Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2003
- 34
- Válasz az "Egyházi rend Erdélyben" témáról szóló levélre
evél&levél
Hozzászólás a cikkhez
Válasz az "Egyházi rend Erdélyben" témáról szóló levélre
Tisztelt Püspök Úr!
Mindenekelõtt engedje meg, hogy jó egészséget kívánjak Önnek, szolgálatára pedig Isten áldását! Egyúttal elnézését kérem, hogy levelük közlésével kollégáim – kérésemre – megvárták, míg visszatérek szabadságomról, de nem szerettem volna azzal a tényleges tapintatlansággal tetézni "bûneimet", hogy soraikat megválaszolatlanul hagyom.
Tisztelt Püspök Úr! Tisztában vagyok azzal, hogy a kisebbségi lét óhatatlanul fokozott érzékenységet „eredményez”. Ám az, hogy az általam írt beszámoló „szenzációhajhász” lett volna, nos, ez a vád már-már tudósításom újraközlésére csábít. Beérem azonban annak a bekezdésnek az idézésével, amely a cikk 5842 karakterébõl mindösszesen 756 leütést tesz ki: „Az egyházkerület püspökének tiszte volt az új szervezeti szabályzat kihirdetése, melynek elfogadásával – egyebek mellett – törvényerõre emelkedett az is, hogy a püspököt mostantól tizenkét éves mandátummal választják, és legfeljebb 71 éves koráig maradhat hivatalában. Többekben némi csalódást keltett, hogy a 72. életévében járó Mózes Árpád magára nézve még nem tekinti kötelezõnek a törvény e paragrafusát. Az egyházi vezetõ lapunknak is megerõsítette, hogy – mivel õt a korábbi zsinat még »élethossziglan választotta« – ragaszkodik hozzá, hogy nyugdíjba vonulásának idõpontját õ határozza meg… Jóllehet a zsinati ülés kapcsán a helyi sajtó elõszeretettel foglalkozott ezzel a kérdéssel, az ünnepi közgyûlés mindvégig mentes maradt a személyeskedésektõl.”
Tisztelt Püspök Úr! Józan eszem azt diktálná, hogy az olvasókra bízzam annak megítélését, hogy mondataim „lázítónak” avagy „embereket egymásra uszítónak” tekinthetõk-e. A szívem azonban azt diktálja, hogy – amennyiben Ön ezt így érzi – akkor nyilvánosan megkövessem, és testvéri bocsánatát kérjem.
Meglehet, valóban tapintatlanság volt kitérnem az Ön személyére, csakhogy szakmailag súlyos hiba lett volna tudomást sem venni a törvénynek errõl az aspektusáról. Már csak azért is, mert az egyik legolvasottabb erdélyi napilap (a Krónika) a zsinat apropójából aznap jószerével kizárólag az utódlás kérdését feszegette – mégpedig az újság címoldalán. Mentségemre szólhat talán az is, hogy találkozásunk alkalmával szemtõl szembe is Önnek szegeztem ezt a kérdést, és akkor nem minõsítette felháborítónak azt.
Telefonbeszélgetésünk során viszont arra kért, hogy konkrétan nevezzem meg azokat a személyeket, akikben csalódást keltett az Ön „törvényértelmezése”. E kérését már csak az Újságírói etikai kódex vonatkozó paragrafusa miatt sem áll módomban teljesíteni. Miután azonban az „élõ egyház” ismérveivel kapcsolatos megjegyzésükkel többé-kevésbé magam is egyetértek, „az emberi lelkekben mérhetõ változások” és igények „bátortalanabb” megnyilvánulásait is szeretettel ajánlom figyelmükbe...
Tisztelt Püspök Úr! Én ugyan nem értem, miért jó az, ha csupán Ön tudhatja, hogy mikor vonul nyugalomba, de kívánom, hogy az Úr adjon Önnek kellõ bölcsességet e döntés – idejekorán történõ – meghozatalához!
Testvéri üdvözlettel:
T. Pintér Károly fõszerkesztõ
::Nyomtatható változat::
|