Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Az ember életét örömök és megpróbáltatások szövik át. Fiatalon könnyebben vészeljük át a megpróbáltatásokat, az örömöt pedig szinte természetesnek vesszük. Korunk előrehaladtával fordul a kocka, a nehézségek sűrűsödnek, és sokszor elmegyünk az örömök mellett.

Valamelyik reggel az Egy perc emberség című rádiós sorozatműsor egyik vendége arról beszélt, hogy nagyon fontosnak tartja a méltósággal elviselt öregséget, amely az ember életének egyik legnagyobb próbatétele, különösen akkor, ha hozzá még magány és betegség is társul.

Méltóság? Mi ad erőt ahhoz, hogy méltósággal viseljük az idő múlását, hogy tudomásul vegyük mindazokat a változásokat, amelyek sorvasztják testünket, lassítják lépteinket? Nos, testi erőnk elfogyhat, de a lélek ellen tud állni. Hitünk adhat méltóságot, mert tudjuk, hogy Isten öregségünkben sem hagy el bennünket.

Jézus így szól Péterhez: „Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” (Jn 21,18) Sok fiatal számára az öregember – akár saját szülője is – terhet jelent. Egy drámai dokumentumműsorban hallottam arról az édesanyáról, aki egyetlen utat látott maga előtt öregségére: az öngyilkosságot. Három gyermeke közül egyik se ment el még a temetésére sem. (Volt-e akár egypercnyi emberség is valamelyik gyermekében?)

Emberhez méltó életet élni sem ifjan, sem öregen nem könnyű. „Ne olyan feladatra vágyakozz, amilyenre erődből telik, hanem olyan erőre, amely elég a feladathoz. Ha így teszel, nem fogsz csodákat művelni, hanem te magad leszel a csoda” – írta egy ismeretlen szerző. Számunkra a hit ereje teheti méltósággal elviselhetővé az öregséget.

Csaba Piroska

::Nyomtatható változat::