Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Amikor a Duna Televízióban láttam és hallottam a Zsidó Nyári Fesztivál előkészületeit, a csodálatosan szép zsinagógát, a hagyományok szakszerű magyarázatát, a szívbemarkoló zenét, eszembe jutott a közelmúltbeli Fébé-konferencia témája. Megértettem, hogy a hagyományok szép őrzése, a hősies időkre való visszaemlékezés Krisztus nélkül kevés, érthetetlen. Mert Németh Pál mohácsi lelkész szolgálatában Mózes és Krisztus alakja került elénk Ádám és Ábrahám után, a Zsidókhoz írt levél kis szakasza alapján. Mózes és Krisztus: a ház építője és a tulajdonos, a ház Ura (Zsid 3,1–6).

Házépítésbe fogtunk. Az építőbrigádot hozzáértő művezető fogja össze. Pontosan tudja, mikor mit kell tenni, kinek mi a feladata. Még a mérnökök is megszívlelik tanácsait. Mégis: nem ő a ház ura. Mégis: az építtető kívánsága az első. Ő tudja, hogy miért akarja így vagy úgy alakítani a szobákat, milyennek képzeli az ajtót, ablakot, hova kívánja tetetni a villanykapcsolókat. Az ő szava a legfontosabb.

Mózes hatalmas házat épített Isten parancsára. Olyan törvényt adott népének, amilyen egy népnek se volt a földön, s ma szinte minden nemzet alkotmánya e törvényen alapul, bármennyire is tiltakoznak ellene. Amikor komolyan vették e törvényt, csodálatos, virágzó országban élhettek az izraeliták, olyan házban, melynek Isten az ura. Kár, hogy kevés olyan időszak volt a zsidóság életében is, amikor maradéktalanul meg tudta tartani a Mózes által rendelt törvényt, folytatni tudta azt az életformát, amit ő tanácsolt nekik. Ezért volt szükséges, hogy a ház Ura, Jézus Krisztus közénk jöjjön, közel hozza a törvényt az emberiséghez, értelmezze és könnyítse megtartását. Mindnyájan ismerjük ezt a fordulatot: „én pedig azt mondom néktek…” Az Ő szava magasabb rendű, mint Mózesé.

A bibliakörben feladatokat kaptak a résztvevők. Megvizsgáltuk, mit tanít az Ószövetség, és hogyan beszél ugyanarról Jézus. „Tudd meg azért ma, és szívleld meg: az Úr az Isten fenn a mennyben és lenn a földön, nincs más! Tartsd meg rendelkezéseit és parancsolatait, amelyeket én ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen, és hogy sokáig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked minden időkre!” (5Móz 4,39–40)

Ez a Mindenható, az Úristen Jézus tanításában mint megbocsátó Atya jelenik meg, aki visszafogadja tékozló fiát. Csodálatos, hogy így szólíthatjuk: Mi Atyánk! Zakariás próféciája pedig ez: „Van egy férfi (…), Ő fogja felépíteni az Úr templomát, és nagy méltóságra emelkedik, trónra lép, és uralkodik.” (Zak 6,12–13) De Jézus így jellemzi saját magát: én vagyok az út, az igazság és az élet, én vagyok a világ világossága, én vagyok a szőlőtő. Nem uralkodni akar, hanem betölteni az egész életet! Ő az, aki testének templomát lerombolva három nap alatt felépíti azt, olyanná, amit nem emberi kéz alkotott. S a Lélek, amely lebegett a vizek felett a teremtéskor, és prófétai erővel áldja meg Izrael fiait és leányait, az Újszövetségben Jézus Krisztusra mutat, vigasztal és tanít, erőt ad, lelkesít, és egyházat épít.

Jézus a törvény fölé helyezi a szeretetet, mert a törvény betöltése a szeretet. „Szeresd az Urat teljes szívedből (…), és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27) Aki szeretetben jár, az tud megbocsátani, az nem ítélkezik, nem keresi a maga hasznát, jót cselekszik legalább eggyel a kicsinyek közül. Kettéválasztja a bűnt és a bűnöst, s bár a bűnt gyűlöli, a bűnöshöz megbocsátással fordul. Jézus tanítása felszabadít minket a jóra, hogy helyesen döntsünk, a törvénynek ne a betű szerinti, hanem szeretettel való értelmezésével.

A törvényben rendelt áldozatot az Újszövetségben felváltja Krisztus értünk hozott áldozati halála. Egy kos vagy bárány sem képes arra, hogy vérével lemossa a bűnt, egyedül Jézus szerzett tulajdon vérével örök váltságot, aki önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek (Zsid 9,13–14).

S bár a zsoltáros sokszor Istenre bízza a bosszúállás feladatát, az Ószövetség mégis a megtorlás, a megítélés, a bűn jogos büntetése körül forog. Jézus „ne ítélj, hogy ne ítéltessél” felszólítása és példázatai az utolsó ítéletre bízzák a bűnös megítélését. „Jertek, én Atyámnak áldottai…” A büntetés és a jutalom csak akkor lesz aktuális, ne várjuk azt a földi életben. Nagy kegyelem ez! Ma, ha az Ő szavát halljuk, meg ne keményítsük szívünket!

A Biblia Krisztus-könyv. Őérette írattak meg az ószövetségi próféciák, Ő teszi teljessé Isten ígéretét, amit Ábrahámnak mondott: nagy nép atyjává teszlek. A szép szokások, a hagyomány megtartása erősítheti a zsidóság identitástudatát, de egyedül Jézus Krisztus az, aki megadhatja Isten közelségét, megtapasztaltathatja atyai szeretetét. Hiszen Ő a Világ Világossága.

Bencze Imréné

::Nyomtatható változat::