evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Kedves Kendeh K. Péter! Két szempontból is elgondolkodtató volt olvasni az Evangélikus Élet augusztus 14-i számában az Esküvő – mennyibe kerül? című cikkét. Először is azért, mert valóban jó lenne, ha az egyház missziói szeretetből végezné a kazuális szolgálatokat (nemcsak az esküvőt, hanem a temetést és a keresztelést is). Ez lenne az ideális.

Ugyanakkor ott van a másik szempont: az egyház mint szervezet kialakulása óta támogatásban részesül a szolgálatait – vigyázat: nem a szolgáltatásait! – kérők részéről. A páli „méltó a munkás a maga bérére” (1Tim 5,18) meg az „aki tanításban részesül, részesítse javaiban tanítóját” igehelyek világosan beszélnek erről. Mint gyakorló lelkész tudom, hogy hányszor kérnek (maradjunk az esküvőnél) szolgálatot olyanok, akiknek tényleg semmi – sem lelki, sem anyagi – közük az egyházhoz. Úgy vélem – és ez a képviselő-testületünk véleménye is –, hogy a gyülekezet rendszeres fenntartó tagjaival szemben etikátlan, hogy az ilyenek ne hordozzák ennek az eseti szolgálatnak a költségterheit, és ne járuljanak hozzá legalább ilyen alkalmakkor a templom fenntartásához, a kántor, az egyházfi tiszteletdíjához vagy a díszítés költségeihez. Úgy gondolom, ezt maguk az érintettek is megértik, és természetesnek veszik, ha a megfelelő módon közlik velük.

Ami pedig a szolgálat vagy szolgáltatás és rendezvényszervezés kérdését illeti, az elsősorban azon múlik, hogy az eskető lelkész mennyire veszi komolyan az előzetes jegyesoktatást. Ebből kifolyólag a Budavárban például nagyon ritka az, hogy meg nem keresztelteket esketnénk, viszont évente hat-nyolc olyan felnőttet keresztelünk, akik éppen esküvőjük kapcsán kerültek először hozzánk.

A „Mennyibe kerül?” kérdéséhez pedig két szélsőséges példa: nagy, flancos esküvő, limuzin, drága vacsora – úgy tippelem, milliós költség. A „Mennyibe kerül a templom?” kérdésre a lelkész szerény válasza: „Tetszőleges adományt elfogadunk.” Az adomány ezek után tízezer forint. Ennyire becsülik az egyházat.

Egy másik példa: a jegyesoktatás során beszélünk az esketési liturgiáról, eljutunk a gyűrűhúzásig. Zavart egymásra nézés, majd a vőlegény kiböki: ezt ugorjuk át, nem lesz gyűrűnk, majd később veszünk. A végén a félénk kérdésre – „Mennyibe kerül az esküvő?” – a válasz: „Semmibe. Inkább vegyetek magatoknak egy pár gyűrűt.”

Azt gondolom, hogy a cikk, amely ráadásul vezércikk volt, nem használt. Egyrészt mert erősítette azokat a véleményeket, amelyek az egyház kutya kötelességének tartják az ingyenes – tudatosan írom így – szolgáltatásnyújtást. Másrészt bántja azok igazságérzetét, akik esetleg a kis nyugdíjukból hűségesen áldoznak gyülekezetükre, templomukra, miközben a náluk anyagilag sokkal jobb helyzetben lévők ingyen használják. Én ezt tartom erkölcstelennek, és nem azt, hogy az esküvő kerül valamennyibe.

Ez egy gyülekezeti munkát végző, idősebb lelkész véleménye. Üdvözlettel:

Balicza Iván budavári igazgató lelkész

::Nyomtatható változat::