EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 34 - Emlékezés – híd a jövő felé

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Emlékezés – híd a jövő felé

Az élet alakította úgy, hogy a történelmi egyházak által szervezett negyedik soakonferenciára éppen a meg nem érthető, meg nem magyarázható gonosztettek hatvanadik évfordulójának esztendejében kerül sor. Az első konferenciát Pannonhalmán Várszegi Asztrik főapát és a Magyar Pax Romana Egyesület rendezte meg. A második alkalomra a Mazsihisz szervezésében a fővárosi Scheiber Sándor Gimnáziumban került sor. A következő konferencia házigazdája Debrecenben a Tiszántúli Református Egyházkerület, illetve püspöke, Bölcskei Gusztáv volt. Az első konferenciát követően a témák távolodtak a konkrét tragédiától, lényegesen szélesebb megközelítésben foglalkoztak társadalmi, felekezeti, többek között szociális, egészségügyi és oktatási kérdésekkel is.

A negyedik konferencia megrendezésének joga és kötelessége értelemszerűen a Magyarországi Evangélikus Egyházra hárul. A hatvanadik évforduló viszont szinte kötelezővé teszi, hogy szeptember 12–14. között az Evangélikus Hittudományi Egyetemen megrendezendő eseményen erőteljesen visszatérjünk az eredeti szándékhoz, a holokauszt témájához. Ezt akarja kifejezni a főcím is, de korszerű megközelítésben. Emlékezés, mert ez az alap. Emlékezés az el nem felejthetőre, a korábban el nem képzelhetőre, a valójában fel nem dolgozható szörnyűségre. Emlékezés, de nem befelé fordulva, nem megtapadva a múltnál, hanem a jövőt építve. Ezt kívánja tehát kifejezni a konferencia főcíme, az emlékezést a jövőbe vezető hídnak aposztrofálva.

Hatvan év után sem egyszerű feladat ez. Fontosak, szükségesek voltak az elmúlt évtizedekben a társadalom, illetve az egyházak részéről megnyilvánult gesztusok: a bocsánatkérések, a holokauszt-emléknap, a politikai elit megjelenése a Dohány utcai zsinagógában a budapesti gettó felszabadulásának évfordulóján, a Duna-parti emlékhely… A konferenciának azonban más a funkciója. Mélyebbre kell ásni. Hausmann Jutta professzor asszony, a konferencia programjának összeállítója a nyitóelőadásban részben az emlékezés biblikus alapjaival, részben – és persze ez is biblikus – az emlékezésnek az aktív, dinamikus, jövőbe mutató tartalmával fog foglalkozni, reménység szerint megadva az esemény alaphangját.

Fontos a személyiségek szerepe. Az egyházak, a teológiai tudományok jelesei, illetve az ügy, a téma iránt fogékony kutatók szerepvállalása garantálja a megfelelő színvonalat. Alapvető, hogy a konferencia során, az előadásokat és a kerekasztal-megbeszéléseket követő vitákban minél többen szót kapjanak. Eleve ezt célozza a lebonyolítási forma, melyben a szokottnál több kerekasztalvita kap helyet. Egy-egy felkért megszólaló tíz-tizenöt percet kap, így lesz idő a további hozzászólásokra. Továbbá a program struktúrája is kifejezi ezt a szándékunkat.

A történelmi visszatekintés fő célja a realitásokhoz való közeledés. Még mindig kevés idő telt el ahhoz, hogy esélyünk legyen – az érzelmek, indulatok kiiktatásával – a valóban tudományos vizsgálódásra. De meg kell kísérelni ezt. Eddig jószerivel vagy heroizálás folyt – így például Sztehlo Gábor rendkívüli értékű tevékenységének a méltatása –, vagy az egyházak súlyos elmarasztalása azért, mert keveset tettek az üldözöttekért, vagy éppen cinkossá váltak a borzalomban.

Bizonyára igen izgalmas lesz – hiszen itt már valóban a máról van szó – annak vizsgálata, hogyan jelentkezik a szülők, nagyszülők traumája a második, harmadik generáció életében, gondolkodásában, lelkében. Szembesülünk majd azzal, hogyan dolgozta fel az iszonyt a leginkább érintett nemzet, és hogyan járult ez hozzá Németország szellemi, erkölcsi és egyéb megújulásához. Amenynyire elutasítandó törekvés az emberiség tragédiáinak szembeállítása, egymás ellen való kijátszása – ezzel is devalválva a szörnyűségek jelentőségét –, annyira lényeges a valós történelmi vizsgálódás. A diktatúra – nálunk is – sokrétűen hatott a holokauszt áldozataira és utódaikra. A bosszúállás lehetőségétől az újabb üldöztetésig, kitelepítésig stb. meglehetősen összetett a kép.

