EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 26 - „Ti kinek mondotok engem?”

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

„Ti kinek mondotok engem?”

A református–evangélikus lelkészkonferencia margójára

„Olyan, mint az egyház – magyarázta nekem sok-sok évvel ezelőtt a sajókazai pincesoron az egyik idős presbiter a borról –; olyan régi, mint a katolikus, olyan erős, mint a református, és se hideg, se meleg, mint az evangélikus.” Ilyenek lennénk? A református–evangélikus teológiai konferencián, amelyet június 7–9. között a két egyház rendezett Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria református konferencia-központban, a kérdés komolyabban vetődött fel, mint egykor a pincesoron. Mit mondunk magunkról mi, protestánsok, mit mondanak rólunk az emberek, és mi kinek mondjuk Krisztust? Mit gondolunk és mondunk egymásról?

„Évszázadok óta egymás mellett élünk: reformátusok, evangélikusok. A nagygeresdi egyezség kötelezte a református lelkészt, hogy hivatalában mindig tartson ostyát, mert a haldokló evangélikusnak köteles a lutheránus rítus szerint szolgálni az úrvacsorával, ha az evangélikus lelkész távol lakik. 1830-at írtunk ekkor” – idézte fel a múltat előadásában dr. Márkus Mihály. A református püspököt hallgatva arra gondolhatunk, hogy milyen jó lenne, ha a jelenben vagy a közeli jövőben valóság lehetne ez az egyezség, amely korrekt, a másik hitét tisztelő lelkületet áraszt. Ugyanakkor az ember szégyellni kezdi magát, mert rendeztek már finn–magyar, svéd–magyar lelkészkonferenciát, de nem emlékszem arra, hogy tartottunk volna közös konferenciát közvetlen „szomszédainkkal”, református lelkésztestvéreinkkel… Pedig faluhelyen úgy tartják az emberek, hogy a legközelebbi rokon – a szomszéd.

„Szomszédok konferenciája” volt tehát Balatonszárszón. A „kreatív bemutatkozáson” ki is derült, hogy nem minden református lelkész ismer minden református lelkészt – még látásból sem! A nyitóalkalom moderálására felkért laikus (T. Pintér Károly főszerkesztő) ugyanis azt kérdezte a jelenlévőktől: vajon az éppen bemutatkozó lelkész mely felekezethez tartozik? Az egyszerű játék megdöbbentő dolgot villantott fel: egymást sem ismerjük! Tudom, hogy nem érünk rá, sőt illik is elfoglaltnak látszani…

Egy budapesti református lelkész panaszolta: „A fővárosba kerülve úgy gondoltam, hogy meglátogatom református kollégáimat. Egymás után jöttek az udvarias elutasítások: hétfőn nem jó, kedden szolgálat van, szerdán temetés; a hét második felében már készülünk a vasárnapi szolgálatra… Félő, hogy nem ismerjük egymást, és nem érdekel minket a másik ember – akkor sem, ha szolgatársunk. (E sorok írójának is vannak hasonló tapasztalatai…) Pedig soha nem állt ennyi eszköz – mobil- és vezetékes telefon, e-mail, fax stb. – a rendelkezésünkre ahhoz, hogy kapcsolatokat teremtsünk, ápoljunk.”

Mai protestáns identitásunk teológiai alapvetéséről szólt dr. Szűcs Ferenc professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora és Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tudományos munkatársa. „Ismerjük magunkat?” – szegezték a kérdést a mintegy hetven résztvevőnek.

Meg vagyunk sértődve, ha nem jó az imázsunk, ha rossz a sajtónk. Mit teszünk, teszünk-e egyáltalán valamit annak érdekében, hogy másként lássanak bennünket az emberek? Krámer György evangélikus lelkész kivetített képei önmagunkért beszéltek: ütött-kopott kukák, rajtuk a hatalmas felirat: „Templom”; roskadozó drótkerítés, mely alig-alig bírja megtartani a feliratot: „Evangélikus Lelkészi Hivatal”… Bizony slamposak vagyunk, de ezt nem magyarázni kell, hanem sürgősen változtatni rajta! Ha magunkat nem becsüljük, mások sem fognak megbecsülni minket.

