Kultúrkörök

Könyvajánló

Hozzászólás a cikkhez

Keveset tudunk Balczó Andrásról. Túl keveset. Pedig nekünk, magyar evangélikusoknak különösen is közel kellene éreznünk őt a szívünkhöz. Hűvös, sötét őszi estéken, a fűtött szobában ülve, emlékeink között a rádió olimpiaközvetítéseinek hangjai után kutatva taníthatnánk unokáinkat, gyermekeinket… Mert úgy is lehetett futni és úgy is lehet élni, ahogyan „a Balczó”.

Ám sem családias beszélgetésekkor, sem a közéletben nem túl gyakori téma Balczó András. Még evangélikus közösségekben sem, holott ő maga is evangélikus, édesapja pedig Túróczy Zoltán evangélikus püspök másodlelkésze volt.

A háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok öttusázó úgy tudott futni, mint senki más. Ez a megállapítás nem kizárólag a sportteljesítményére értendő – bár ez már önmagában is megsüvegelésre adna okot.

Kocsis L. Mihály versében így ír Balczóról: „Amikor még Balczó futott, / másképp jártak az égen a csillagok, / más volt érték, mérték, / győzelmével e nép / győzelmét megérték.”

Igen, akkoriban másként jártak a csillagok, ráadásul nemcsak az égen, de a Parlament csúcsán, a pénzérméken, de még a címerünkben is csillag virított, igaz, nem aranysárga színű… S a „csillagszeműek” már akkor sem vették jó néven, ha valaki „magyarkodik”, hiszen akkor még hitték, hogy „nemzetközivé lesz holnapra a világ”.

Leírhatatlan, hogy azokban a nehéz időszakokban mit jelentett a magyar nemzet számára Balczó András. Ismét Kocsis L. Mihályt idézem: „Amikor Balczó futott, / néha bizony még / magyarságunk is / eszünkbe jutott. Őt látni a dobogón, / szívünket hajtotta / dobogón a vér; / ő fut, de vele / a mi életünk az, / ami célba ér.”

Azután, amikor a sportolói karrierje véget ért, bízott abban, hogy az öttusasport szövetségi kapitányaként sokat tehetne – a „csillagszeműek” azonban nem így gondolták. Balczó egy ideig belovagló volt a Nemzeti Lovardában, aztán egy esküt akartak aláíratni vele, melyben megfogadja, hogy hű lesz a Magyar Népköztársasághoz… Nem írta alá. Nem kötött kompromisszumot a lelkiismeretével – sem akkor, sem azóta.

S hogy mivel is foglalkozik ma Balczó András? Többek között erre is kíváncsi volt Kocsis L. Mihály, aki a Kairosz Kiadó által megjelentetett Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség című könyv lapjain tárja az olvasók elé a magyar öttusasport e kiváló alakjával folytatott beszélgetését.

Nos, Balczó ugyanazokért az elvekért él, amelyekért futott. Bizonyságot tesz mindarról, amiben hisz, anélkül hogy értelmetlen kompromisszumokat kötne. Ő maga így vall a könyvben hitéről, mikor mellőzését kommentálja: „Éltet, aki meghalt, hogy élhessek. Tőle, Jézustól kaptam a tőkét, befektettem, és most haszonnal adhatom vissza. Az ő hasznára és az én örömömre. Mindkettőnk hasznára. Tudom, többre fog bízni ezután” – mondta, mikor lemondott arról, hogy valaha is az öttusacsapat szövetségi kapitánya legyen.

Feleségével együtt tizenkét gyermeket nevelnek békében, szeretetben. Ma nem divat őt ismerni, pláne nem elismerni, de annál nagyobb divat fenntartásokat fogalmazni meg vele szemben. Feltehetőleg azért, mert nem szégyelli, hogy életének alapja Jézus Krisztusba vetett hite. Azért is, mert – egy Beatrice-dalszöveg szavaival élve – mindig megmondja, ha az a bizonyos kifordított bunda igazából pufajka.

Megalkuvás nélkül futott egykor a győzelemért, mely az egész nemzet győzelme volt. Ma ugyanúgy él, ahogy futott. Életének azonban már nem az olimpiai aranyérem a célja, hanem a „hervadhatatlan koszorú”: hogy Jézus Krisztus elfogadja őt olyannak, amilyen. Anélkül hogy képmutató farizeust kellene játszania.

A Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség című könyv tartalmas útmutató futópályákhoz és az élet nagy futásaihoz egyaránt.

–chladek–

::Nyomtatható változat::