Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Kántortanító. A fiatalabb nemzedékeknek már meg kell magyarázni ennek a szónak a jelentését. Pedig ezek a néptanítók néhány évtizeddel ezelőtt még egyházunk lelkészeinek legközvetlenebb munkatársai lehettek, akik az oktatás, a nevelés és a vallás képviselői voltak egy személyben, így testesítve meg a protestáns értékrendet a kistelepüléseken. Egy ilyen kántortanító volt hatvanöt éven át Nemeskéren a száz esztendővel ezelőtt született Tóth Ernő.

1. június 24-én született Sajtoskálban. Édesapja gazdálkodó volt. Mivel a faluban nem volt evangélikus iskola, ötödikes elemista korában szülei Szakonyba, a nagyapjához küldték tanulni. Az első gimnáziumi osztályban is ott vizsgázott, majd Sopronba került, ahol az Evangélikus Tanítóképző Intézetben végzett 1926-ban. A Harangszó című evangélikus néplapban olvasta, hogy tanítót keresnek Nemeskérre. Elgyalogolt a faluba, kezében a felvételi kérvényével. Hamarosan kántorpróbára is meghívták. Végül őt választották, így még abban az évben kántor-néptanító lett a nemeskéri evangélikus népiskolában. Gőcze Gyula és Novák Elek lelkész mellett szolgált 1948-ig, az iskola államosításáig, majd Lövőn tanított 1968-ig, nyugdíjazásáig. Falujában néha még helyettesítette is a lelkipásztorokat. Testvérei is egyházi szolgálatba álltak: Egyik öccse – Tóth Sándor – Mezőlakon lett lelkész, a másik Vasegerszegen tanító.

Tóth Ernő 1939-ben kötött házasságot Halász Zsuzsannával; négy gyermekük született, akiket nehéz körülmények között neveltek fel. A tanítás és a kántori szolgálat mellett a község könyvtárát vezette, és biztosítási ügyintéző is volt Nemeskéren. Nyugdíjas éveiben ismét felszabadultan játszhatott kedvenc hangszerén, az orgonán. Hét közben készült a vasárnapi kántorizálásra; ilyenkor már messziről hallani lehetett öreg zongorája hangját és a kántor önfeledt énekét. Ez volt a mindene. Sokszor kerékpáron járta a filiákat, vitte a híreket, terjesztette az egyházi újságot.

Súlyos betegségben szenvedő feleségét egy évtizeden keresztül ápolta. Gyermekei sokat segítettek neki, de a főzést és a háztartás vezetését ő vállalta. Amikor még magára tudta hagyni hitvesét, a lövői körzeti orvos mellett írnoki munkakört is betöltött, ahol „direktor úrnak” szólították. Hűséges társa 1978-ban halt meg, utána öt évvel egyik fiát is elveszítette, aki akkor harminckilenc éves volt. Soha nem akart elköltözni Nemeskérről. 1990 után a régi iskolaépületet postának alakították át. Itt ő mindennap megfordult. A postás mindig értesítette édesapjuk hogylétéről a gyermekeit. 1991-ben egyik – fiatalon megözvegyült – fia magához vette, és Lentibe vitte, de Tóth Ernő soha nem tudta megszokni új lakóhelyét. Mindig visszavágyott szeretett falujába. 1996-ban a soproni városházán vehette át tanítói rubindiplomáját, majd a nemeskériek istentisztelet keretében adtak hálát egykori tanítójukért. Ekkor is átérezhette, hogy milyen szeretettel emlékeznek rá kis falujában.

Kilencvenkét éves korában ért véget földi élete. 1997. július 8-án temették el Nemeskéren, felesége mellé. Az artikuláris templomban népes gyülekezet előtt Jankovits Béla esperes hirdette a feltámadás igéit 1Kor 4,15–16 alapján. Az orgonán ezúttal Csizmazia Béla soproni kántor játszott. Az egyházmegye vezetője kiemelte, hogy az 1940-es években megjelent Evangélikus templomok című könyvben a nemeskéri templom orgonája mögött Tóth Ernő látható a fényképen. Majd így folytatta: „Ő tanító volt, aki kincseit osztogatta a gyerekeknek egész életén keresztül. Az a tanító, aki a maga lelki gazdagságát megosztja azokkal, akik között munkálkodik. Erről sokan bizonyságot tesznek: hálaadással emlékeznek arra, amit az elköltözött öreg tanítótól kaptak. Példával is tanított. Atyjává lett ennek a kis közösségnek, ahol egész nemzedékek nőttek fel a keze alatt…”

Menyes Gyula

::Nyomtatható változat::