Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Említettem neked, hogy kicsit félve készülök Szolnokra. Sokat beszélünk a misszióról, de sajnos nagyon hamar elfeledjük, mire is kaptunk buzdítást. Az mindenesetre nem volt kérdés, hogy megyek-e vagy sem az Északi Egyházkerület missziói napjára.

Miután megérkeztünk, leparkoltunk a parókia közelében, a Tisza partjánál. Jó volt látni, hogy mindenki egy irányba megy, majd kicsit távolabb kígyózó sort pillantottunk meg, így nem volt nehéz megtalálni a találkozó helyszínét, a Verseghy-gimnáziumot. A templomhoz közeli iskola bejáratában kedves fiatalok vártak bennünket, és minden érkezőt regisztráltak. Ahogy kiértünk az iskola udvarára, a tornateremből kellemes zene szűrődött ki: Blatniczky János szügyi lelkész vezetésével néhány fiatal keresztény dalokat énekelt. Nem számítottam erre. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire meghatározó lehet a fogadtatás!

A kezdésre a közel négyszáz szék tele volt ismerősökkel. Akadt olyan is, akit már évek óta nem láttam. Igaz, nem tudtam mindenkivel annyit beszélgetni, amennyit szerettem volna… Az egyik sorban örömmel fedeztem fel Benczúr Lászlót, kerületünk felügyelőjét is.

Tíz órakor Győri Péter Benjámin, a szolnoki gyülekezet pásztora köszöntötte a jelenlévőket. Tetszett hogy egyszerűen, közvetlenül és jókedvűen szólított meg minket. Az „Áldjad, én lelkem” énekünk után a nap másik szervezője, Győrfy Mihály nyírszőlősi lelkész (aki a tartalomért volt felelős) arra kérte a résztvevőket, hogy egyházmegyék szerint álljanak fel, hogy meglássuk, kik és honnan jöttek el. Kitűnt, hogy a Szolnoktól távolabbi régiók gyülekezetei már kevésbé vállalták a hosszú utat. Nem kis büszkeséggel töltött el, hogy a nyíregyházi és a nyírszőlősi egyházközség két busszal érkezett!

A napot D. Szebik Imre püspök nyitotta meg imádsággal. Ezt követően Sándor Frigyes miskolci lelkész áhítata következett. Kérdései megragadtak bennem: Milyen keresztények vagyunk? Vajon kívül is és belül is kereszténynek tűnünk? A lelkipásztor nagyon határozottan felszólított bennünket: „Győzzétek le a gonoszt Nyíregyházán, Miskolcon, Szolnokon és Budapesten…, hogy Isten országa épülhessen!” Szavaira válaszul elénekeltük a „Győzelmet vettél…” kezdetű énekünket.

A nap főelőadását Bozorády Zoltán nyíregyházi lelkész, püspökhelyettes tartotta. Röviden kiemelek számodra néhány gondolatot, hogy legyen elképzelésed arról, miről folyt aztán a csoportos beszélgetés. Zoli bácsi azzal kezdte, hogy a misszióban sokszor maga az egyház a legfőbb akadályozó tényező. A televíziós istentiszteletek némelyike múzeumi együttlétként hat: azt gondolhatják az emberek, hogy itt minden unalmas, a keresztények élete merev, túlszabályozott… Örültem annak a mondatnak, hogy a missziót elsősorban a gyülekezeti tagok végzik, nem a lelkészek. Sándor Frigyeshez hasonlóan a nyíregyházi lelkipásztor is felszólított minket: „Magyarországon ötszázezer hívő él, a többiek rátok várnak!” Bozorády Zoltán személyes példákkal illusztrálva mondta el, milyen utak vezethetnek a másik, még nem hívő emberhez. Például ha kórházba kerülünk, a szobatársakkal beszélgetve bátran bizonyságot tehetünk; ha stoppost veszünk fel, nyugodtan beszélhetünk neki a hitünkről, Istenről. Hiszen ezek nemcsak a lelkész feladatai, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház tagjaié is. Végül Zoli bácsi azzal zárta előadását, hogy nem azért kell misszionálnunk, hogy nagyobb legyen az egyház, hanem azért, mert Krisztustól erre kaptunk megbízást. Ha így cselekszünk, megtapasztalhatjuk, hogy egyházunk növekedni kezd.

Az előadást megbeszélés követte. A résztvevők az iskola termeiben tizenöt-húsz fős csoportokra oszlottak. A beszélgetéseket egy-egy lelkész vezetette. Nálunk arról volt szó, hogy a másokkal szemben tanúsított magatartásunk milyen összefüggésben áll a misszióval.

Ebéd után egy kis városnézés is belefért a programba, majd az egyházmegyék bemutatkozására került sor. Fellélegeztem, amikor kiderült, hogy a szervezők nem statisztikákra és történetekre, hanem az egyházmegyékben lévő gyülekezetek életére és szolgálatára kíváncsiak.

Szebik Imre püspök záró igehirdetése után úrvacsoravételre is lehetőség volt. Jó volt látni, hogy majdnem mindenki élt a felkínált szentséggel.

„Mindenki kérdezze meg otthon a lelkészét, hogy miben segíthet” – hangzott el a befejező gondolatokban. Tudod, mi volt az érzésem? Hogy végre volt egy olyan nap, amikor tényleg a misszióról lehetett szó. Hogy azután kiben mi marad meg, azt persze nem tudom.

Szeretném még elmondani, hogy a nap sikeréhez jelentős mértékben hozzájárult a házigazda, Győri Péter személye is. Nagyon jó volt látni, hogy Ildikóval, a feleségével milyen jól egymás keze alá tudtak dolgozni. Lendületet, lelkesedést kaphatott az, aki figyelt, és tényleg jelen volt. Tetszett a szervezés, a program is jó volt. A buszon már a következő évi találkozón kezdtem el gondolkodni…

Horváth-Hegyi Olivér

Regionális hozzárendelés: Északi Evangélikus Egyházkerület

::Nyomtatható változat::