Keresztutak

"Másnap reggel Jézus arra jött"

Hozzászólás a cikkhez

Dizseri Tamás neve összeforrt a hosszú kényszerszünet után 10 éve újra működő Bethesda kórház nevével. A János írása szerinti evangélium 5. része örökítette meg azt a történetet, amelyben egy 38 éve beteg ember reménytelenül fekszik nyoszolyáján a Bethesda-tó partján, mert nincs embere, aki beemelné őt a gyógyhatású vízbe. Reményik Sándor erdélyi költő is feldolgozta A Bethesda partján című versében ezt az élethelyzetet, melyben megrendítő szavakkal ecseteli a beteg ember számára csigalassan telő nappalok és végevárhatatlan éjjelek örök várakozással teli világát. Mivel „nincs embere” (Jn 5,7), újra és újra hasztalan igyekezne a gyógyulással kecsegtető tóhoz. Reményik verse ezzel a három sorral zárul: "Éj lett, ragyogtak irgalmatlanul A csillagok a Bethesda fölött. De másnap reggel Jézus arra jött."

Január 20. óta sokan érezzük úgy, hogy ismét irgalmatlanul ragyognak a csillagok a Bethesda fölött. Sokakat döbbentett meg a hír: Dizseri Tamás gyermekgyógyász főorvos, az intézmény főigazgatója nincs többé közöttünk. Az erősnek tűnő embert, aki a gyógyításnak szentelte életét, levette a lábáról a halál. Az a szív, amely annyi szenvedő gyermeken esett meg, hirtelen megszűnt dobogni. A családi élet szentségét valló férj és édesapa helye üres marad. A mélyen hívő református presbiter, akinek szavát a legkülönbözőbb egyházi csoportok tartották hitelesnek, nem tud már közvetíteni közöttük. Aki kitűnő munkatársakat tudott a nemes ügynek megnyerni, nem járhat már elöl saját példájával. A fehér orvosi köpenyekre rávetül a gyász sötét árnyéka.

Némi fogódzót jelent az emlékezés. Az orvosra, a szervezőre, a keresztény emberre. Arra a valóságos csodára, amit megemlékezésében a köztársasági elnök is kiemelt: a semmiből szervezte meg a református egészségügyet. Mivel nekünk, evangélikusoknak – jelenleg – nincs kórházunk, kicsit a magunkénak is éreztük a Bethesdát. Aggódó apaként magam is többször vittem gyermekeimet ide: hasfájással, mandulagyulladással, egyebekkel. Kislányunk egyszer karácsony küszöbén töltött néhány napot az egyik osztályon. Ekkor részese lehettem annak a meghitt istentiszteleti közösségnek, amelyen gyermekek, orvosok, ápolók és szülők együtt vettek részt. Természetesen Tamás is ott ült a karácsonyfa mellett. Mint ahogyan magától értetődő volt jelenléte a kórház dolgozóinak rendszeres bibliaóráján, áhítatán is. Hiszen tudta: a testet és a lelket egyaránt gyógyítani kell. Aztán ment, látogatta sorra az osztályokat. Megállt annak a kislánynak az ágyánál, akinek két testvére a szó szoros értelmében éhen halt, de őt meg tudták menteni. Erőt öntött a gyermektumorosztály kis lakóinak és szüleiknek lelkébe. Gondozta az égési sérülteket. Különösen is fontosnak tartotta, hogy a határon túlról érkező magyarokat mindig fogadni tudják. Tudatosan ápolta a nemzetközi kapcsolatokat a leromlott állapotban átvett kórház minél színvonalasabb felújítása érekében. Mindig hálával emlegette a diakonisszák egykori szolgálatát, amellyel a néhai Bethesda életében oly fontos szerepet játszottak. Hiteles szóval volt jelen az egyházi és a társadalmi közéletben. Teljes joggal kapott 2002 márciusában Széchenyi-díjat. Ő igazán a szolgáló és kereszt formájú egyház embere volt. Meggyőző követ. Életművével azt a célt szolgálta, hogy az egyház hitelesen legyen jelen a templomfalakon kívüli világban is. A betegek, az elesettek, a szegények, az örök vesztesek oldalán. Azok között, akik a „nincs emberem” élethelyzetben mindig hiába várakoznak a tó partján.

Dizseri Tamásban és munkatársaiban nekik is lett emberük. Személyét azonban nem tolta előtérbe. Vallotta: Krisztust kell a gyógyítás igazi urának tekinteni.

Erősnek és teherbírónak láttuk. Nem tudhatjuk, az örök stressz és tehervállalás miként hatott szervezetére, az ő erősnek tűnő alakjára. Csupa szív ember volt – és éppen a szíve mondta föl a szolgálatot.

Átérezzük Reményik Sándor igazát, hiszen a Bethesda fölötti csillagok ma is irgalmatlanul ragyognak. Fázunk e hideg januárban. Remeg a hangunk, és reszket a szívünk. Ekkor azonban meghallhatjuk a vers utolsó sorát is: „De másnap reggel Jézus arra jött.” Hisszük, hogy Jézus arra járt azon a reggelen, amerre Dizseri Tamásnak el kellett indulnia. Igen, így kellett, hogy legyen. Reggel Jézus arra jött. Találkoztak, és most már együtt vannak mindörökké.

Fabiny Tamás

::Nyomtatható változat::