A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap

Hozzászólás a cikkhez

Jézusnak a zsidó vallási és politikai vezetőkkel folytatott vitája emlékeztet a samáriai asszonnyal való beszélgetésére. Ott is és itt is úgy tűnik, hogy a vitázó felek két malomban őrölnek. Az viszont nem kétséges, hogy a vitát Jézus indítja, és végig ő tartja kézben. Övé az utolsó szó is.

A vita Jézus személyének és művének titkáról folyik, és a titokra adható kétféle emberi válaszról, az elutasításról vagy az elfogadásról. Különös súlyt ad a beszélgetésnek, hogy Isten választott népének, Izraelnek a vezetői és a magát Isten által küldött Messiásként meghatározó Názáreti Jézus között zajlik. A vitatkozó felek személyében Isten két világa, a kiválasztott és – Jézus személyében – az isteni fogantatású világ képviselői ütköznek egymással.

Az első meghökkentő dolog, ami kiderül, az az, hogy ebben a kérdésben a kiválasztottak – tehát Izrael egésze –, illetve a ki nem választottak – a világ többi népei – minden különbségük ellenére ugyanabból a pozícióból indulnak, éspedig lentről, alulról, azaz a földi világból. Jézusnak ez a kijelentése nem kevesebbet jelent, mint annak tisztázását, hogy a Messiás személyének és művének felismeréséhez, illetve a belé vetett hit megszületéséhez a kiválasztottság önmagában nem ad több „muníciót”, mint a ki nem választottság. Senki – sem Izrael vezetői és népe, sem pedig a világ többi népei – önmagában és önmagától nem képes az Isten Krisztusát felismerni, nem tud hinni benne, és nem tudja őt szolgálni.

A miértre adott válasz az, hogy a Messiás kiléte, valamint személyének és művének titka csak felülről való, a mennyei világhoz tartozó személyek, tehát Isten és angyalai számára magától értetődő. Ebből az érvelésből az derül ki, hogy sem a kiválasztottságról való tudás, sem a ki nem választottság ténye önmagában nem emel fel egyetlen személyt vagy közösséget sem a lenti, az alul lévő, a földi világban adott állapotából a fenti, mennyei állapotba. Azért nem, mert a lenti, az alul lévő, a földi világban lévő állapotot egy konkrét bűn uralja. A teológusok többsége helyesen mutat rá, hogy itt nem erkölcsi hibákról, mulasztásokról, félrelépésekről van szó, hanem ez az egy bűn a hitetlenség egész életet meghatározó alapmagatartása. Minden egyéb bűn ennek az egy bűnnek a következménye. Amikor Jézus személyének és művének titkáról beszél, akkor ennek az egy bűnnek, a hitetlenség bűnének a megoldását kívánja mindenkori hallgatói szívében kimunkálni.

A megoldás mindenki – Izrael és az egész világ – számára abban rejlik, hogy állapotváltozás következik be, melyet a Jézus személyébe és művébe vetett hit teremt meg. Elhinni azt, amit Jézus állít – hogy Istent őhozzá egyszeri és megismételhetetlen atya-fiúi kapcsolat fűzi –, nem egyszerű dolog!

Ez az akkori zsidó vallási és politikai vezetők számára – a maguk Isten által garantált kiválasztottságtudatában – hallatlan, meghökkentő, sőt felháborító volt. Azt kellett látniuk, hogy előáll valaki, aki semmilyen módon nem hasonlít ahhoz a messiásképhez, amelyet Izrael az eljövendő messiásról kialakított, és küldetéséről fejében és szívében hordozott. Ráadásul ez a valaki a maga személyét és művét azzal az élő Istennel identifikálta, aki Mózesnek nyilatkoztatta ki magát az égő csipkebokorban. És nem akárhogy tette ezt, hanem betűről betűre ugyanazokkal a szavakkal: „Ani hu”, azaz „én vagyok”. Ez azóta is az üdvtörténet legnagyobb kihívása minden hívő izraelita számára. Jézus szájából nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az üdvtörténet kifordult eddigi önmagából, és új irányt vett!

Azonban nemcsak Izrael számára prolongálódott – egészen napjainkig – ez a radikális kihívás. A „világ fiai és leányai” felé, sőt – különös módon – a világ Krisztusban hívő, önmagát kereszténynek tartó része felé ugyanezzel a radikalitással hangzik Jézus Krisztus döntést követelő szava. Változatlanul érvényes a senki és mindenki logikája! Önmagában senki, de a hit révén mindenki hozzájuthat a Krisztus-titokhoz és annak minden következményéhez! A kereszténység a maga Krisztus-hitéről történő tiszta tanúságtételével és annak megélésével arról is bizonyságot tehet, hogy Izraelért és az egész világért nemcsak az üdvtörténetben, de Isten színe előtt is felelős!

Imádkozzunk!

Örök Isten, aki egyszülött Fiadat odaadtad bűneinkért, és föltámasztottad megigazulásunkért: add, hogy mi ezt teljes szívvel higgyük, és ne a magunk erejében, hanem egyedül benne bizakodjunk. Ámen.

Böröcz Enikő

::Nyomtatható változat::