A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

A váci fegyház parancsnokával, Vatai Gyulával a börtön falai között lévő irodájában beszélgetek. Első ránézésre ez az iroda semmiben sem különbözik a többi intézményben található ilyen jellegű helyiségtől. Ide azonban az ember nem jöhet csak úgy be: zsilipajtón, fémdetektoros kapun át vezet az út idáig. Ám a parancsnok szívélyes vendéglátása feledteti a hely „szellemét”…

– Parancsnok úr! Hogyan és mikor került Vácra?

– 2002. október 1-jétől vezetem a váci fegyházat. Azelőtt a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben dolgoztam parancsnoki beosztásban. Az országos parancsnok kért fel a váci börtön igazgatására, majd a miniszterelnök nevezett ki ennek az intézetnek az élére.

– Kevesen tudják, hogy Ön hitvalló evangélikus. Mióta kötődik egyházunkhoz?

– A kinevezésem után öt nappal, 2002. október 6-án keresztelkedtem meg az oroszlányi gyülekezetben.

– A váci börtönben egy jól működő gyülekezet is található. Van-e ennek valami köze az Ön ideérkezéséhez és egyházi kötődéséhez?

– Amikor én idekerültem, már működött ez a gyülekezet. Mindez az intézet börtönlelkészének, Csuka Tamásnénak az érdeme, aki 14 éve szolgál a fegyház falai között.

– Volt-e valamilyen terve ezzel a közösséggel?

– Intézetparancsnokként természetesen minden olyan közösséget támogatnom kell, amely a fogvatartottak javát szolgálhatja. A hívő börtönlakókra nagyon jó hatással van ez a gyülekezet. Mindent megteszek azért, hogy ez a kis közösség a továbbiakban is jól működjön.

– Mekkora lélekszámú ez a „rabgyülekezet”?

– Negyven-ötven fő között mozog a létszám.

– Van-e Önnek beleszólása abba, hogy ki, mikor, hová és milyen gyülekezetbe menjen?

– Nincs. Egy rendelet is kimondja, hogy nem szólhatok bele a hitéleti tevékenységbe. A börtönlelkész feladata, hogy koordinálja a lelki munkát és az azzal foglalkozókat, legyenek azok belső munkatársak vagy bejáró missziósok. Én csak akkor avatkozhatom be, ha az intézet rendjét, biztonságát sérti valamelyik rendezvény vagy tevékenység.

– Segítséget azért nyújthat nekik?

– Természetesen; vezetőtársaimmal együtt mindent megteszünk értük. Mind a bibliakör, mind az összes többi gyülekezet összejöveteleit igyekszünk támogatni, hiszen ez közös érdekünk.

– Említette a vezetőtársait. Hogyan viszonyulnak ehhez a munkához?

– Eleinte némi fenntartással fogadták ezt a szolgálatot. Időnként voltak olyan felhangok is, hogy az, hogy a parancsnok hívő, minden szempontból meghatározza majd az intézeti életet. Így nagyon élesen külön kell választanom a saját hitemet és a beosztásomat. Nekem felekezeti hovatartozásomtól függetlenül, pártatlanul kell döntenem az itteni hitéleti kérdésekben.

– A felettesei hogyan fogadták az itteni lelki életről szóló híreket?

– Rendszeresen látogatják a rendezvényeinket. Ebből arra következtetek, hogy számukra is fontos az itt folyó hitéleti tevékenység.

– A gyülekezet hogyan segíti az Önök munkáját?

– Ez a közösség is hozzájárul a feszültségoldáshoz, hiszen azok a fogvatartottak, akik oda járnak, nyugodtabbak lesznek. A problémáikra megoldást, orvoslást találnak. Ráadásul a tapasztalataim szerint jó hatással vannak a zárkában a többiekre is.

– Jelent-e előnyt számukra az, hogy tagjai a börtön gyülekezetének?

– Előnyt semmiképpen nem, hacsak a saját életükben nem értékelik ezt annak. Semmivel nem kapnak több jogot, mint bármely más fogvatartott. Mindegyiküknek megadatik az a lehetőség, hogy a kulturális vagy hitéleti rendezvényekre eljárjanak, és résztvevői legyenek valamelyik alkalomnak.

– A fegyházban kápolna is működik.

– A kápolnánk hosszú ideig raktárként funkcionált, de kitakarítottuk, elvégeztük az állagmegóvási munkálatokat, és a helyiség lassan-lassan újra a hitélet központjává lett.

– Kaptak-e valamilyen visszajelzést azoktól, akik a gyülekezet tagjaiként szabadultak?

– Találkoztam már innen szabadult volt fogvatartottakkal, akik nemrég jöttek vissza bizonyságot tenni mindarról, amit Jézus Krisztus az ő életükben is véghezvitt. Több mint kétszázan vettünk részt a találkozón, fogvatartottak és fogvatartók vegyesen. Úgy gondolom, ez az alkalom mindannyiunk számára tanulságos volt. Megrendítő élmény volt, amikor együtt mondtuk a Miatyánkot, és együtt énekeltünk az Úr dicsőségére.

Molnár József

::Nyomtatható változat::