Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A rettenetes, ám szerencsére nekünk távoli kór még hírében is félelmetes. A leprások ápolása, segítése humanitárius cselekedetként csak a megszállottak érdeme.

Százkettedik évében jár dr. Dobos Károly. A református lelkész különleges szolgálatot vállalt: mind a mai napig ő a Magyar Lepramisszió vezetője. A nálunk szerencsére egzotikusnak tartott – s csak filmekből, könyvekből, útleírásokból és misszionáriusok életrajzából ismert – betegség napjainkra már gyógyíthatóvá vált.

Miután 1946-ban feltalálták a lepra ellenszerét, a Dapson-pirulát, az ENSZ felkérte a világ kormányait, egyházait és társadalmi szerveit, hogy fogjanak össze a lepra terjedésének a megállítása érdekében, és támogassák a lepramisszió gyógyító munkáját. Ezenkívül az ENSZ Egészségügyi Szervezete minden év januárjának utolsó vasárnapját a lepra elleni harc világnapjának jelölte ki.

– Még teológus koromban, éppen nyolc évtizede ért az a megtiszteltetés, hogy három társammal egyetemben amerikai ösztöndíjat kaphattam. Az élet aztán úgy hozta, hogy kint tartózkodásom alatt egy magyar bányászfalu református gyülekezetét is vezethettem. Így kezdődött egyházi pályafutásom, a lepramisszió gondolatával azonban csak évtizedekkel később találkoztam – meséli az előzményeket. – Harminc évvel ezelőtt, 1973-ban Magyarországra érkezett egy nyugdíjas francia református lelkész, aki azelőtt Belga-Kongóban, vagyis a mai Zairében teljesített szolgálatot.

Látogatásának az volt a célja, hogy találkozhasson dr. Makay Miklós református vallástanárral, akivel valamikor még a montpellier-i református teológián tanult együtt.

Harminc éve kezdődött

Baráti eszmecseréjük során kiderült, hogy a francia vendég látja el a londoni központú nemzetközi lepramisszió utazó szolgálatát Nyugat-Európában, és szeretné a magyar református egyház akkori legfőbb vezetőjét, dr. Bartha Tibor püspököt arra felkérni, hogy a magyar egyházközségek is kapcsolódjanak be a szeretetszolgálatba.

A kérés idején – 1973 táján – azonban nem sok esély látszott az ilyen együttműködésre.

– Mielőtt a beteges, öreg misszionárius visszautazott volna, azt kérte dr. Makay Miklóstól, hogy legyen a leprások ügyének a gazdája hazánkban. Azonban az idős magyar vallástanár az egészségére való tekintettel nem tudta ezt elvállalni, hanem elhozta Toureille urat hozzám, a pesthidegkúti parókiára – idézi fel dr. Dobos Károly. Mint elmondja, örömmel vállalkozott arra, hogy megszervezze a nemzetközi misszió hazai tagozatát, és egy év múlva tapasztalatszerzésre ellátogathatott a világszervezet londoni központjába. Hazatérte után pedig járni kezdte az ország gyülekezeteit, és előadásokat tartott a misszió működéséről.

– Egy burmai kórház orvosával váltottam néhány levelet, és így megtudtam, hogy a távoli országban a forradalom utáni években olyan nagy volt a szegénység, hogy a 150 ágyas intézménynek mind-össze egyetlen lepedője volt, amit a műtőben használtak. Az ápoltak alá ezért csak pálmaleveleket tudtak tenni, s ha ezek megteltek váladékkal, elégették őket, és újakat tettek a leprások alá. Akkor írtam a református és evangélikus imaközös- ségeknek, sőt baptista barátaink is segítettek, és hamarosan több mint 300 lepedőt tudtunk küldeni a burmai kórháznak.

Ennyi a múlt, ám a Magyar Lepramisszió mind a mai napig működik.

Kötszer Kaposvárról 12 országba

– Ma már a gazdagabb országok adományozói elsősorban pénzt, gyógyszert adnak, így szinte csak mi maradtunk, akik még az új évezredben is fáslikat kötünk a távoli földrészen élő leprások számára. A pamut, amelyből a fontos kötszert a lányaink, asszonyaink készítik, kereskedelmi forgalomban nem kapható. Egy kaposvári cég gyártja, és az ő terméküket osztják szét a misszió munkásai. A csomagokat postán juttatjuk el 16 ország 30-32 leprakórházába. A fáslik mellett küldünk még fehér és színes lepedőket, törülközőket, szúnyoghálót, az ápolók részére fehér munkaköpenyt, a leprás gyermekeknek játékot és néhány kórház konyhakertje részére kerti veteménymagot is. Mindezt a hazai és a határon túli magyar keresztény felekezetek jóvoltából. Hiszen a Magyar Lepramisszió – hála az összefogás erejének – ma már közel 1000 gyülekezettel és 1400-1500 egyéni támogatóval áll kapcsolatban.

A lepra, mely évente 700 ezer új megbetegedéssel jelzi, hogy ereje még mindig félelmetes, hazánkat szerencsére elkerüli. 1950-ben mindössze egy leprás családot tartottak nyilván, akik az Alföldön, egy tanyán éltek elkülönülve. Nem úgy a szomszédos országokban! Sokáig nem mertek beszélni róla, de leprakórházak egyaránt működnek a volt Szovjetunió és Románia területén is. S hogy csak néhány jobb módú nemzetet is említsünk, a lepra felütötte már a fejét – bár kétségtelenül egyedi jelenségként és lokalizáltan – portugál, spanyol vagy görög területeken is. A világ betegeinek a többsége azonban Indiában található, ahol ma már a kórházak nagy részében magyar kezek által kötött fáslikat használnak. Ebben pedig dr. Dobos Károly református lelkész elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Riersch Tamás

::Nyomtatható változat::