Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Az ellenreformáció megerősödése és a nemzeti sérelmek megszaporodása szükségszerűen felkeléshez vezetett. Az Aranybulla 31. pontja (az úgynevezett ius resistendi) alapot is adott ehhez. A szervezkedő rendek többsége már ekkor is a fiatal Bethlen Gáborra gondolt vezetőként, de ő Bocskai Istvánt ajánlotta maga helyett. A két politikus között levélváltás is folyt a felkelésről, de Bocskai levelei Barbiano császári kapitány kezébe kerültek. Ez elég ok volt számára arra, hogy az általa különben is gyűlölt, gazdag magyar főurat megtámadja szentjóbi birtokán.

Amikor Bethlen és a jogosan elégedetlenkedő rendek bizalma feléje fordult (1604-ben), Bocskai önzetlenül felajánlotta szolgálatait a hazai protestantizmusnak és a nemzetnek. Nagy hadvezéri bölcsességgel sereget szervezett a hajdúkból, akikhez a városi polgárság, a köznemesség, sőt a főnemesség egy része is csatlakozott. Bocskai az őt ért támadás után a saját védelmére is kénytelen volt fegyvert fogni. Katonái olyan sikeresen harcoltak, hogy az Álmosd és Diószeg között aratott győzelem (1604. október 15.) után egész Felső-Magyarország – Kassa városával együtt – még 1604 őszén a birtokába került, sőt portyázó csapatrészei a Bécshez közeli császári kerteket is feldúlták. Csapatainak támadási technikája az úgynevezett „hajdúles” volt: a váratlan, gyors, lendületes rajtaütés. Ezzel szemben a nehézfegyverzetű császári dragonyosok tehetetlenek voltak.

Bocskait 1605 februárjában a medgyesi országgyűlésen Erdély, áprilisban pedig a szerencsi országgyűlésen Magyarország fejedelmévé választották. A Szerencsre összehívott országgyűlés meghívója volt Bocskai proklamációja. Kimondták az evangélikusok és reformátusok vallásszabadságát és jogegyenlőségét. A királyi család tagjai csak nagy nehezen tudták kicsikarni Rudolftól a felhatalmazást, amellyel Mátyás főherceg megkezdhette Bocskaival a béketárgyalásokat. 1606. június 23-án megkötötték a bécsi békét.

A bécsi békének a vallásügyre vonatkozó rendelkezései a következők voltak.

a) Érvénytelen az 1604. évi országgyűlési határozatokhoz önkényesen hozzácsatolt utolsó, 22. törvénycikk, amely megtiltotta a vallási sérelmek országgyűlésen való tárgyalását.

b) Az uralkodó a főurakat, a nemeseket, a szabad királyi városokat, valamint a végvárakban lévő magyar katonaságot vallásában háborgatni nem fogja, és ezt másoknak sem engedi meg – de csak Magyarország határain belül és a római katolikusság sérelme nélkül!

Ezzel a megfogalmazással azonban Bocskaiék nem voltak megelégedve: a megszorító intézkedések törlését és a vallásszabadságnak a mezővárosokra és a falvakra való kiterjesztését is kívánták. Mátyás főherceg azonban írott nyilatkozatban nyugtatta meg őket, hogy a záradékot nem rossz szándékkal tették hozzá a szöveghez, és a kívánt módosításokat érvényre juttathatják a legközelebbi országgyűlésen. Forgács Ferenc prímás mindent elkövetett, hogy a király ne béküljön ki Bocskaival. A fejedelemnek egy külön Apológiában kellett megvédenie magát a külföld előtt az arianizmus vádja ellen.

A kivívott eredmény azonban nem tartott sokáig. Bocskai még abban az évben, december 29-én meghalt. Halálát valószínűleg mérgezés okozta. A gyanú szerint Kátay Mihály kancellár „megétette”. Őt a nép úgy összevagdalta, hogy maradványait özvegye lepedőbe seperte össze Kassa piacán.

Bocskai józanul tájékozódó reálpolitikus volt. Körültekintő, bölcs intézkedésekkel az elért eredmények megtartására törekedett. Igyekezett feloldani a hajdúk, a jobbágyok és a nemesek között fennálló ellentétet. Óvatos diplomata volt a török birodalom irányában is: józanul számolt a szultán erejével, befolyásával, és semlegesíteni tudta azt. A bécsi békét követő zsitvatoroki béke (1606. november 11.) véget vetett a tizenöt éves török háborúnak.

Bocskai tízezernél több hajdút telepített le – miután nemességet adományozott nekik – elnéptelenedett tiszántúli birtokaira. Az így letelepítettek mentesültek a földesúri terhek alól, és csak katonai szolgálattal tartoztak. A Felvidék evangélikussága is szívvel-lélekkel támogatta a református Bocskai szabadságharcát. Később világi történetírók, sőt már kortársai is „a magyarok Mózesének” nevezték őt. Sok településen út, utca, tér viseli a nevét.

Bocskai halála után folytatódott az ellenreformáció és az ország kifosztása. A protestantizmus és a nemzet sorsa ezután is összetartozott. Hiszen a szabadságvágyat „örök időkre” elfojtani nem lehet!

B. B.

::Nyomtatható változat::