EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 47 - Hétszínű virágcsokor Istennek

Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Hétszínű virágcsokor Istennek

Az éneklés kétszeres imádság, szokták mondani. Hogy mennyire igaz ez a mondás, azt ismét bizonyította hat, a Tolna-Baranyai Egyházmegyéből érkezett kórus, amely november 6-án Pakson gyűlt össze a helyi gyülekezet meghívására.

Az általuk képviselt sokféle stílus úgy töltötte be végül az 1. egyházmegyei kórustalálkozónak otthont adó paksi templomot, ahogy egy tarka mezei csokor illata. Hálaáldozat a jóságos Istennek.

„Jézus boldogságom!” – hangzott fel a megjelent több mint száz zeneértő ajkán a kezdő ének. Az oly gyakran elhangzó dallam és szöveg szerzőinek nehéz körülmények között is Istenre támaszkodó, hálát adni kész életét állította elénk példaként nyitóáhítatában Szabó Vilmos Béla lelkész. Az egyházmegye és a Déli Egyházkerület nevében Andorka Árpád köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte a találkozás, az egymás hite és szolgálata által való épülés fontosságát, majd a házigazda kórus következett. A Simon Péter vezetésével felcsendülő énekek ismerősek, szívünkhöz közel állók voltak. Örömmel hallgattuk tiszta, érthető szövegmondásukat, és jó volt látni, milyen lelkesedéssel dicsérik együtt az Urat fiatalok, középkorúak és idősebbek egyaránt.

Másodikként a váraljai fiatalok léptek az oltár elé. Mint legifjabbak, tele voltak izgalommal, hiszen csak augusztus óta énekelnek együtt. Miután kezdeti szorongásuk feloldódott, lendületes, gitárral kísért, spirituálészerű dalaik nagy élményt nyújtottak a hallgatóknak. Kívánjuk, hogy örömzenéjük még sokáig sokakat megörvendeztessen.

A pusztahencsei Élő Víz csoport szórványsorban élő gyülekezet kórusa. Füller Mihály lelkész vezetésével keresztény könnyűzenét adtak elő. Egy maroknyi, lelkes csapat érzékeny, tartalmas szövegű dalokkal; a tagoktól – az éneklés mellett – a közösség áldásairól is hallhattunk egy bizonyságtételben.

A pécsi gyülekezet énekkara tavasszal ünnepelte megújulásának huszonötödik évfordulóját. Összeszokottan, egy szívvel és nagy átéléssel adták elő igényes, szép műsorukat Lovászné Balázs Magdolna vezetésével. A darabok között elhangzott őszinte gondolatok hálaadásra bátorították, buzdították a hallgatókat. Az a cappella és az orgonakísérettel elhangzott darabjaik egyaránt igazi harmóniaélménnyel gazdagítottak bennünket.

A tengelici Mécses csoport műsoráról nehéz objektíven írnom, hiszen én vezetem ezt a kis csapatot, és évek óta dolgozunk már együtt. Nemcsak zenei, hanem lelki értelemben is közösség vagyunk. A kórus tagjai segítőim és munkatársaim, akiknél mindig folyamatában látom a dolgokat, így nehéz kiragadnom egy pillanatot, nehéz kívülről szemlélnem magunkat. Velük énekelek, muzsikálok én is, együtt hibázunk, és együtt örülünk a sikereknek – talán nem is lehet igazán elszakadni ettől a nézőponttól. Magunkról tehát csak annyit merek írni, hogy a közönség kedves, meleg mosolyából azt olvastuk ki, hogy talán sikerült az Istent dicsérő kórushoz hozzáadni a mi kis szólamunkat is.

A barátságos környezetben közösen elköltött ebéd jó alkalmat kínált a beszélgetésekre, egymás közelebbi megismerésére, a régi kapcsolatok ápolására. Majd a helyi zeneiskola művésztanárai – Fízer János és Kasziba Vájer Andrea – által vezetett kamarazenekar adott rövid, színvonalas koncertet. A záróáhítatban Schaller Bernadett lelkésznő osztotta meg velünk gondolatait. Azokról az alkalmakról beszélt, amelyeket felhasználhatunk arra, hogy Máriaként megpihenjünk, feltöltődjünk Jézus lábainál.

A meghitt légkörű, gondosan megszervezett találkozó végén mindnyájan lelkiekben gazdagodva indultunk haza. Hiszem, hogy Isten is gyönyörködve szemlélte a felé háladallal illatozó, hétszínű virágcsokrot.

Füller Tímea

Regionális hozzárendelés: Paksi Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
A gyülekezet-központú istentisztelet
Élő víz
„Belépődíj nincs”
Ünnepi útravaló
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Nyílt nap hittudományi egyetemünkön – Luther Márton születésnapján
Bányászott és élő kövekből épült templomok
Hármas barcsi hálaadás
A gyülekezet a Bibliában, a zsinati törvényekben és a gyakorlatban
Hálaadó istentisztelet Bükön
Katechetikai találkozó
Kisvárosi egyháztörténet
Keresztutak
Reformáció ünnepe Erdélyben
A történelem egy nemzetbe rendezett minket…
Evangélikusok
Száz éve született Fábri Mihály evangélikus lelkész
e-világ
Internetes vásárlás
Keresztény szemmel
Isten dolgairól nem beszélt vele senki…
A múltról – békésen
Négyszáz éve tört ki a Bocskai-felkelés
A hét témája
Ötven éve együtt jóban-rosszban
„Jézus akkor is hű marad, ha mi hűtlenkedünk”
Többszörös jubileum Rákoskeresztúron
„Nálunk nincsenek hosszú időre szóló haragok, békétlenségek”
A technika angyala
A közelmúlt krónikája
Címadományozás
Reakció médiatámadásoka
Márton napján történt
Hiller István találkozója egyházi vezetőkkel
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Válogatás a magyar irodalom istenes verseiből
Sajtókávéház a színészmúzeumban
Bibliai gyökerű magyar szólásmondások
Keresztény rock és rap
„Jézus mindenütt”
Hétszínű virágcsokor Istennek
Pesti kórustalálkozó
A vasárnap igéje
Eljön értünk!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Nehéz kenyér
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2004 47 Hétszínű virágcsokor Istennek

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster