Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A Pusztavámra betelepült német ajkú lakosság – miként erről nyelvük egyes sajátosságai árulkodnak – Bajorországból, illetve Burgenland területéről származhat. A 18. században evangélikus gyülekezetet alapítottak, majd a türelmi rendelet kiadása után az egyházközség képviselői személyesen mentek el a császárhoz, hogy templom építésére kérjenek engedélyt. 1785. október 9-én, a Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap szentelték fel Isten házát. Az elmúlt vasárnap napra, sőt ünnepnapra pontosan esett úgy, hogy Pusztavámon a templom felszentelésének 220. évfordulóját és az egyházi épületek megújulását is megünnepelhették.

Az egykori templomszentelésen három nyelven – németül, magyarul és szlovákul – szólt az igehirdetés, mert a környékbeli falvakból szlovákok is települtek a faluba, akik később beolvadtak a németek közé. Érdekesség az is, hogy az 1800-as évek elején abból a nemzedékből, amelynek tagjai a templomot építették, a munkalehetőségek beszűkülése miatt többen elvándoroltak Lajoskomáromba. Ők alapították meg az ottani gyülekezetet, és ott is templomot építettek.

A II. világháború után a falu lakóinak jelentős részét kitelepítették Németországba, Geretsriedbe. Érthető tehát, hogy a pusztavámiak ebben a bajor városban találtak testvérgyülekezeti kapcsolatra. Itt nemcsak testvérekre, hanem szó szerint rokonokra leltek.

Az ünnepi istentiszteleten Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke prédikált Mt 28,20 alapján. Igehirdetésében hangsúlyozta, hogy az ünnep nem csupán emlékezés, hanem azért van, hogy felemeljük a szívünket, s hogy segítsen bennünket a küzdelmes keresztény életben. „Jézus nem marad hitvallásaink helyszínén a kereszteléskor, a konfirmáción, az esküvő vagy a családi áhítatok alkalmával. Jézus ígérete szerint most is velünk van igéjében, a szentségekben, gyülekezetében. Így az egykor elmondott hitvalló szavak kapaszkodókká lesznek számunkra. Ne felejtsük el, hogy a templom nem az ősök hitét dicséri, hanem a jelen élő gyülekezetéért van! Tehát becsüljük meg, és értsük jól a templomok üzenetét” – zárta igehirdetését a püspök. Az ünnepi istentiszteleten részt vett Johannes Max Raeder nyugalmazott geretsriedi lelkész, valamint Szabó Vilmos Béla paksi lelkipásztor, aki a pusztavámi parókián született, ahol egykor az édesapja szolgált. A liturgiában Kapi Zoltán, a gyülekezet lelkésze is közreműködött.

Macher János, a gyülekezet felügyelője – aki a háború után szintén a kitelepítettek között volt – az ünnepi közgyűlésen elmondta, hogy az évfordulóra mindenképpen szerették volna renoválni egyházi épületeiket. A munkálatokat az indította el, hogy a lelkészi hivatalban leszakadt a mennyezet egy darabja. Ennek helyreállítása után felújították a régi parókiát, majd kívülről a templomot, és a régi iskolaépületet is renoválták. Mivel a falu határában álló Márkushegyi Bányaüzemben zajló szénkitermelés következtében károk keletkeztek a templomban és az épületeikben, a pusztavámiak kártérítést kérhettek a bányavállalattól. Ezenkívül az egyházmegye, az egyházkerület, az önkormányzat, sőt a móri gyülekezet is hozzájárult az építkezés költségeihez. A templom előtti díszburkolatot az önkormányzat készíttette el, és elvégeztette a harangok karbantartását is. A gyülekezet tagjai háromszázezer forint adománnyal segítették a munkálatokat. Végül – adományokból – a pusztavámiak a lelkészi hivatalt is berendezhették, így visszatértek abba a helyiségbe, ahonnan az egész építkezési folyamat elindult.

Menyes Gyula

Regionális hozzárendelés: Pusztavám–Móri Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::