A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Felsorolni sem lehet, hány kisebb-nagyobb településről érkeztek Békéscsabára a hívek, hogy szeptember 6-án – a püspök- és felügyelő- iktatás ünnepi alkalmából – megtöltsék Közép-Európa legnagyobb evangélikus templomát. Legtöbben természetesen a Békés megyei gyülekezetekből jöttek, de sokan utaztak ide más egyházkerületekből, egészen távoli vidékekről is, amiért különösen is hálásak voltak a szervezők.

Amint azt Kondor Péter békéscsabai lelkész, a Kelet-Békési Egyházmegye esperese elmondta: nagyjából kétszáz békéscsabai evangélikus összehangolt munkáját igényelte az ünnepség előkészítése és lebonyolítása. A helyi egyházközség mellett komoly szerepet vállalt – az iktatást követő szeretetvendégségnek is helyet adó – Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, melynek száznál több tanulója és közel ötven tanára segítette a püspök- és felügyelőiktatás jó rendjét. (A pedagógusok az érkezőket tájékoztatták, és a külföldi vendégeket kalauzolták, illetőleg a személygépkocsik és buszok parkolását felügyelték, a diákok pedig a templom rendjének biztosításában, az eligazításban és az úrvacsoraosztáskor vállaltak feladatot.)

A nagytemplomi ünnepséget követő vendéglátásról megemlíthető, hogy több gyülekezeti intézmény konyhája működött együtt az állófogadás megszervezésében. A helybéli evangélikus szeretetotthon, a Központi Gyülekezeti Ház és a Jaminai Gyülekezeti Ház konyháinak alkalmazottai mellett gyülekezeti tagok szorgoskodtak az asztaloknál. A hívek lelkes és önkéntes felajánlása révén a vendégek süteményt is fogyaszthattak az ezer négyzetméteres sátor (!) alatt, amely egyúttal a tűző nap vagy az eső ellen is védte a gyülekezetet. (Istennek hála, gyönyörű, mondhatni ideális időjárás kísérte végig az eseményt.)

Komoly odafigyelést igényelt a nagytemplomba igyekvők akadálytalan közlekedésének biztosítása, amiben forgalomirányító rendőrök segédkeztek. Sokan már igen korán helyet foglaltak a nagytemplomban. Alsó szintje már kevéssel tíz óra után megtelt, ekkortól az emeleti szintekre irányították az érkezőket. A 3500 fő befogadására alkalmas templomban csak a legfelső szinten maradtak foghíjas helyek, hiszen több mint háromezren vettek részt az ünnepségen.

Azoknak ajkán, akik először jártak itt, többször lehetett hallani a sóhajt: „Milyen hatalmas, gyönyörű templom ez. Elképzelni sem tudtam, hogy mekkora lehet, hiszen azt mondják, hogy közel négyezren férnek el benne.” Bizonyára a távolabbról érkezettek voltak azok, akik a püspökiktatás lelki élménye után városnézéssel koronázták meg ezt a kora őszi szombatot: mint például a nagytarcsai és cinkotai hívek, akik összesen három busszal jöttek. A nagytarcsaiak máig sokat emlegetik – és ahova csak lehet, követik – egykori lelkészüket, Gáncs Pétert, a cinkotaiak pedig nem utolsósorban a náluk felépített Missziói Központ „alapító-igazgatójaként” zárták őt a szívükbe.

A békéscsabaiak jó vendéglátókhoz méltón ügyeltek a részletekre is. Az iktatás előtt új térdeplőt és ambót készíttettek, és arról sem feledkeztek meg, hogy a helyi és a megyei sajtón keresztül is minél többen szerezzenek tudomást a jeles eseményről. A megyei napilapban például éppen szombaton jelent meg egy hosszabb terjedelmű interjú Gáncs Péterrel.

Szegfű Katalin

::Nyomtatható változat::