Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Ehhez kell az erő: nem elfelejteni, hanem megváltoztatni a hagyományt! Év elején, tél közepén sok családban lesz beszédtéma a lakodalom. Vagy azért, mert rendeznek, vagy pedig azért, mert „menni kell”… És igen sokan vannak, akik egyiket sem kívánják még a hátuk közepére sem.

Miért ez a félelem, amikor már régen nem szükséges az egyhetes előkészület, a ház körüli állatvágás, hiszen minden településen van olyan vendéglős, aki vállalja a munka nagy részét? Sőt: a násznép csak bevonul a dekoratőr cég által feldíszített terembe, leül a pincérek által megterített asztalhoz, és elfogyasztja a szakács által elkészített ünnepi lakomát, miközben a profi zenekar már játssza is a talpalávalót.

Jó, mindez pénz kérdése, de – ahogy én látom – nem az a fő gond! Hát akkor mi? A legtöbb embernek a lakodalmaktól való félelme az alábbiakból táplálkozik: „Össze leszek zárva egy csomó emberrel, akiket nem is ismerek, mivel más faluból jönnek. Valójában én csak a menyasszony/vőlegény barátja/rokona vagyok, és szívem szerint el se mennék…” „Vajon mit vigyek ajándékba, mikor adjam át, ezeknél ott hogy szokás?” „Egész este kötött műsorrend szerint kellene viselkednem, amit a legtöbben már unnak.” „Sokan lesznek, ricsaj, por, fejetlenség…” „Én már nem eszem olyan ételeket, amilyeneket ott feltálalnak. Zsíros, nehéz, sok, egészségtelen…” „Mit fognak mondani a hajamra (alakomra/ruhámra/társamra/foglalkozásomra)?” És így tovább.

A dolgok orvoslásának sikere attól is függ, hogy mennyire merünk változtatni azokon a kereteken, melyek akkor alakultak ki, amikor a lakodalom szerepe még jócskán különbözött a maitól. Ma már sokkal gyakoribb, hogy vallásuk, szokásaik, lakóhelyük tekintetében különböző családok kerülnek össze egy-egy ilyen eseményen. Az 1950-es, ’60-as években ez még ritkább volt. Ezenkívül megvoltak a szokásos lakodalmi játékok, beszédtémák, és az emberek nem voltak annyira „felpörögve”, mint ma.

„Nem tudnak a mai fiatalok viselkedni ilyen helyen” – hangozhat a szemrehányás. Igen ám, de a ténymegállapítással nem megyünk sokra. Inkább a probléma kezelése lenne a megoldás. Vegyük sorra tehát a megoldási lehetőségeket!

Az idegenek, vidékről jött emberek bevonása köszöntéssel, bemutatással történhet meg, ha a létszám megengedi. Amúgy pedig ne feledjük: a közösségteremtés egyik eszköze a jó hangulat!

Itt jön be a vőfély sokat csépelt és sok helyen megunt alakja. A régi poénok manapság már valóban nehezen ülnek. Azonban a „teremfőnök” vagy ceremóniamester szerepe talán fontosabb, mint valaha. Mivel az ifjú pár és a szülők szeretnék a maguk ízlése szerint levezényeltetni a lakodalmat, ehhez nem árt egy szakértő személy segítségét kérni. Hogy ő inkább konferanszié és háttérmunkás-e, mint a „hagyományos vőfély”, azt a helyzet határozza meg. Viszont ha általa mindenki megkönnyebbül, és jobban gördül a rendezvény, akkor „volt értelme a vőfélynek”.

A kötött műsorrenden leginkább annak kell változtatnia, aki a vendégek kedvében akar járni. Tehát: nem biztos, hogy a fogások között „nem szabad” táncolni, és az sem biztos, hogy hajnalig kell tartania a mulatságnak. Ha az egész délben kezdődik, akkor pedig biztos nem. Erre is volt már példa…

A lakodalmi ételsor bizony minden fogyókúrás magazin réme! És valljuk be: mi sem eszünk meg mindennap hat fogást. Ha mégis, akkor másnap nem igazán jó a kedvünk. Mi van akkor, ha gondolunk azokra is, akik valami könnyedebbre vágynak? Egy svédasztalos megoldás?…

Bizony-bizony, a lakodalom „pofavizit” is egyben. Végigmustrálják az embert, ha tetszik, ha nem. Ha azonban jó a hangulat, és gördülékenyen folynak az események, akkor hamar eltelik az idő, és mindenki jó emlékkel távozik a lagziról. Ehhez kíván jó hangulatot:

– káposzta –

::Nyomtatható változat::