Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Ebben az esztendőben is összegyűltek az egyedülálló édesanyák és gyermekeik, hogy egy felejthetetlen hetet töltsenek el Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Az augusztus 6. és 13. között megrendezett konferencia témáját a Női Missziói Szolgálat e rövid felszólításba sűrítette: „Örüljetek!” Hámori Péter másodévet végzett teológushallgatót – aki segítőként a gimnazisták bibliakörét vezette a hét folyamán – a konferencia szervezőjeként arról kérdeztem, hogy célt ért-e az alkalom.

– Mielőtt a révfülöpi napok kerülnének terítékre, hadd kérdezzem meg: nem zavarta Önt, hogy férfiként egy „női konferencián” kellett szolgálnia?

– Egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy „ellenségnek” tekintene akár csak egy is a részt vevő asszonyok közül; nem folyt férfiszapulás Révfülöpön. Sőt inkább én csodálkoztam el némelyik édesanya lelkierején. Hatalmas terheket viselnek, amelyeket nem tudom, hány férfi tudna elhordozni. Meglepett, hogy az elvált asszonyok kudarcaik miatt nem másokat okolnak – például a volt házastársukat –, hanem őszintén szembenéznek saját mulasztásaikkal is.

– Ön a fiatalokkal volt egész héten, mégis volt alkalma benyomást szerezni az édesanyák „hősiességéről”…

– Sokszor éppen a gyermekeikkel folytatott beszélgetésekből rajzolódott ki előttem egy-egy édesanya képe; a fiatalok visszajelzéseiből ismertem meg az asszonyok sorsát. Arra is kínálkozott alkalom, hogy találkozzam velük, hiszen a délelőtti bibliaórák után az én csoportom tagjai és a felnőttek közös előadásokat hallgattak. A délutáni fürdőzések során pedig felnőttek és ifjabbak – mint egy nagy család – együtt élvezhették a pihenés óráit.

– Azt, hogy Ön teljes családban nőtt fel, a szülei pedig szép, példamutató házasságban élnek, előnyként vagy éppen hátrányként élte meg a konferencia ideje alatt?

– Valamit megértettem a szolgálattal kapcsolatban ezen a héten: Isten nem az alkalmasságunkat nézi, hanem a feladatot. Az ő igéje meg kell, hogy szólaljon. Előfordultak olyan helyzetek, amikor csak döbbenten álltam; hallottam olyan történeteket, amelyek elnémítottak. Ekkor értettem meg: Isten nem azt várja tőlünk, hogy oldjuk meg a problémákat. Ezt egyedül ő teheti meg. De ránk bízza az imádság szolgálatát, valamint annak hirdetését, hogy ő szabadító Isten!

– Tudom, hogy a hét előadásai közül Önt leginkább a Zsibrikről érkezett, drogtól szabadulni vágyó fiatalok vallomása ragadta meg…

– Igen, ez így van. Különösen annak a több éve – ahogy ők mondják – tiszta fiúnak a szavai, aki elmondta: hiába nem él a kábítószerrel, mégis egy életen át veszélyként leselkedik rá, hogy visszaeshet. Ahogyan ő fogalmazott: „A drog olyan fogság, amiből nincs teljes szabadulás.” Az ifis csoportban beszélgettünk a döntés felelősségéről. Vannak dolgok, amelyeknek a terhét le lehet tenni, de a következményeiket nem lehet elkerülni.

– Ha most itt hagynánk abba a beszélgetést, az olvasók úgy vélnék, hogy egy önmarcangolós, borongós hangulatú konferencián vagyunk túl… Pedig szó sincs erről. Mi ott Révfülöpön átéltük Isten szeretetét, valóban örvendeztünk. Éppen a felszabadult légkör, a vidámság miatt lehetett nehéz átélni a búcsú pillanatait. Az utolsó percekben mit helyezett a fiatalok szívére?

– Pelét, a híres brazil focistát idéztem. „A labdát nemcsak megszerezni kell tudni, hanem megtartani is.” A sok, itt átélt élmény nem szabad, hogy csak rövid időre szóljon. Ügyelni kell arra, hogy megmaradjon, és végigkísérjen bennünket az év szürke napjaiban.

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::