Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Az alábbiakban Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek szentbeszédét közöljük, amely a Szent István-bazilikában hangzott el 2006. január 15-én, az ökumenikus imahét kezdetén Mt 18,19–20 alapján.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Ökumenikus imahetet kezdünk. Közösen imádkozunk egy héten keresztül a keresztények egységéért. Sokan megkérdezik (és teljes joggal), hogy mit is jelent, hogy mire is való egy imahét vagy akár – mint egyes keresztény egyházakban szokás – egy egész imaév meghirdetése. Keresztény ember számára az imádság nagy erő. Az Atyához fordulunk Krisztus által a Szentlélekben. Méltán fejeződnek be ilyen szentháromságos formulával liturgikus imádságaink is. Hiszen maga Krisztus mondta tanítványainak: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19–20) Ezért hát egy országos vagy egy nemzetközi imahét hitünk szerint nagy erő, a közös és állhatatos imádság nem hiábavaló dolog, nem is csupán saját lelkünk vigasztalása.

Hallgassuk csak Máté evangéliumának szavait: Jézus a közös imádság értékét és erejét hangsúlyozza. Jézus állításának tanítványai számára különleges csengése kellett, hogy legyen. Kihallatszott belőle Krisztus istenségének kinyilatkoztatása. Hiszen a kor híres mesterei gyakran hangoztatták, hogy amikor két ember összejön, hogy a Törvény szavait, a Tóra igéit tanulmányozza, maga az Úr van ott közöttük. Jézus pedig így beszél: „…ott vagyok közöttük.” Az egyház hagyománya erre a szövegre szokott hivatkozni, amikor azt tanítja, hogy Jézus Krisztus jelen van a liturgiában. „Krisztus mindig jelen van egyházában, különösen a liturgikus cselekményben” – tanítja a II. vatikáni zsinat a liturgiáról szóló rendelkezésében, majd így folytatja: „Jelen van erejével a szentségekben, így amikor valaki keresztel, Krisztus az, aki kiszolgáltatja a keresztséget. Jelen van igéjében, mert amikor az egyházban a Szentírást olvassuk, ő az, aki beszél. Jelen van végül, amikor az egyház könyörög és zsoltárokat énekel, mert ő maga ígérte: Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (SC 7)

Milyen eredménye van annak, ha mi magunk közösen vagy egyénileg imádkozunk? Általában olyan eredménye van, hogy keressük Isten akaratát. Ha kérünk tőle valamit, előbb háromszor meggondoljuk, hogy az ő színe előtt valóban merhetjük-e mi ezt kérni. Tehát növeli a saját felelősségünket, rákényszerít bennünket, hogy belenézzünk Isten akaratának a tükrébe. Ebben a tükörben kell, hogy áttekintsük az egyéni és a közös dolgainkat. Tehát egyfajta megtisztulást várunk az imádságtól is. Szándékainknak, vágyainknak a nagylelkű felülvizsgálatát, megtisztítását, hozzáigazítását Isten akaratához. A lelki életnek, a mentalitásnak, a gondolkodásnak egyfajta megszépülését és talán a szíveknek a megújulását is. A keresztények egysége pedig biztosan Isten szándéka szerint való, hiszen maga Krisztus könyörög főpapi imájában azért, hogy tanítványai egyek legyenek, és így elhiggye a világ, hogy az Atya küldte őt (vö. Jn 17,11–23). Igen, az egyház látható egységének itt a földön tanúságtételnek kell lennie. Kötelességünk szívből vágyni a keresztények egységére és közösen imádkozni érte.

Várjuk az imádságtól azt is, sőt főként azt várjuk, hogy Isten valóban megadja, amit kérünk. Megadja az irgalmát és a segítségét tanítványainak az egész világon. Megadja a mentalitásunknak a megújulását. Ezt úgy hívták az Újszövetségben, hogy „megtérés”. Ha az önzésből a nagylelkűségre, a felelőtlenségből a felelősségre, a jövőtlenségből a jövőre gondoló felelős szeretetre, a megosztottságból a szolidaritásra, az egységre, egymás gyanakvás és vetélkedés nélküli, őszintén segítőkész szemléletére tudunk jutni, ha csak egy lépéssel is előbbre tudunk haladni ebbe az irányba, akkor azt hiszem, hogy értelme és nagy eredménye lesz ennek az imádságnak, akkor őszintén bízhatunk abban, hogy megkapjuk Istentől az egység ajándékát.

Keresztény ember nem a segítő szeretet és a tettek helyett imádkozik. Szent Benedeknek – katolikus egyházunk tiszteletében Európa védőszentjének – pedig ma is érvényes a figyelmeztetése: „ora et labora”, azaz „imádkozzál és dolgozzál”. Hitbeli meggyőződésünk, hogy a lelkület megújulásából új, tisztább cselekedetek is következnek. Meggyőződésünk az is, hogy kötelességünk az emberi fáradozás az egység érdekében. De ugyanígy meggyőződésünk, hogy végső soron Isten segítségétől és áldásától függ közös törekvéseink eredménye.

Ahogyan bizonyára mindnyájan értesültek róla, püspöki konferenciánk az idei évre imaévet hirdetett meg a nemzet lelki megújulásáért. Számunkra, katolikusok számára a keresztények közötti érzelmi megosztottság, a reformáció és ellenreformáció korának emlékei is olyan örökséget jelentenek, amelyet igazságban és szeretetben új módon kell szemlélnünk, meghaladva korábbi rivalizálásokat és ellenérzéseket, érzelmileg is, beszédmódunkban, cselekvéseinkben is elkötelezetten a szolidaritás és az együttműködés felé. Ezzel is követnünk kell a boldog emlékű II. János Pál pápa példáját, aki Debrecenben történelmi jelentőségű látogatása során a tisztelet és a kiengesztelődés jegyében hajolt meg a gályarab prédikátorok emléke előtt. Számunkra népünk lelki megújulásának egyik kiemelkedően fontos feladata, hogy hazánkban a kereszténység egységének ügye új lendülettel, megújuló elkötelezettséggel és szeretettel haladjon előre. Kérem keresztény testvéreinket, hogy ebben az értelemben – ha szívük úgy diktálja – emlékezzenek meg imáikban népünk lelki megújulásáról is, hogy a keresztények testvéri egységének erősítése hozzájáruljon mindannyiunk lelki megújulásához. Ámen.

::Nyomtatható változat::