Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lk 13,29)

Vízkereszt ünnepe után a harmadik héten az Útmutató reggeli igéiben a pogánymisszió képei villannak fel, Isten dicsőségét és szeretetét hirdetve e lakott földön: „Minden nép dicsőítse az Urat, dicsőítsék őt a nemzetek, mert nagy a szeretete irántunk, és hűsége örökké megmarad!” (Zsolt 117,1.2; LK) Heti igénk teljesül be így a pogány százados életében, amikor Jézushoz megy, és „csak” ennyit kér: „Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám.” Átélhettük-e már közbenjáró imáink beteljesülését: „Menj el, és legyen a te hited szerint” (Mt 8,8.13)?! „E történet kétféle, illetve kettős csodáról szól. Egyiket Krisztus teszi, másikat a százados. A százados hitét is azért dicséri meg Jézus, mert csodák csodája volt.” (Luther) Az örömhír minden emberi korlátot áttörve szól zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt; ezt értette meg reformátorunk is: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róm 1,17 és Gal 3,11) Az Úristen igazsága csak a belé vetett hit által érthető meg; csak Krisztus érdeméért igazulhat meg minden ember, s nyerhet örök életet – így telepedhet le Isten országában. Mikor valósul meg mindez? Akkor, azon a napon; tehát az Istentől rendelt időben. Együtt tiszteli az Urat, s ezért „áldott Egyiptom, az én népem, és Asszíria, kezem alkotása, meg Izráel, az én tulajdonom!” (Ézs 19,25) Illés próféta a sareptai özvegyhez ment, a föníciai asszony pedig az Úr igéjére bízta magát, és „a lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint” (1Kir 17,16). Mi odaadtuk-e volna az utolsó falatunkat egy idegen jövevénynek? Ma, Pál apostol megtérésének és elhívásának az emléknapján különös fényben áll előttünk a betlehemi Naomi két moábita menyének „pálfordulása”. Orpá valóban visszafordult az úton, de ez 360 fokos fordulat volt, mert visszatért pogány életéhez. Ruth nem fordult vissza, s követte Naomit a kenyér házába, így az ő élete 180 fokos fordulatot vett, mert ezt vallotta: „Néped az én népem, és Istened az én Istenem.” (Ruth 1,16) A damaszkuszi úton Saul „kicsi” Pállá, de a nemzetek apostolává lett. Mi is elmondhatjuk: „…tudom, kiben hiszek” (2Tim 1,12)?! A pizidiai Antiókhiában a zsidók elutasították Isten igéjét, ezért Pál a pogányoknak hirdette Jézusról: „Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” (ApCsel 13,47) Az apostolokat kiűzték városukból, mint egykor Jézust Názáretből. Azért akarták letaszítani Jézust, mert nem tett csodákat hitetlenségük miatt: „…egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában” (Lk 4,24). A két ének ezt hirdeti: „akkor” a pogánymisszió célba jut, „mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted” (Jel 15,4). S közöttük te is, én is: „Éneklek ottan éneket…” (EÉ 503,7)

Garai András

::Nyomtatható változat::