A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

„…te szólalj, / szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész, / hogy – mégis! – okunk van / remélni s élni!” (Részlet Illyés Gyula Bartók című verséből)

A költő ma is nagyon időszerű sorai után én nem a nagy, a legnagyobb magyar zenészre, inkább a nagy „emberre” szeretnék emlékezni. Az emberre, akinek családszeretetét, gyermekszeretetét, értékmentő természetszeretetét és nem utolsósorban hitét követendő példaként kellene emlegetni mai közönyös, befelé forduló világunkban.

Csendes baráti összejöveteleken sokat beszélgettünk erről özvegyével, Pásztory Ditta zongoraművésszel, nagyobbik fiával, Bélával, az őszinte jó baráttal és annak mindig segítőkész feleségével (sajnos azóta mindhárman elmentek) Ditta budai lakásán – a férj csináltatta erdélyi faragott bútorok, népdalgyűjtő útjain vásárolt szebbnél szebb népi kézimunkák, terítők, párnák, a körösfői hímzések, színes kerámiák, a népi művészet falakat borító értékei között. Egy-egy ilyen beszélgetés, kavargó emlékidézés rendszerint a zongoránál ért véget, Bartók-művel. Művészi játékával minden szónál többet tudott az özvegy, az egykori tanítvány elbeszélni önkéntes száműzetésükről, kinti életükről, hazavágyásukról… („Szeretnék hazamenni – de végleg.” Bartóknak csak halála után sikerült.)

„Édesapám emberi alakja méltán állítható párhuzamba korszakalkotó zenei tevékenységével” – ismételgette mérnök fia, az első házasságából született ifjabb Bartók Béla, akinek az édesapjával kapcsolatos emlékeit mindig örömmel jegyeztem fel. (Pétert, Ditta fiát nem ismerem személyesen. Ő kint maradt, Nyugaton ápolja világhírű apja emlékét, szoros kapcsolatot tartva hazatért édesanyjával és bátyjával.)

„Az emberek igazi egyénisége elsősorban családjuk körében, otthonukban mutatkozik meg. Ha visszagondolok gyermekkoromra, családi életünkre, édesapámról csak csodálattal emlékezhetem. Kiskoromtól kezdve nagy hatással volt rám természetszeretete, és mindig csodáltam, hogy tudományos munkája, művészete, általános érdeklődése mennyire egybefonódott családi életével. »A gyermek önálló egyéniség, akit jó példával és semmi esetre sem erőszakkal kell nevelni.« Ezt az elvét családjában, két fia nevelésében is keresztülvitte. Hangos szót nem hallottunk tőle, de útmutatásait nem jutott eszünkbe öcsémmel megszegni…”

Sokszor kirándultak. Ilyenkor a látott növények, madarak, a legapróbb állatok nevével, életmódjával ismertette meg gyermekeit; későbbi sétájukon jött a visszakérdezés. Ebédnél mindig együtt volt a család. Volt idő beszámolni az elvégzett munkáról, az iskoláról, eredményről, hibáról, örömről. Latinkönyvük még azonos volt, az apa szerette feleleveníteni a leckéket. Hamar saját munkájába is bevonta fiait. Népdalkutatásaira is elvitte a családot.

A hagyományok őrzését, kutatását nélkülözhetetlennek tartotta. Az ősi népi dallamokat, érzéseket akarta továbbadni tanítványainak is. Nagyon szigorú volt, nem ismert megalkuvást. Sem pedagógusként, sem mint művész, mint ember nem tudott megalkudni. Gondos beszámoló leveleit, képeslapjait rendszeresen küldte külföldi útjairól is – belefűzve egy-egy, családjának, gyermekeinek szóló tanácsot. Saját rajzok, felvételek is kerültek a borítékokba; beszámolt arról is, ha látott egy új növényt vagy állatot…

Többek között ezekbe a gyakran repülőgépen, vonaton írt leveleibe özvegye és Béla fia jóvoltából, kedvességéből volt alkalmam belepillantani. Páratlan művelődéstörténeti értékek. Érdemes lenne valamennyit közöli, kiadni: tanítanak, ötletadók, sugározzák a szeretetet…

Most azonban térjünk rá Bartók egy évszázaddal korábban írt levelére, melyet 1903. szeptember 8-án a budapesti Magyar Királyi Zeneakadémia növendékeként, a híres zenepedagógus, Thomán István tanítványaként írt haza édesanyjának. Tartalmas sorait így fejezte be: „Kell, hogy minden ember, midőn férfiúvá válik, megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni. Hogy e szerint alakítsa egész munkálkodásának, minden cselekedetének mineműségét. Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát. Azt hiszem, eddig is tanújelét adtam e szándékomnak, kevésbé jelentős és fontosabb cselekedeteimmel, melyek csekély erőmből kitellettek…”

Bartók Béla becsülettel teljesítette a fogadalomszerű, maga elé tűzött feladatokat, amelyeket huszonkét esztendős korában megdöbbentő határozottsággal vetett papírra. Ember volt, magyar ember! Neve, zeneszerzői, zenepedagógiai munkássága, az általa végzett tudományos népdalgyűjtés, az ősi, népi értékek, hagyományok őrzése és hirdetése mind-mind egy sokat szenvedett, ma is az igazságért küzdő kis ország kultúráját hirdetik, terjesztik a világban.

Schelken Pálma

::Nyomtatható változat::