Bizonyára sokakat érdekel majd, hogyan jelenik meg a konferencia témája a különböző művészeti ágakban. És teszünk majd kísérletet arra is, hogy egészen konkrétan fogalmazzunk a holnap teendőit illetően.

Egyfelől nem lehetnek illúzióink. A tanácskozások nem oldják meg a valódi gondokat. Másfelől nem becsülhető le az események jelentősége. Konkrét tartalmukon túl fontos az üzenetértékük. A holokauszt mementó minden kirekesztés, intolerancia és gyűlölet ellen. Visszatérő gondolat: ha Jézus ma munkálkodna, pályafutása hasonló drámai véget érne. Mindnyájunk felelőssége – talán néhány nemzedék alatt letisztul a kép –, hogy az úgynevezett civilizált emberiség legszörnyűbb tette valóban emlékké, történelemmé válhasson. Ne legyenek vitathatók maguk a tények – ma is van még erre példa –, és egyértelmű konszenzus legyen a megítélésben.

Közvetlen anyagán túl is sok kérdést érint az eszmecsere. Csak a példa kedvéért említek egyet. A közelmúltban zajlott a vita a hátrányos helyzetű, főként roma gyerekek iskoláztatásáról, az „integráció vagy szegregáció” dilemmáról. A soakonferencia az integrációról szól. Elfogadva, hogy sokféle úton kell a gyermekeket felzárkóztatni, alkalmassá tenni az integrációra és nem vitatva a sok valóban lényeges szakmai részletkérdés realitását, jelentőségét, a szellemiséget illetően nem lehet vita. Egyek vagyunk örménnyel, kurddal, zsidóval, cigánnyal…, egyek vagyunk a humánumban, és különösen is egyek vagyunk Jézus Krisztusban. Nagy vízválasztó az identitás, a „kivel vagyok hajlandó, kivel vagyok képes azonosulni” kérdése.

Fontos, hogy a „hivatalos” egyházi szervezés mellett az egyházi egyesületek tagjai közül is minél többen jelen legyenek a konferencián. A Pax Romanához hasonlóan az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület – a svájci anyaszervezet magyarországi szervezete – is jelezte, hogy részt vesz mind az előkészületekben, mind a tanácskozáson.

Felelősek vagyunk utódainkért. Kertész Imre Nobel-díjának, regényének, a Sorstalanságnak és a belőle készült filmnek a fogadtatása, a számos értékes megnyilvánulás mellett a disszonáns hangok nemcsak a társadalom mélyrétegeiben ma is lappangó, nem kívánt indulatokat jelezték, hanem ezzel összefüggő teendőinket is. És talán jogos e téren a keresztény egyházak megkülönböztetett felelősségét hangsúlyozni. Erről szól a soakonferencia.

Frenkl Róbert


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Misszió – sugárzó istentisztelettel
Élő víz
Mi a kincsed?
A Békecsapat
A zsiráf
Segítőkészség…
Heti útravaló
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Püspökválasztás előkészítése az Északi Evangélikus Egyházkerületben
Az élet vize Nógrádban
Nemzetközi egyházzenei tábor Békés megyében
Keresztutak
Emlékezés – híd a jövő felé
Evangélikusok
Isten „érmés” talentumosa
Maradandó élmény
e-világ
Isten környezetvédő!
Keresztény szemmel
A közös elszántság és az egy szent akarat ünnepe
A lélek igazi tápláléka
A hét témája
Nem csupán uralkodói jelvény
Augusztus 20. és az egyházak
Dr. Veres András római katolikus püspök
Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök
Ittzés János evangélikus püspök
Mészáros Kálmán baptista egyházelnök
Csernák István metodista szuperintendens
Polnauer Sándor főrabbi
evél&levél
„Gondolkodhatunk együtt tovább a szerelemről…”
Válasz a hozzászólásokra
Becsüljük meg Isten ajándékait!
Gyermektábor Telekgerendáson
Figyeljünk oda a pályázati kiírásokra!
Mennyibe kerül?
A közelmúlt krónikája
Úton járók a Szigeten
Gyöngy a sárban
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
„Földrészeket átfogó énekesek”
Szent István a néphagyományban
Totus Lutherus
Kata Uram!
Nem mi írtuk...
Legszebb nyári élményeim
Történet Bolond Lináról és a Vörös Hadseregről, a töltelékes kontyról meg a nagyanyámról
Ballada a költészet hatalmáról
A vasárnap igéje
Történet a mint(h)a-halászokról
„Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt”
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Szószóró
Nemzetközi ifjúsági találkozó Németországban
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 34 Emlékezés – híd a jövő felé

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster