Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Amikor közeledett Dávid halálának az ideje, ezt a parancsolatot adta fiának, Salamonnak: Én már elmegyek azon az úton, amelyen minden földi ember elmegy. Tartsd meg, amit Istened, az Úr rád bízott! 1Kir 2,1–3a (Lk 22,26; Jn 6,1–15; ApCsel 2,41–47; Zsolt 9) A haldoklók utolsó szavait sokáig meg szokták őrizni a hozzátartozók az emlékezetükben. Hiszen a halál pillanatában kimondott szavak mindig nagyon csöndesek, őszinték. A Salamonnak adott atyai intelmek mindnyájunknak szólnak: „Tartsd meg, amit Istened, az Úr rád bízott!” Örökséget hordozó emberek vagyunk: ami ránk bízatott, az a Jézus Krisztusról szóló jó hír. Örökségünket ne csak a szavainkkal, hanem hiteles, keresztény életünkkel is képviseljünk ebben a világban!

Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem. Zsolt 57,2b (Zsid 6,18; 2Krón 30,13–22; ApCsel 20,1–16) Érdemes megfigyelni, hogy a természetben a védtelen kismadarak veszély esetén hogyan menekülnek anyjuk védelmet nyújtó, kiterjesztett szárnyai alá. Ilyen oltalmat jelent számunkra az Úr gondviselő, oltalmazó szeretete, amely nemcsak a veszedelem idején, hanem életünk minden percében elkísér bennünket. Ez a szeretet Krisztusban lett teljessé. Fenyegesse bármilyen veszély az életünket, ne feledjük, hogy Krisztusért élettel, sőt örök élettel ajándékoz meg bennünket az Úr!

Jézus az égre tekintve fohászkodott, és így szólt a dadogó sükethez: „Effata, azaz: nyílj meg!” És megnyílt a füle, nyelve bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt. Mk 7,34–35 (Zsolt 31,17; Mt 22,1–14; ApCsel 20,17–38) Mielőtt Jézus véghezvitte a csodát, az égre emelte tekintetét, és fohászkodott. A gyógyítás előtt Istent hívta segítségül. S a csoda valóban megtörtént. A süketnéma számára kinyílt addig zárt világa. És vajon mi hányszor kérdezzük meg az Urat, mielőtt cselekszünk? Emeljük fel gyakrabban a tekintetünket az égre, hogy a mi életünk se zárt, hanem nyitott, teljes élet legyen.

Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét. 1Tessz 5,8 (Jer Sir 3,24; Zak 8,9–17; ApCsel 21,1–14) A katona sisak és páncél nélkül nem indulhat el a csatába. Pál apostol arra biztat bennünket, hogy az élet viharai közepette mi is vértezzük fel magunkat. A keresztény ember fegyvere a hit, a reménység és a szeretet. Hit a feltámadott és élő Jézus Krisztusban; reménység, hogy Krisztusért a bűnös embernek is lehet örök élete; s szeretet, mely a gyakorlati életben kamatozódik.

Pál írja: Egyenként intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket. 1Tessz 2,11–12 (Zsolt 46,8; 1Kor 10,16–17; ApCsel 21,15–26) Isten igéje önvizsgálatra int bennünket. Mit jelent ma számunkra a kereszténységünk? Anyakönyvi adat csupán? Vallási hovatartozást jelent csak, vagy egész életünkön át gyakorolt, halálunkig tartó életformát? A keresztény ember élete tevékeny várakozás, egész életre szóló megbízatás, felkészülés az örök életre. Fogadjuk meg ezért Pál apostol biztatását, s éljünk Istenhez és az ő meghívásához méltóan.

Ne félj, maroknyi Izráel! Én megsegítlek – így szól az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje. Ézs 41,14 (Lk 22,29; Lk 22,14–20; ApCsel 21,27–40) Ne félj! – ebben a két szóban benne van az egész evangélium. Ne félj! – ezt hirdették az angyalok karácsony éjszakáján is, ezt mondta Jézus Jairusnak, amikor hírül hozták, hogy lánya meghalt, s ezzel fogadták az angyalok húsvét reggelén a sírhoz siető asszonyokat. Isten ezt üzeni ma is: Ne félj! Lehet, hogy betegség kopogtat az ajtón, lehet, hogy gondok vesznek körül, aggodalommal tele a szíved, lehet, hogy a bűneid szorongatnak. Ne félj mégsem! Jézus neve azt jelenti: szabadító; általa olyan Urunk van, akinek segítsége mindennap velünk van, akinek a szabadítása örök és visszavonhatatlan, mert ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Jó csendben várni az Úr szabadítására. JSir 3,26 (2Thessz 3,5; Jel 19,4–9; ApCsel 22,1–21) Zajos világunkban igazi kincsnek számít, ha csend vesz körül bennünket, ha elnémul a környező világ minden lármája. De még nagyobb kincs a lélek csendje: amikor nem háborgatnak bennünket a munkahelyi problémák, a családi perpatvarok, az aggodalmaskodás. Csak a lélek csendjében tud az ember igazán az Úrra figyelni, s meghallani igéjében azt a jó hírt, örömüzenetet, mely az Úr szabadításáról szól.

Szabados Regina

::Nyomtatható változat::