Jelenlétünk hitelességéről és hiteltelenségéről más-más megközelítésben szólt Gaál Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Missziói és Felekezettudományi Tanszékének adjunktusa és Szentesi Zöldi László újságíró, a Magyar Nemzet munkatársa.

Sorsunk közös a „szomszédéval”. A lelkészi pálya „magányos” pálya – hangzott el a szellemes, lendületes párbeszédben, melyet dr. Szabóné Mátrai Marianna, az EHE gyakorlati intézetének vezetője és dr. Bodó Sára, a DRHE Gyakorlati Teológiai Tanszékének docense folytatott. Ez nem is baj, hiszen szükséges a magány. A baj az, ha erre nem hívjuk fel a teológusok figyelmét. A felmérés, amelyet Bodó Sára végzett, vagy a szigorlati dolgozat, amelyet Mátrai Marianna idézett (egy szociológushallgató munkája) szintén önmagáért beszélt. A jelenlévők becsületére legyen mondva: nem kezdték „magyarázni” az elhangzottakat, hanem „meghallgatták”, és – reménységem szerint – nem „elhallgatták” azt, ami nekünk szólt.

Közös az „eledelünk”. Reggelente azok a bibliaköri beszélgetések, amelyek 8-10 fős csoportokban folytak, számomra a konferencia meghitt pillanatait jelentették. Valóban együtt olvastuk a Szentírást. Itt éreztem meg azt a nagyon mély, közös alapot, amelyet a protestantizmus jelent. A Biblia a mérték – püspök és lelkész egyaránt e mérték alatt áll.

Az ige megértése és továbbadása közös feladatunk és felelősségünk. Jézus szava egyszerre kérdez és elkötelez. Ezt élhettük át a közös záró úrvacsorai alkalmon, amelyen Réz-Nagy Zoltán evangélikus lelkész és ifj. dr. Fekete Károly, a debreceni református teológia rektora szolgált: talán nemcsak szomszédok, hanem testvérek is vagyunk.

Úgy hiszem, a református vendéglátók szeretetét élvező valamennyi résztvevő nevében leírhatom: jó lenne, ha folytatódna a két felekezet együttgondolkodása. Érdemes erre időt, energiát fordítani, hogy észrevegyék a „nagyok a kisebb testvért”, és a „kistestvér” ne irigykedve, hanem örömmel tudjon felnézni a „többségre” – amint erre Ittzés János evangélikus püspök biztatott előadásában.

„Az igaz ember pedig hitből él” (Róm 1,17; Károli-fordítás) – ez a hit ébresszen több bizalmat bennünk egymás iránt, hogy „szomszédokként” rádöbbenjünk: hiszen testvérek vagyunk!

Kertész Géza


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Istentisztelet és nyilvánosság
Élő víz
Erőtlenség
A valódi istenbizonyíték
A végidő titkáról – Luther nyomán
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Szolgáló élet
A 2004/2005-ös tanév végzősei
Jubilánsok
Jézus igájában
Hogyan regenerálódnak a lelkészcsaládok?
Keresztutak
Protestáns egyházi napok – ezúttal a cseh fővárosban
Százötven éves a KIE
Evangélikus nő Németország élén?
„Ti kinek mondotok engem?”
A vezetés szépsége és felelőssége
Barcasági iktatások
Evangélikusok
Az Úr katonái
Egy kincseit osztó tanító emlékére
e-világ
Honlap és gyülekezet
Keresztény szemmel
Ökumenikus esélyek
Rávilágítás
A békekövet
A hét témája
Kilencvenéves Soltvadkert polihisztora
Akinek a zene: imádság
D. Terray László norvég királyi kitüntetése
Isten félmondatos csodája
„Mind jó, amit Isten tészen”
evél&levél
Kis hittantábor Révfülöpön
A közelmúlt krónikája
475 éves az Ágostai hitvallás
Egyházvezetők levele az elmaradt normatíva miatt
Katolikus– protestáns csúcstalálkozó a Vatikánban
Vandalizmus aKozma utcai zsidó temetőben
Új lapra virradtak
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Budapest német ajkú protestáns gyülekezetének története magyarul – és angolul
A sámsonházi gyülekezet felügyelője…
Bibliaház Frankfurtban
Élő népművészet
Templomi gála-, azaz hálahangverseny
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 26 „Ti kinek mondotok engem?”

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster