Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Még alig látszanak ki a földből, máris segítenek. Arcukra komoly kifejezés ül, aprócska kezükkel húzzák, vonszolják a méreten felüli seprűt, felmosót. A szekrényből csent igazi nagy edényben valami fakanál alakú bottal kitartóan keverik képzeletbeli főztjüket, vagy saját levett zoknijukkal állnak be az ablakot pucoló édesanya mellé suvickolni. A segítség eleinte persze inkább még amolyan idézőjeles. Gyakran igencsak próbára teszi a türelmünket, és az éleslátásunkat.

Néhány éve Noémi lányunk az udvart mosta fel a vadonatúj feltörlővel, majd meglehetősen szurtosan, ragyogó arccal kezdte el ugyanazzal a konyha kövét súrolni. Körülbelül a felénél tartott, amikor felfedeztem a sártól maszatos kövön ide-oda csúszkáló lelkes kislányunkat. Először nem ismertem meg, aztán dühös lettem, és csak nagy nehezen sikerült olyan nagyot nyelnem, hogy szelíd magyarázat jöjjön ki a számon, amikor megszólalok. De a szándék gyönyörű volt, semmi kétség, és ez biztató.

Az évek során aztán néhány hagyomány kialakult nálunk a segítség területén is. A bútortisztítás, az ablakpucolás, a terítés, a süteménykészítés és persze a szobájuk meg a ruháik rendben tartása lett a lányok feladata. Mióta beszélgettünk arról, hogy Jézus úgy tekint a mások szolgálatára, mintha Ővele tennénk meg azt, megsokasodtak a vidám együttmunkálkodással töltött percek. Noémink lassan hatéves. Öntudatos nagycsoportos, igényli már időnként a külön utakat. Amikor úgy gondolja, hogy egy kis titkos angyali támogatásra szorulok, észrevétlenül, kedvesen titkolózva elvégez még valamit váratlanul.

A legbájosabb feladat, amit láthatatlan kezek tettek meg helyettem, az ágyazás volt. Egyik este az én takaróm is kiterítve, fönn kicsit felhajtva várt rám – épp úgy, ahogy a lányoknak szoktam –, és az ajtóban egy huncutul mosolygó szőke kislányfej kukucskált kíváncsian a hatást lesve. Nagyon csodálkoztam, hogy miféle angyalok járhattak erre, aztán az odakészített nagypárnát kicsire cserélve boldogan tértem nyugovóra. A következő napon ismét készen várt az ágyam. Ezúttal már közelebb settenkedett egy puszira a titkos jótevő. Harmadik napon azonban hiába álmélkodtam, örültem és dicsértem a gondos angyalokat, Noémi összeráncolt homlokkal, gondterhelten nézett rám az ajtó résén át. – Miért cseréled ki azt a szép nagy párnát arra a vacak kicsire? – bökte ki végül a kérdést. És valóban, ezt a kis igazítást sohasem hagytam ki. Hosszú évek óta így alakult az ízlésem. – Tudod, kicsim, én ilyenen szeretek aludni, ezt szoktam meg, így kényelmes nekem – magyaráztam könnyedén. Ő elgondolkodva bámulta a papucsa orrát, és az ujja hegyét rágta. Valami fontos felismerésre jutott, rögtön tudtam. Meleg barna szemei távolba révedtek, s csak sokára, lassan osztotta meg velem remegő szíve titkát. – Mennyire nem ismerlek még, anyukám! Lehet, hogy legtöbbször nem is úgy segítek, ahogyan te szeretnéd.

Úgy sajdult bele a szívem, ahogy egy pengő húrra megrezdül a másik is: ó, hányszor jutottam magamban ugyanerre a felismerésre! Szolgálni szeretném az Urat, buzgón tenni a jót, és közben sokszor ártok, butaságot csinálok, és inkább hátrafelé mozdítom a dolgaimat, mint előre. Néha lebénít ez a felfedezés, aztán mégis próbálkozom tovább abban a reményben, hogy majdcsak kibogozza, valahogy mégis helyrehozza Isten az ügyetlen kezeimmel összegubancolt dolgokat. És most, ahogy aprócska lányom, Noémi áll előttem, megértem, átérzem a bánatát, de mellette mégis valami szívet derítően ficánkoló, vigasztaló öröm kerít hatalmába. Hisz sosem éreztem nyűgnek az ő segítségét, lelke melegéből adott ajándékában mindig láttam a szeretetét. Buzgalmában felfedeztem a jó szándékot, és őszintén örültem gondos kis kezeinek, figyelmének, szorgalmának – gonosz létemre is. Felemelem óvatos szelíden a lehajtott fejecskét, és szomorú szemébe nézek. – Mondok egy titkot, jó?! Ha nem is tetted tökéletesen, a szereteted miatt gyönyörű volt, és nemcsak én, hanem még az Úr Jézus is nagyon örült annak, hogy segítettél. És legközelebb még jobban fog menni, egyre-egyre jobban, én biztos vagyok benne. – Finom kis szája mosolyra nyílt, szemeiből szertefoszlott a könnyfátyol, buzgón bólogatva indult az ágya felé. Megnyugodott, és néhány perc múlva már békésen, boldogan szundított is Noémi, Isten napról napra ügyesedő kicsi szolgája.

Füller Tímea

::Nyomtatható változat::