Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Amikor azon kesergünk, hogy embertársaink többsége hitetlen, jó, ha szem előtt tartjuk, hogy a hitetlenséget sokszor a teológiailag helytelen „félreinformálás” konzerválja vagy épp erősíti. Íme néhány példa.

1. A leckét egyáltalán nem tudó felelő – a tanárok örökzöld kiszólása szerint– „áll, mint Bálám szamara”. Ellenben az ószövetségi textus szerint Bálám szamara úgymond tudta a leckét: „A szamár látott engem, azért tért ki előlem háromszor is.” (4Móz 22,33a) Vagyis kifejezetten megtisztelő dolog egy tudatlan felelő helyett Bálám szamarának lenni, és meglátni az Úr angyalát.
2. E sorok írója a hatvanas években két-három havi rendszerességgel neveztetett az osztály nyilvánossága előtt törvénytelen gyereknek, azzal az indoklással, hogy pap az apja. Mi azonban tudjuk, hogy Luther az elviek tisztázása után a tettek mezejére lépett, és példát mutatva megházasodott.
3. A rendszerváltás óta a médiában ismét divat lett egy-egy halálhírt kegyes stílusban megfogalmazni. Ez a törekvés azonban gyakran megbicsaklik. Még a pápa halálával kapcsolatban is többször bemondták és leírták, hogy „visszaadta lelkét a Teremtőjének”. Pedig aki visszaadja lelkét a Teremtőjének, azt – ha szigorúan vesszük – egyetlen szóval öngyilkosnak nevezik. Mert normális esetben nem mi döntünk a Teremtőnk helyett, hanem ő szólít bennünket magához az utolsó óránkban.
4. A győri vasútállomáson 2004 márciusában az újságosstand közepén virított egy könyv, borítóján címként az ördögi üzenettel: Isten majd megbocsájt: az a mestersége (Varnus Xaver, Alexandra Kiadó, 2003). Csakhogy nem majd – Isten már megbocsátott! Legalábbis annak, aki belátja saját bűnösségét, aki hisz Jézusban és abban, hogy ő a bűn fogságából szabadító Megváltó. Éppen ez az örömhír. Ezért van értelme a jót őszintén – tényleg csak magáért a jóért – cselekedni. Így elkerülhető az az adok-veszek jellegű mellékzönge, hogy a jót talán csak a bűnhődés elkerülése (vagyis önmagunk megkímélése) érdekében, puszta önszeretetből vagy érdemszerzésből tesszük.

Végezetül javaslom, hogy gyűjtsük a fentiekhez hasonló hibákat. Egyfelől az esetek kielemzésével mélyülnek ismereteink, másfelől a felvetődő kérdések tisztázása által javíthatjuk „egyházi kommunikációnkat”. A témához kapcsolódóan máris ajánlható a dr. Szabó Lajos szerkesztésében 2004 őszén megjelent Ablaknyitás című kötet.

Dr. Prőhle Péter

::Nyomtatható változat::