Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,2)

Szentháromság ünnepe után a tizennegyedik héten az Útmutató reggeli igéiben a Lélek által ihletett magasztaló, valamint hálaadó imádságokat olvashatunk Isten elhívott és megigazított szolgáitól követendő példaként. Mindennapi imádságaink első két szava a dicséret és a hálás köszönet legyen a Szentháromság Istenhez, „mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. (…) Seregek Ura, boldog az az ember, aki benned bízik!” (Zsolt 84,12.13) Heti igénk felhívásának a tíz meggyógyult leprás közül csak a hálás idegen, a samáriai férfi tett eleget; „visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki.” (Lk 17,15–16) Vele együtt mi is Krisztusért a mennyei Atya örökbe fogadott gyermekei vagyunk kegyelemből, hogy Krisztussal „együtt meg is dicsőüljünk”. Erről a tényről a megelevenítő Szentlélek tesz bennünk bizonyságot, mert „akiket pedig Isten Lelke vezérel (űz), azok Isten fiai” (és leányai) (Róm 8,17.14). Reformátorunk szerint „aki erős hittel és szilárd reménységgel hiszi, hogy Isten gyermeke, az valóban az is, mert ilyent senki sem hihet Szentlélek nélkül”. Pál Timóteus képmutatás nélküli hitéért imádkozik: „Hálát adok az Istennek (…), amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben…” (2Tim 1,3) Jézus azért bűnös a farizeusok szemében, mert megtörte a szombat törvényét, s lelki vakságuk miatt nem ismerték fel azt, akit a meggyógyított vak is ugyanúgy látott, mint ők. „Hiszel te az Emberfiában?” (…) „Hiszek, Uram.” (Jn 9,35.38) A nemrég még vak ember számára a második csoda, amelyet Jézus által a saját életében megtapasztalt, az volt, hogy megláthatta az Emberfiában az Isten Fiát, ezért leborulva imádta őt, azaz térdre hullva hódolt előtte, mint a huszonnégy vén. Mit tett Pál a haszontalanból hasznossá lett Onézimoszért, a szökött és megtért rabszolgáért? Közbenjáró imádságot mondott érte: „Hálát adok mindenkor az én Istenemnek… (…) Kérlek pedig téged az én fiamért…” (Filem 4.10) Luther mondta: „Amit Krisztus értünk tett az Atya előtt, azt teszi Pál Onézimoszért Filemon előtt.” Dávid ismerte a Miatyánkot? A mi Atyánk ismerte Dávidot is! Hálaimájában ugyanis – többek között – ezeket mondta: „Áldott vagy te, Uram (…) mindörökké! Tied, Uram (…) a hatalom (…), az ország (…) és a dicsőség…” (1Krón 29,10–12) Az új parancsolat követelményszintje a krisztusi szeretet: „ …ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” Ki hagyta ezt végrendeletként az ő mindenkori követőinek? Az a Jézus, aki tökéletesen egy(lényegű) az Atyával, s a kereszten dicsőült meg – „…és az Isten dicsőült meg őbenne…” (Jn 13,34.31) Pál a thesszalonikaiakért tartozott hálával Istennek; nekünk ki(k)ért, miért van okunk a hálaadásra ezen a héten? Tudjuk-e, hisszük-e mindig, hogy Istenünk szeret minket, és azt akarja, hogy mi is részesüljünk „a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében” (2Thessz 2,14)? Ő az én „örök napom”! (EÉ 62,1)

Garai András

::Nyomtatható változat::