Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Egyházunkban az első missziói napot Pakson rendezték meg 1997-ben. Az évek során lassan hagyománnyá vált a rendezvény, amely mindkét – majd később mindhárom – egyházkerületünkben egy napon, de mindig változó helyszínen zajlott. A téma, a vezérige minden alkalommal összekötötte az ország különböző területeiről érkezőket. Nem volt ez másként idén sem. A Déli Egyházkerület tagjai ezúttal ismét Pakson, az Energetikai Szakközépiskola sportcsarnokában találkoztak.

Különös atmoszférája van egy sportcsarnoknak: hozzátartozik a drukkerek üvöltése, a meccs zaja, az izzadtságszag, a küzdelem. Korunk modern arénáinak egyikében, Pakson, az atomerőmű szakiskolájának sportcsarnokában mintegy négyszáz evangélikus találkozott egymással. Az eltüntetett kosárpalánkok, a gumiszőnyegekkel letakart pálya, a középen elhelyezett dobogó – melyen kereszt, gyertyatartó állt – és a sípszó helyett felhangzó ének a megszokottól eltérő hangulatot varázsolt a csarnokba: az Istenre és egymásra való figyelés légköre költözött egy pár órára a falak közé.

Kis János kerületi missziói és Szabó Vilmos Béla paksi lelkész köszöntő szavai után Hajdú János, a város polgármestere üdvözölte az egybegyűlteket a város és a képviselő-testület nevében. Ezt követően Gáncs Péter püspök Róm 12,9 alapján hirdette Isten igéjét, hangsúlyozva: Jézuson kívül nincsen más alap, amelyre egy keresztény ember építhet. A kerület vezetője arra kérte a jelenlevőket, hogy a krisztusi egység követeként távozzanak a nap végén gyülekezeteikbe, otthonaikba.

Az igei alapvetést követően került sor a bemutatkozásra. Érdekes volt látni, milyen sok helyről érkeztek a résztvevők a miszsziói napra. Szép számmal voltak olyanok is, akik több száz kilométert utaztak azért, hogy egy napot együtt tölthessenek a távol élő testvérekkel, barátokkal, ismerősökkel.

A nap vezérgondolatát Győri Gábor esperes fejtette ki bibliaóraszerű előadásában. Az esperes evangélikus voltunk korlátait és lehetőségeit feszegetve, Isten Igéjéből kiindulva jó alapot nyújtott a későbbi beszélgetéshez. Mivel a helyszín adottságai miatt nem lehetett zárt csoportokat kialakítani és azokban megtárgyalni az elhangzottakat, így mindenki ülőhelyén maradva, szűkebb asztaltársaságával gondolhatta tovább a felvetett kérdéseket.

Az ebédszünet után a délután az ifjúság zenés szolgálatával telt. Bemutatkoztak a bonyhádi evangélikus gimnázium tanulói, fellépett a városi művészeti iskola kamarazenekara, valamint a németországi Kulmbach egyházmegye ifjúsági gospelkórusa.

Némethné Tóth Ildikó mohácsi lelkésznő Mt 7,12 alapján tartott záróáhítatában bőséges útravalót ajándékozott mindenkinek. Meggyőződésem, hogy mindenki felmelegedett szívvel és lélekkel hagyta el a sportcsarnokot. Akinek volt rá lehetősége, a hazaindulás előtt részt vehetett egy rövid dunai kompátkelésen is. A Dunán áthajózva vidám, tábortüzes, falatozós, beszélgetős délután zárta a találkozót.

E tartalmas nap után fel kell tennünk a kérdést: mitől volt ez más, miben különbözött egy hagyományos csendesnaptól? Úgy vélem, a paksi missziói napon hangsúlyosabban szerepelt a belmisszió, pontosabban egyházunk belső magjának misszionálása. Tagadhatatlan, hogy sokat erősödhettek hitükben azok, akik ellátogattak Paksra, s az itt kapott „lelki muníció” hosszú-hosszú hetekig kitarthat. Ugyanakkor egy missziói napon nem feledkezhetünk meg azokról sem, akiknek – egyelőre – még nincs sok közük egyházunkhoz.

Szabó Szilárd

Regionális hozzárendelés: Déli Evangélikus Egyházkerület

::Nyomtatható változat::