Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Elragadtatott arcok a képernyőn egy-egy politikai nagygyűlés előtt. Rövid vallástételek arról, hogy ki az a reménység, akire a gyűlés résztvevői rászánták a hétvégi szabadidejüket is. Sokszor csupán egy név és egy méltóság – ennyi fér még bele a drágán mért adásidőbe. A csarnokban aztán felállva fogadják a bevonuló főszereplőket, és némi oldottabb, párbeszédes ráhangolódás után következik az üzenet, a beszéd. Aztán már csak a rövidre fogott búcsúzás van hátra, majd a kivonulás közben elhangzó zeneszám alatt mindenki eldöntheti, hogy mit választ a kijáratnál: a közös büfés étkezést, a megvásárolható iratokat, esetleg a felkínált belépési nyilatkozatot.

Egyre kevésbé hagy nyugodni a hasonlóság. Töprengek inkább, nem mérgelődöm. Még csak nem is vagyok féltékeny a profi rendezvényszervezőkre, akik bebizonyítják: istentiszteleteink hagyományos felépítéséhez hasonló eszköztárral ma is tömegeket lehet megmozgatni. Hiszen tudom, hogy a tartalom tekintetében ég és föld a különbség.

De bánt, hogy a politika valláspótlékká vált a mai Magyarországon. És ami még fontosabb: nem csak külsőleg. Szeretet, félelem és bizalom kérdésében naponta akarnak állásfoglalásra bírni bennünket – de vajon eszébe jut-e még valakinek ilyenkor Luther szava: „Istent mindennél jobban kell szeretnünk, félnünk és benne bíznunk”? Órákban mérhető az az idő, amelyet hetente a politikusok televíziós és rádiós üzenetközvetítéseire fordítunk – de vajon mennyi idő jut az ige üzenetére? S vajon ekkora lenne-e az Isten országával kapcsolatos általános tudatlanság az átlagemberben – s félve, de leírom: bennünk, keresztényekben is–, ha mi is naponta ennyi időt és alkalmat, ekkora nyilvánosságot kapnánk a ránk bízott üzenet elmondására?

Pedig kell lennie valami vonzerőnek a mai népszerű ideológiákban. Nem lehet véletlen, hogy a tömegek és – félve, de leírom – sokszor az egyházak is, a gyülekezeti tagoktól kezdve a lelkészekig, olyan dolgokban is ezekhez igazítják mindennapi életüket, viselkedésüket, amelyekben nem a politikának kellene elsősorban szóhoz és érvényre jutnia. Talán az egyszerűség és a rugalmasság ez a titok – az, hogy a politikában könnyebben cserélhetők a tanok és a viselkedési alapok is, mint a kereszténységben.

Ezzel a számunkra jóleső összehasonlítással azonban mégsem elégedhetünk meg. Hiszen azt tapasztaljuk, hogy ezek a politikai ideológiák sokszor közvetlenül és látványosan meghatározzák a mindennapi életet, az egyes ember sorsát az anyagiak és az érvényesülés terén egyaránt. Ez pedig ahhoz vezet, hogy a tömegek ma inkább a politikához fordulnak bizalommal, mintsem a hithez.

Bizony, sok tekintetben „versenytársak” lettünk… Ez pedig nem csupán nyugtalanságot jelent a számunkra, hanem kísértést is. Nyíltan el kell tehát ismernünk, hogy bármekkora tömegeket is hoz lázba, az egyház mondanivalója nem azonosítható sem a liberalizmussal, sem a nacionalizmussal, sem a forradalmi baloldalisággal. Még akkor sem, ha társadalmi, lelkiismereti és erkölcsi kérdésekben –Isten igéje és felhatalmazása szerint – konkrét és elmondandó véleményünk van. Konkrét kérdésekben akár társadalmi szövetségeseink is lehetnek e tanok képviselői. De más az üzenet, mások a dalok, más a gondolatok és a tettek mércéje, még ha a forma sokszor hasonló is. És mindenekelőtt más a reménységről való hitvallás, amely csupán egy név és egy méltóság: küriosz Krisztosz – Krisztus az Úr!

Dr. Korányi András

::Nyomtatható változat::