Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Valószínűleg nem csak a mi családunkban szokás, hogy amikor egy új, eddig még nem látott városba érkezünk, az első felfedező séták egyike egészen biztosan az evangélikus templomhoz vezet. Mindig is így volt ez nálunk, így láttam, így tanultam ezt még gyermekkoromban.

Nem csoda hát, ha nem volt ez másként az idei nyaraláskor sem, Tokajba érkezvén. A templom megtalálása igazán nem okozott problémát, hiszen a főtér tőszomszédságában húzódik meg a szerény kis épület, termetes fák árnyékában. Csak felirata hirdeti büszkén az arra járóknak, hogy „Erős vár a mi Istenünk”. Előtte rozsdás kerítés, ennek egyik oszlopán tábla, melyről tájékozódni lehet az istentiszteletek rendjéről. A kiírás szerint csupán kéthetente tartanak alkalmakat, hiszen nem éppen a szomszédból kell idejönnie a lelkésznek, és valószínűleg az érdeklődés is csekély.

A tájékoztató alatt másik felirat. E szerint itt Sztehlo Gábor Otthon működik. Nocsak! Nézelődés, szemlélődés közben szerencsére előkerül egy „mindentudó” néni (valahogy mindig akad egy-egy idős ember, aki ilyenkor megszólítja az idegent, és sokszor nagyon érdekes dolgokat lehet megtudni az alkalmi idegenvezetőktől), aki elmondja, hogy ő még emlékszik rá, amikor itt tényleg működött szeretetotthon, de ez már régen volt. Már beszüntette szolgálatát. Na igen, sokat változott a világ… – kesereg.

Elhagyatottnak éppen nem tűnik a hely, de szegénységről, romlásról árulkodik. A kis templommal egybeépített épületegyüttesben lakók ruhákat szárítanak az udvaron. Érezhetően nem zavarja őket a helyszín, ám arra sem utal semmi jel, hogy különösebb szerepet játszana életükben. A kopottas faajtó lakattal lezárva, nem látszik rajta rongálás, csak a pusztulás nyomai köszönnek vissza mindenhonnan. Az épület falán hatalmas repedés, még laikus szemmel is látható, hogy beavatkozás nélkül ez akár rövid időn belül is súlyos problémát okozhat állagában. A kitörött ablakon belesve rendezett, szerény oltár tűnik fel, az ablak előtti párkányon meg néhány fa és fém alkatrész, egy (valamikori?) orgona darabjai. A mennyezetről pedig visszaköszön a kívülről is olyan rémisztő és csúf repedés.

Nem ismerem egyházunk épületfelújítási terveit, sőt a lehetőségekkel sem vagyok tisztában. Gondolom, a rendelkezésre álló pénz többszöröse is elkelne a rossz állapotú épületek felújítására. Hiszen nyilván vannak lepusztult parókiák, élő gyülekezetek kénytelenek mostoha körülmények között istentiszteletet tartani, akadnak pénzfaló munkát igénylő kiemelkedő műemlékek, és állami kötelezettségeknek is eleget kell tenni.

Mindezek mellett is nehéz tudomásul venni azt a méltatlan helyzetet, hogy egy szerény, szebb időket megélt evangélikus templom egyszerűen az enyészeté legyen – főleg egy olyan patinás, idegenforgalmilag is kiemelkedő jelentőségű városban, mint Tokaj. Hiszen lassan-lassan nem marad már más az épületből, mint egy falmaradvány és az azon végighúzódó, vádlón az utókorra meredő repedés.

Gyarmati Gábor

::Nyomtatható változat::