EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 33 - Sziget fesztivál

A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Sziget fesztivál

Augusztus 10–17.

A történelmi egyházak az idén hatodik alkalommal vesznek részt az óbudai Hajógyári-szigeten zajló Sziget fesztiválon. Az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány szervezésében működő Közös Pont sátor negyvennégy fővel szolgál majd a rendezvényen. A fiatalok négy felekezet – a katolikus, a református, az evangélikus és a baptista – tagjai.

A Közös Pont sátor munkatársai az év folyamán hat képzésen vettek részt, melyek során felkészülhettek – mind szellemi, mind gyakorlati téren – a rájuk váró feladatokra és kihívásokra.

A fesztiválon való jelenlétet és az év közben tartott képzéseket félig egyházi céltámogatásból, félig pályázati pénzből finanszírozzuk. Több helyről érkezett egyéb támogatás is: többek között a Csiki-Bege Autopláza, a Sziget iroda, a Magyar Bibliatársulat, a káposztásmegyeri római katolikus plébánia, az Evangélikus és a Református Egyetemi Gyülekezet járult hozzá a tervezett program sikeréhez.

A sátor programja több állandó pont köré csoportosul: a délelőtt folyamán és kora délután az Alkoss-sarok keretében a sátorba betérő fiatalok a nap témájában rajzolhatnak, festhetnek, gyurmázhatnak, miközben a velük szemben ülő közös pontos fiatalokkal beszélgetnek. Este teaház várja őket: zsíros kenyér és tea mellett kötetlen beszélgetés, késő este áhítat, filmnézés.

A fesztivál nyitott közege igen alkalmas erre a fajta kommunikatív magatartásra. Célunk, hogy ne a direkt misszió eszközeivel, hanem inkább odafigyelő beszélgetésekkel tegyük az egyházakat közelivé, vonzóvá és megszólíthatóvá. Sokan előítéletekkel viszonyulnak a történelmi felekezetekhez és tanításukhoz, ezek megváltoztatása a feladat.

Több alkalommal fórumbeszélgetésen vehetnek részt a látogatók; a meghívott vendég: két katolikus nővér, illetve Balázs József, a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületének elnöke. Vasárnap istentiszteletek és szentmise, illetve a Láthatatlan Színház szerepel a tervezett programok között.

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk idén is a Sziget fesztivál Civil Sziget részének legnagyobb sátrában, a Közös Pont sátorban.

Buday Gergely, az ÖKI irodavezetője


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Misszió tradicionális formákkal és „lelkes”, új tartalommal
Élő víz
A sátán jós(ágos) arca
Régi agyagedény is rejthet nagy kincseket
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
A Lélek tengere és az Úr matrózai
Fészekrakás Sárszentlőrincen
„Györkönyben most ért véget a II. világháború”
Keresztutak
Szellemi karbantartás és egyházi megújulás
Augusztus 20-tól Szent István Rádió
Evangélikusok
Isten kezébe helyezett gyülekezet
„Csak” János bácsi
e-világ
Az ECEN üzenete Európa egyházainak és gyülekezeteinek
Keresztény szemmel
Esküvő – mennyibe kerül?
Egy hatodéves lelkészjelölt naplójából
A hét témája
Újra Közös Pont
EFOTT, Velence
Hegyalja fesztivál
Sziget fesztivál
Kérdések között
Mese
Máskor…
Semmit sem tehettünk értük!
Rengeteg kereszt között
evél&levél
…ne taceremus!
A közelmúlt krónikája
Beiktatták az új elnököt
Barlangok a Bibliában
Országos fúvóstábor Kismányokon
Szakmai presztízs: a lelkészek az élbolyban
Vatikáni vélemény Harry Potterről
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
A Continental Singers Monoron
Családfakutató lelkész
Holta után is prédikál
A vasárnap igéje
Igazságunk Istenben van!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Jézus Krisztus műve
Szószóró
„Ha megtelik szívem aggodalommal…”
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 33 Sziget fesztivál

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster