EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 49 - Szolgálat gyermekeinkért, szolgálat a jövőért

Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Szolgálat gyermekeinkért, szolgálat a jövőért

Telefonos interjú a Péterfy Sándor-díjas Rajnai Károllyal

Az őszi szünet kellős közepén csörgött Rajnai Károly iskolaigazgató telefonja. A következő kérdéssel fordult hozzá az Evangélikus Élet munkatársa: „Elnézést, zavarhatnám egy beszélgetés erejéig?” A hívásra az adott okot, hogy az október 30-án megrendezett protestáns kulturális esten ő vehette át a Péterfy Sándor oktatási díjat. A soproni Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola direktora – miután köszönettel vette a gratulációt – először arra a kérdésre válaszolt, hogy miként lett gépkezelőből tanárrá.

– Az ember a saját emlékeiből táplálkozik. Számomra általános iskolai osztályfőnököm, dr. Takács Tamásné volt a jó pedagógus mintaképe. Vele nagyon jó kapcsolatban voltunk. Két és fél éves voltam, amikor édesanyám elhunyt. Osztályfőnököm így egy kicsit „anyapótlék” is volt a számomra. Ő ösztönzött arra, hogy gondoljam át, valóban a gépiparban szeretnék-e dolgozni, és nem választanám-e inkább a tanári pályát. Végül – neki köszönhetően – pedagógus lettem, és nem bántam meg.

– Az az alapfokú oktatási intézmény, ahová Ön kisdiákként járt, a soproni Kurucdombi Általános Iskola, a későbbi Pataki Ferenc Általános Iskola volt, amelynek 1989-től megbízott igazgatója lett.

– Nagyon furcsa volt, amikor egykori tanáraimnak lettem az igazgatója. De nem futamodtam meg a kihívás elől, mert nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy rám gondoltak. Két csodálatos esztendőt töltöttem itt, és elmondhatom, hogy nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam ez alatt az idő alatt. Olyan dolgokat tanultam meg, amelyeket a főiskolán nem lehetett elsajátítani. Munkatársaimtól nemcsak gyakorlati kérdésekben kaptam tanácsokat, hanem emberségből is példát mutattak nekem ebben a kicsiny, családias hangulatú, mindössze kétszáznegyven fős iskolában.

– Például milyen fontos „leckét” tanult meg itt?

– Nehéz egy konkrétumot kiragadni a sok közül. Az egyik legalapvetőbb ismeret az volt, hogy csak türelemmel szabad a gyerekek felé fordulni. Nem kell mindenért azonnal szólni, hanem meg kell hallgatni őket, egészen rájuk figyelve. Természetesen az lenne a legjobb, ha ez nemcsak az iskola falai között, hanem otthon is így történne.

– A mai rohanó világban meg lehet ezt valósítani?

– Nehéz, de nem lehetetlen. Tudomásul kell vennünk, hogy ma már nagyon más az élet, nem olyan, mint apáink, nagyapáink idejében volt. És azt sem ártana észrevenni, hogy nem nekünk kell megmondanunk, mi a jó a tanulóinknak. Csak feléjük fordulva, őket is meghallgatva alakíthatunk ki „diákbarát” iskolát, egy olyan helyet, ahová szívesen járnak.

A nevelés elsődlegesen az édesanyák, édesapák, nagyszülők feladata; az érzelmi, erkölcsi alapokat a gyermekek életének első hat évében a családban rakják le. Egy-egy oktatási intézet dolgozói ekkor mintegy munkatársakként lesznek részesei ennek a folyamatnak.

– Otthon, a családban lefektetett alapok, az iskolában pedig a diákra valóban figyelő pedagógusok… „Mindössze” ennyi kellene tehát ahhoz, hogy létrejöhessen egy úgynevezett jó iskola?

– A jó iskola ismérve elsősorban az, hogy a tanítványokért van. Utána jöhetnek a sorban a szülők, majd végül a pedagógusok.

Ezzel a sorrenddel természetesen nem a kollégáimat szeretném „leértékelni”. A Budapest Kongresszusi Központban megrendezett kulturális esten is nagyon sajnáltam, hogy a kitüntetés átadása után nem szólalhattam meg, és nem mondattam el: az, hogy én ezt a díjat átvehettem, tulajdonképpen nem a saját nagyszerűségemnek, hanem a mögöttem álló csapatnak köszönhető. Munkám legfontosabb segítője a tantestület és a családom. Én csak a sor végén következem.

– A felesége és a gyermekei szintén pedagógusok?

– A feleségem igen, ő matematika–fizika–kémia szakos tanár, a két lányom azonban más hivatást választott. Az idősebb jogot végzett, a fiatalabb építőmérnöknek tanul.

–Ön pedig a matematika–pedagógia–technika szakokat választotta. Miért éppen ezeket?

– A technika mintegy adott volt, a gépipari végzettségem miatt. Egyébként pedig matematika–történelem szakra szerettem volna járni, de abban az évben, amikor felvételiztem a Pécsi Tanárképző Főiskolára, csak matematika–pedagógia szakot indítottak.

