Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Hatalmas gyülekezet várta az ökumenikus imahét megnyitó istentiszteletének szolgálattevőit január 15-én, vasárnap este a budapesti bazilika padsoraiban. E sorok írója tizenöt éve vesz részt e hét alkalmain, így tapasztalatból mondhatja: eleinte még az ünnepi megnyitókon is alig telt meg a templomok egyharmada. Így most öröm volt látni, hogy tele voltak a padsorok. Évről évre egyre többen keresik a keresztény közösséget, az imádkozás ezen alkalmait, amelyek összegyűjtik valamennyi keresztény felekezet tagjait.

A bejáratnál kézbe kapott istentiszteleti rend azt bizonyította, hogy ide nem csupán hallgatásra, szemlélődésre gyűltek össze az emberek, hanem gazdag liturgiában is részt vehetnek. Több alkalom van arra, hogy énekeljen a gyülekezet. Litániák, könyörgések, hálaadó és közbenjáró imádságok segítik, hogy aktívan kapcsolódhasson bele mindenki az istentiszteletbe.

Az ökumenikus imahét előkészítő anyagát a Keresztény Egység Pápai Tanácsa és az Egyházak Világtanácsának Hit és Egyházszervezet Bizottsága több mint három évtizede közösen állíttatja össze. A múlt vasárnappal kezdődött hét bibliai mottója: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

Az első nap témájában kettősség tűnik ki. Az igehirdetésekben egyrészt kirajzolódik, hogy a megkereszteltek egységben keresik a Krisztushoz és rajta keresztül az egymáshoz tartozás közösségét. Másrészt megszólal a bizonyságtétel arról, hogy milyen nagy ereje van a közös imádságnak.

A bazilikában a magyarországi megnyitónak tekinthető múlt vasárnapi alkalom során először D. Szebik Imre püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke prédikált arról, hogy – amint Luther mondta – Isten imádság által tartja meg a világot, különben már rég elpusztult volna. Isten szeretete átjár bennünket, ezért érzünk felelősséget a teremtettségért; az életünket kezében tartja, ezért van jövője, távlata világunknak.

Római katolikus testvéreink a 2006. évet a népünk lelki megújulásáért való imádkozás esztendejének szentelik, és ebben mi testvérek vagyunk. Az „egy Úr, egy hit, egy kereszténység” megvallásával mi ugyanannak az Úrnak a szolgálatában állunk, benne hiszünk mindannyian, akik hallgatjuk igéjét – fejtette ki az evangélikus elnök-püspök.

Paganiniről feljegyeztek egy történetet. Egy zenekari hangversenyen egyszer csak kialudtak a lámpák, és a zenészek sorban elhallgattak. Ő játszott tovább. Közben húrok pattantak le a hegedűjéről, de ő egy húron is végigjátszotta, befejezte a zeneművet, és teljes sikert aratott. Nehéz történelmi időkben az egyház is ezen az egy húron, „az evangélium húrján” játszhat. Ma több húron is játszhatunk: talán az oktatás és nevelés, talán a művészetek húrjain is, de az az egy húr – az evangélium húrja – nem szakadhat el, mert a posztmodern ember is keresi és várja azt a fogantyút, mely az élet értelmét adhatja, a család védelmét segítheti, tartalmat adhat életünknek, hogy emberséggel, hittel és szeretettel élhessünk – hangsúlyozta Szebik Imre.

Max Weber szociológus-közgazdász szerint „aki a lehetségeset akarja, annak olykor a lehetetlenre kell vállalkoznia”. Mi a lehetetlenre vállalkozunk, de mégis lehetségesnek tartjuk, mert Isten eligazít, tart minket és vezet a keresztény életben – zárta prédikációját D. Szebik Imre.

Dr. Erdő Péter bíboros Mt 18,19–20 alapján szólt arról, hogy egy álló héten keresztül fogunk közösen imádkozni a keresztények egységéért. Nagy erő a közös és állhatatos imádság. A keresztények egysége biztosan Isten szándéka szerint való, hiszen a főpapi imádságban maga Krisztus könyörög, hogy tanítványai egyek legyenek. Az egyház látható egységének tanúságtétellé kell lennie. Várjuk, hogy Isten valóban megadja, amit kérünk, irgalmát, kegyelmét és megnyugvásunkat. Keresztény ember nem a segítő szeretet és a tettek helyett imádkozik. A lelkek megújulásából, a megtérésből új élet születik, a teljesülés végső soron Isten segítségétől és áldásától függ. Igazságban és szeretetben, elkötelezetten a szolidaritásban és együttműködésben kell folytatnunk az egységért való fáradozásunkat – hangsúlyozta Erdő Péter. Szentbeszédében felemlítette továbbá II. János Pál példamutatását: a pápa Debrecenben a tisztelet és kiengesztelődés jegyében hajtott fejet a gályarab prédikátorok emlékműve előtt. Haladjon előre hazánkban a keresztény egység ügye új lelkülettel, elkötelezettséggel és szeretettel – hívta fel végül a figyelmet a bíboros.

Az imádkozást, a hitvallástételt dr. Szabó Géza kanonok, Gáncs Péter püspök, Varga László református püspökhelyettes, dr. Mészáros Kálmán baptista egyházelnök és Csernák István metodista szuperintendens vezette. A záróáldást öt ortodox, egy anglikán és egy római katolikus lelkész osztotta.

A bazilika kórusa Cezar Frank, Bárdos Lajos és Kodály Zoltán egy-egy művével segítette az áhítatban való elmélyülést.

Végezetül álljon itt az elbocsátó fohász, hogy az olvasó is együtt imádkozhasson az imahét gyülekezetével.

Nyisd meg szemünket, hogy jelenléted észrevegyük. Nyisd meg fülünket, hogy hívásodat meghalljuk. Nyisd meg szívünket a te szeretetedre. Hadd nyújtsuk ki karunkat a másik ember felé. Hadd nyissuk meg szívünket az idegenek felé. Hadd nyissuk ki ajtónkat a kopogtatónak. Shogy mindezzel nyitottak legyünk feléd, Urunk, nyiss meg bennünket ma és mindenkor! Ámen.

Tóth-Szöllős Mihály

::Nyomtatható változat::