Szószóró

Hozzászólás a cikkhez

Gyógyulás és felépülés – ezzel a címmel rendezte meg a neuendettelsaui Bayerische Missionswerk (Bajor Missziói Intézet) június 26-a és július 17-e között azt a nemzetközi ifjúsági találkozót, amelyre tizenegy, a Bajor Evangélikus Egyházzal testvéregyházi kapcsolatban álló országból hívtak fiatalokat. Így gyűltünk össze tizenheten Brazíliából, Nicaraguából, Németországból, Magyarországról, Mozambikból, Kenyából, Kongóból, Tanzániából, Malajziából, Hongkongból és a Fülöp-szigetekről.

A találkozó érdekessége elsősorban a különböző kultúrák találkozása volt. Ami nekünk természetesnek tűnt, az a más országokból érkezőknek igencsak szokatlan és idegen volt, például a mozgólépcső használata, a biciklizés vagy éppen a késsel-villával való evés. De közösen leküzdöttük a nehézségeket; az első naptól fogva segítettük a más kontinensekről érkezőket abban, hogy beilleszkedjenek.

A találkozó témáját először kisebb csoportokban dolgoztuk fel, majd előadásokat hallhattunk többek között a globalizációról, az emberi jogokról és a nemzetek közötti alá- és fölérendeltségi viszonyokról. Előadóink között szerepelt például Pápua Új-Guinea evangélikus püspöke is. Több oldalról is megközelítettük a gyógyulás és felépülés kérdéskörét; ez hozzásegített minket ahhoz, hogy fogékonyabbak legyünk egymás és az általunk képviselt ország gondjai iránt. A beszélgetések arra is ösztönöztek bennünket, hogy keresztényként felelősen kövessük a hazánkban zajló eseményeket – például ne feledkezzünk meg a globalizáció áldozatairól, vegyük észre más országok problémáit, nehézségeit.

A találkozó arra bátorított minket, hogy nyitottabb szemmel járjunk a világban, és fordítsunk nagyobb figyelmet arra, hogy egy-egy nép milyen aktuális nehézségekkel küzd (éhínség, AIDS stb.), illetve jobban tudatosítsuk magunkban azt, hogy az evangélikus egyháznak szükség esetén fel kell emelnie a szavát a népek szenvedése, elnyomatása ellen. (Többször is irigykedve hallgattam csoporttársaim beszámolóját egyházuk szerepvállalásáról és terjeszkedéséről. Megdöbbentő volt hallani az afrikai és a távol-keleti résztvevőktől, hogyan növekszik hazájukban az evangélikusok száma.)

A három és fél hét alatt alkalom nyílt kirándulásra is, így például eljutottunk Wittenbergbe és Wartburg várába, ahol Luther nyomdokaiban járhattunk; Nürnbergbe, ahol Hitler birodalmi gyűlései helyszínének a maradványait szemlélhettük meg; Mödlareuthba, egy kis falucskába, amelyet a kommunizmus idején – Berlinhez hasonlóan – fallal választottak szét keleti és nyugati részre, valamint elzarándokoltunk a dachaui koncentrációs táborba is. Ezek az utazások elmélyítették bennünk a gyógyulás és felépülés témakörében hallottak fontosságát.

Az együtt töltött idő legáldottabb alkalmai a közös istentiszteletek és áhítatok voltak, amelyeken afrikai, hongkongi vagy maláj énekek csendültek fel, és átérezhettük a gyertyafény mellett, hogy bár különböző a bőrünk, a hajunk, a szemünk színe, mégis egyek vagyunk a hitben – bárhonnan is jöttünk. Szívszorító élmény volt a búcsúáhítat; szem nem maradt szárazon.

Reménykedem abban, hogy ezek a barátságok megmaradnak, és valóban képesek leszünk segíteni egymás munkáját, egymás egyházát. Igazi konferenciánk a találkozó végeztével vette kezdetét…

Balog Eszter

::Nyomtatható változat::