evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

"Csak 100%-os teljesítménnyel lehetünk méltóak az ünnepi vacsorára" (= az üdvösségre) – olvassuk lapunkban (augusztus 17-i szám, 9. oldal, középső hasáb, lent). Ehhez hasonló szellemben „evangélizált hajdan” egy akkor már törvényfanatikusnak beillő laikus prédikátor, akinek talán sikerült rajtam kívül más fiatalokat is úgyszólván a kétségbeesés szakadékába taszítani – ha nem is ez volt a tudatos célja, miként cikkírónknak sem. Százszázalékos keresztény nincs, csak önámító. Kegyelemből élünk, nem valami képzelt „rekordszázalékból”, amely repülő kő, s „ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg”. (Engem még gyógyíthatóan, hála Istennek.)

Nem vall kiváló bibliaismeretre, ha a bölcs Salamont mintaszerű talentumkezelőnek minősítjük; 700+300 feleség bizony megártott neki: vénségére bálványozásba vitték (1Kir 11). (Sámsonnak egy Delila is „elég” volt – nagy ember nagyot bukhat, hitében is.) Nevezzük ezt most salamonitisznek, esetleg egyházi használatra, hiszen nekünk szól az intés.

Az ellenpélda Dávid király: az ő szíve teljesen, tökéletesen az Úré volt (1Kir 11,4.6; a héber kifejezés nem makulátlanságot jelent, hanem mintegy fenntartás nélküli odaadást). Meg kell jegyeznünk: az új fordítás itt is jobb a réginél. Emellett pedig különösképp segít egyházunk középponti tanítása: „Hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül.” (Róm 3,28) És ez nem betűrágás, hanem életirány! A jó cselekedetek pedig az eleven hit gyümölcsei, lelki életjelek.

Mindenkinek megvan az istenadta rendeltetése, s erre ismételten rátalálni igencsak üdvös! Ezt érdemes megcélozni: áldás, öröm forrása.

Dr. Bodrog Miklós (Budapest)

::Nyomtatható változat::