Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Egy eseményekben gazdag tanév ünnepélyes lezárása mindig színek, arcok és hangok kavalkádját jelenti a résztvevők számára. A színesség ez esetben szó szerint is értendő: mindazokat, akik június 18-án ellátogattak a zuglói evangélikus templomba az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) tanévzáró istentiszteletére és ünnepi ülésére, nemcsak színes, újszerű liturgia fogadta, amely sok teológushallgató aktív közreműködésével zajlott, hanem ki-ki egy darabka színes szalagot is magával vihetett az ünnepi alkalomról, amely az istentisztelet egyik fontos üzenetére – a Szentlélek ajándékainak sokféleségére – emlékeztetett. Az ünnepi eseményen vehették át oklevelüket a frissen végzettek, illetve ez alkalommal kapták meg arany-, gyémánt- és vasdiplomájukat az ötven, hatvan és hatvanöt évvel ezelőtt diplomázó egykori hallgatók.

A családtagokkal, barátokkal és ismerősökkel teli templomban dr. Fabiny Tamás docens 1Kor 12,4 – „A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz” – alapján hirdette az Úr igéjét. Most a visszatekintés, az Atya dicsőségéért való hálaadás ideje van – mondotta. Hangsúlyozta, hogy számos lelki ajándék létezik mind a jelen lévő jubilánsok, mind pedig a pályájuk elején álló hatodévesek életében. Lényeges – emelte ki –, hogy mindenki megtalálja a maga helyét és feladatát, és használja a neki adatott karizmát. Napjainkban különösen is fontos lenne, ha nemcsak ökumenikus értelemben, de evangélikus egyházunkon belül is megvalósulhatna a sokféleség egysége, azaz a megbékélés és a másik elfogadása.

Az istentiszteletet ünnepi tanévzáró ülés követte. Az egybegyűlteket Tóth Károly, a hallgatói önkormányzat vezetője köszöntötte. Ezután dr. Reuss András rektorhelyettes a változó és állandó dolgok közötti különbségtétel fontosságára emlékeztette a jelenlévőket, kiemelve, hogy sok minden változott az elmúlt évek során mind a személyes életünkben, mind a teológia életében. De egy dolog változatlan maradt – domborította ki –, az, ami „a bejárat felett olvasható, amelynek égisze alatt munkánkat végezzük, és élünk: Evangélikus teológia. Az első fele arra emlékeztet, hogy az Isten az Úr. A második pedig a tudásra és a tudományra.”

A professzor végül arra irányította a figyelmet, hogy „szívünket és értelmünket, egész valónkat megajándékozza és igényli Isten, aki hatalmasan és szeretettel cselekszik Krisztus által ebben a világban”.

A következőkben a jelenlévők dr. Szabó Lajos rektor Együtt élni az értékelés modern formáival című előadását hallgathatták meg. Egy tanév végén vissza lehet és kell is tekintenünk arra, hogy mi az, amit elértünk, és mi az, amire már nem futotta az erőnkből. Ehhez – hangsúlyozta a rektor – meg kellene tanulnunk helyesen, hitelesen értékelni. Az lenne a jó, ha a most útra induló lelkészek szolgálatuk során képesek lennének megszívlelni a bírálatot, tudva, hogy „az értékelés nélküli világ a közöny területe, a vélemények érdektelen fogadása a leépülés jele, az álértékelés pedig a hazugság melegágya”.

A rektor beszédében többször is utalt a 30. német evangélikus egyházi napokra, valamint lapunknak a Kirchentag kapcsán megjelent írásaira. Az ezekből vett idézetekkel Szabó Lajos emlékeztetett arra, hogy jó, ha az egyház nyitni képes, ha laikus és lelkész tagjainak egyaránt van válaszuk a felé fordulók kérdéseire, és emberarcú tud maradni. „A tarkaság – fejezte be végül beszédét a rektor Margot Kässmann hannoveri püspöknő szavaival – egy élő egyház számára az egység záloga.”

A rektori beszéd után a diplomaosztás ünnepélyes pillanataiban elsőként tizenhárom nappali képzésben végzett teológus-lelkész vehette át az oklevelet. A nappali tagozat hittanári szakán Budapesten két, a nyíregyházi kihelyezett hittanári szakon pedig négy hallgató fejezte be tanulmányait.

A magukat „oltári szakmunkásként” aposztrofáló hatodévesek nevében Benkóczy Péter búcsúzott, majd dr. Csepregi Zoltán professzor számolt be a Dr. Sólyom Jenő Alapítvány 2004. évi tevékenységéről. Az alapítvány kuratóriuma által kiadott díjat az idén dr. Krähling János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének docense kapta meg a Veszendő templomaink sorozatban megjelent, Evangélikus templomok a mai Magyarországon című kiadványért.

A testvérintézmények nevében ifj. dr. Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora – akinek ezekben a napokban jár le nyolcéves rektori megbízatása – köszönte meg az EHE-vel közösen végzett munkát, és adott hálát azért, hogy a két intézmény között jó kapcsolat alakult ki; hangsúlyozta, hogy a két egyetem soha nem volt egymáshoz olyan közel, mint ezekben az években. Ezután a debreceni teológia emlékplakettjét nyújtotta át dr. Reuss Andrásnak és dr. Szabó Lajosnak.

Az ünnepélyes hangulatú együttlét méltó zárását jelentette a jubilánsok „diplomaosztója”. Nevükben az ötven éve, 1955-ben végzett Keveházi László, a hatvan évvel ezelőtt, 1950-ben végbizonyítványt szerző Marschalkó Gyula, illetve a tanulmányait 1945-ben – hatvanöt éve – befejező D. dr. Nagy Gyula szólt. Különösen megható volt Marschalkó Gyulának az a néhány mondata, amely nemcsak hogy egyszerű szavakkal summázta egy lelkipásztor szolgálatban eltöltött életének lényegét, hanem egyúttal útmutatást is jelentett a jövő lelkészei számára: „Az igehirdetés töltötte ki az életemet. Jézusról prédikáltam, mert rá volt és van szükségük az embereknek. Milyen a jó prédikáció? Erre a kérdésre a választ három szóban foglaltam össze a magam számára: Korrekt, azaz helyes és igeszerű. Korszerű, vagyis érthető a ma embere számára, és szív szülte, ami azt jelenti, hogy a lelkész azért tudja hitelesen tolmácsolni az ige üzenetét, mert az ő szívét is megérintette az isteni szó.”

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::