzunk benne, hogy a múlt ismert és beismert hibáit nem követjük el újra a szeretet Istene nevében, mert „a nagy inkvizítornak” nem szabad visszatérnie.)

Igen sok bölcsesség és igazság lelhető fel ezekben a beszélgetésekben, s bár egyes tételek vagy kijelentések vitathatóak, mégis roppant értékes ez a kötet. Ám egy pillanatra elbizonytalanodik a protestáns olvasó, aki szívvel-lélekkel ragaszkodik a Bibliához, Krisztusba vetett hitéhez, és szíven ütötten áll meg egy kicsit meditálni. A könyv 99–100. oldalán ugyanis „az ateizmushoz vezető út három nagy lépéséről” van szó.

Az első lépés, hogy az ember az egyházát veszti el, a második lépés, hogy Krisztusát, és a harmadik, hogy Istenét. Ezt a gondolatot a lelkipásztori tapasztalat is alátámasztja: sokan könnyedén jelentik ki: nekik nincs szükségük az egyházra, templomra, istentiszteletre ahhoz, hogy higgyenek Istenben, ők – legalábbis ezt állítják – vallásosak „a maguk módján”. A lelkipásztori beszélgetés során valóban egy nagyon bizonytalan, torz, gyakran hiányos, beteges istenkép bontakozik ki, s különösen a Megváltó Krisztus hiánya érzékelhető szemet szúró módon az ilyen embereknél. Nem meglepő, ha a folyamat (mert a lélek nem ismeri az „állóvíz valóságot”) teljes istentagadásba torkollik. Ahogyan ezt a folyamatot Bolberitz Pál teológus testvérünk sejtetni engedi, imponáló, s egyet lehet vele érteni.

De az már egy hívő protestáns keresztény számára szíven ütő, hogy ezt a három lépést három történelmi dátummal illusztrálja: 1517 – 1717 – 1917. A reformáció kezdete, az első szabadkőműves páholy megnyílása Londonban és a bolsevik forradalom éve...

Mit is mondjunk? Bizony nem Luther tagadta meg a középkori egyházat, hanem a középkori egyház utasította el Luther szavát, amelyben arra szólított fel, hogy térjünk vissza a forrásokhoz, az Igéhez, Krisztushoz! Ha valaki Krisztushoz akart vezetni valakit, az éppen Luther volt – esetleg az eltévelyedett egyház ellenére is! Luthertől semmiféle vonal nem vezet a Krisztust tagadó szabadkőművesekhez és a Krisztust és Isten tagadó bolsevik forradalomhoz. Kár ezért a részért. (Igaz, az is előfordult már, hogy a volt NDK-ban valakik Lutherből akarták Hitlert és a fasizmust levezetni…)

Ennek ellenére mégis szívesen ajánljuk a könyv olvasását bárkinek – ezt az egy oldalt pedig érdemes átlapozni.

(Thália és Teológia. Bolberitz Pál és Eperjes Károly történelemről, emberségről, hitről. Válasz Kiadó, 2003. Ára: 2450 forint)

Ribár János

::Nyomtatható változat::