– Tizenhárom évi oktatói munka – ahogy Ön fogalmazott, falusi tanítóskodás – után Újkér községből visszakerült szülővárosába, Sopronba, ahol a korábbiakhoz képest új teendőkkel kellett megbirkóznia: 1996. július 1-jétől evangélikusként állt egy evangélikus általános iskola élére.

– Igazság szerint soha nem akartam igazgató lenni; hiszem, hogy ezt a feladatot Isten bízta rám. A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium egykori igazgatójával, a 2001-ben elhunyt dr. Lampérth Gyulával nagyon közel kerültünk egymáshoz, az ő emberi és szakmai lelkesedése volt az, amely rám is átragadt. Ezek után nyújtottam be a pályázatot az igazgatói állásra.

– Az iskolában „különleges” szakokat is indítottak, gondolok itt a kosárlabda-orientált osztályra, a két tannyelvű német nemzetiségi képzésre, valamint a természettan és életkultúra nevet viselő tantárgy oktatására…

– Kezdettől fogva arra törekedtem, hogy a Soproni Evangélikus Egyházközség fenntartásába került intézmény jól működő egyházi iskola legyen. Az intézményt 1996-ban háromszázötven fővel vettük át. „Sikertörténetként” élem meg, hogy ma már ötszázharmincan vagyunk. Az idén három elsős osztályt tudtunk indítani, és úgy tűnik, hogy jövőre egy óvodával is bővülni fogunk, úgyhogy a szülőknek lehetőségük lesz az evangélikus neveltetés biztosítására az óvodától az általános iskolán át egészen a középiskoláig.

Kérdésére visszatérve: a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskolában mindig a meglévő igényeket igyekeztünk figyelembe venni. Az említett szakok közül a kosárlabda tagozatot azért hoztunk létre, mert a sport – főként mai mozgásszegény világunkban – nagyon lényeges dolog. A nemzetiségi osztály indítása magától értetődő volt, hiszen Sopron a történetét tekintve német ajkú evangélikus város. A természettan és életkultúra tantárgy unikumnak számít, Fuszikné Szabó Éva tanárnő „találmánya”, aki az alsós osztályokban a környezetismeret, a technika és a rajz tantárgyat vonta össze, illetve nevezte el így. Szívfájdalmam, hogy a korábban létező ének-zene tagozatot viszont meg kellett szüntetnünk, mert kevesen érdeklődtek iránta.

– A protestáns esten jelen lévők közül bizonyára sokakban megmaradt az Ön szakmai mottója, amelyet a díjátadáskor osztott meg a közönséggel: „Szolgálat gyermekeinkért, szolgálat a jövőért.”

– Ezzel az általam megfogalmazott irányelvvel azt szeretném kifejezni, hogy számomra a tanítás nagyon fontos szolgálat. Meggyőződésem, hogy egyházunk jövője „az iskolapadban van”. Nagyon sok függ attól, hogy a diákok hogyan emlékeznek vissza az iskolájukra. Az egyházi iskola missziói terület, éppen ezért itt a második nagy parancsolatnak, a „Szeresd felebarátodat, mint magadat” szempontjának kell megvalósulnia. Ne csak beszéljünk a szeretetről, hanem e szerint is éljünk a mindennapokban: ez az egyházi iskola „sava-borsa”.

Gazdag Zsuzsanna


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Szeretem a liturgiát!
Élő víz
Advent 2005
Csalárd barát
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Evangélikus lelkésziktatás a prímási székhelyen
Megújult gyülekezeti otthon
Az atyai életmű beteljesítése
Keresztutak
Határon túli egyházfők látogatása
Újabb mérföldkő
Idén Európa volt a középpontban
Jubilál a magyar baptista egyház lapja
A múlt kincseiből merítve
Megnyitották a szarvasi népfőiskolát
Evangélikusok
Szolgálat gyermekeinkért, szolgálat a jövőért
Nem csak botanikus volt
e-világ
Keresőkről – keresőknek
Keresztény szemmel
Veszélyes várakozás
Vallás-e a politika?
A hét témája
Illegális gyerekek
Szekták és kultuszok
Az adventi vásárlási stressz és az ünnep
Ihletett kísértés
Hideglelés
December ötödike
Összefogásra és bölcsességre van szükség a gyülekezetek gazdálkodásában
Betiltanák az asztali imát
Karácsonyi praktikák
Ünneplőben az otthonunk
Faleveles pléd
Csillagdísz
Harmonika
evél&levél
A Tízparancsolatról
Közlemények, nyilatkozatok
Püspöki körlevél
A közelmúlt krónikája
Megemlékezés Jány Gusztáv sírjánál
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Hiánypótló munka ízléses külsőben
Célkeresztben Balczó András
Emlékek ’56-ból
Áhítatok adventtől vízkeresztig
Zenei programok az EHE-n a magyar tudomány ünnepén
A vasárnap igéje
Világvégevárás helyett adventus Domini!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Szószóró
Gonosz televízió (?)
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 49 Szolgálat gyermekeinkért, szolgálat a jövőért

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster