Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Figyeljetek rám, ti népek, hallgassatok rám, nemzetek! Mert tanítás származik tőlem, és törvényemet a népek világosságává teszem hamarosan. Ézs 51,4 (Jn 15,11; Lk 9,57–62; Ef 5,1–8a; Zsolt 35,1–18) Oculi a „szemek vasárnapja”. A próféta arra szólítja fel népét, sőt minden nemzetet, hogy miként a diákok a tanítómesterre emelik figyelő tekintetüket, ők úgy hallgassanak a megfeszített Úrra, aki szenvedésével és halálával adja a legnagyobb tanítást, mert kinyilatkoztatja, hogy törvénye nem más, mint az élet odaadásáig is elmenő szeretet. Ennek kell hamarosan a népek világosságává válnia. De mindenekelőtt Isten népének kell, hogy ezt a fényt sugározza.

Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. Ézs 42,16a (Lk 6,39–40a; Lk 14,/25–26/27–33/34–35/; Jn 13,36–38) A próféta azokat mondja vaknak, akik előtt az önfeláldozó szeretet ismeretlen ösvény, mert szüntelenül önmaguk igazát keresik, és gőgösen megvetik, sőt gyűlölik azokat, akik nem akarják elfogadni, hogy egyedül ők jelentik a mértéket, amelyhez mindenki másnak igazodnia kell. A próféta olyannak ismeri Istent, aki még az ilyen „mértékadókról” sem mond le, hanem önimádatuktól megszabadítva a szeretet útján vezeti őket.

Az ezüsthöz tégely kell, az aranyhoz olvasztókemence, de a szívek vizsgálója az Úr. Péld 17,3 (Jn 6,5–6; Jób 7,11–21; Jn 14,1–7) Már az ókorban is tudták, hogy a nemesfémeket csak olvasztással lehet elválasztani a velük ötvözetet alkotó idegen anyagoktól. A lemosás vagy más külső tisztogatás nem segít. Isten is jól látja, hogy az emberen nem csak külső szennyeződés az, ami az ő teremtő szándékától idegen. A bűn az ember velejéig hatolt, és szívével alkot ötvözetet. Kimosni, kilúgozni nem lehet: csak Isten izzó szeretetének kohójában válhat le a salak arról a képmásról, amelyet Isten önmaga hasonlóságára alkotott, és amelyet a megteremtésének napján embernek nevezett el.

Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet, hirdetik hatalmas tetteidet. Zsolt 145,4 (2Tim 1,5; Mk 9,38–41/42–47/; Jn 14,8–14) Isten a teremtéstől kezdve számtalan hatalmas tettet vitt véghez. Megmutatta dicsőségét és erejét a mennyen is, és a földön is. Népét többször is csodálatosan megszabadította. A zsoltáros mégis mindenekelőtt abban látja nagyságát, hogy kegyelmesen és jóságosan bánik az emberekkel: lehajol az elesetthez, támogatja és fölegyenesíti a görnyedezőt, meghallgatja és megsegíti a benne reménykedőket (lásd Zsolt 145,14–19).

Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem. Zsolt 27,5 (ApCsel 4,13; Mk 8/10–13/14–21; Jn 14,15–21) A sátor Isten fizikai jelenlétének alkalmi helyét jelöli az Ószövetségben. De ez csak előkép: Isten Jézus Krisztus emberi személyében, a testté lett örök Igében már nemcsak alkalmi szállást vett köztünk, hanem a világ végéig itt sátorozik, és velünk van minden nap igéje és szentségei által. És ahogy a szent sátor egykor oltalomhely volt a bűne következménye elől menekülőnek, úgy Jézus Krisztusban ma is oltalom vár mindenkit, aki bűnnel terhelt lelkiismeretétől űzve hozzá menekül.

Uram, Istenem, hozzád menekülök! Szabadíts meg üldözőimtől, és ments meg engem. Zsolt 7,2 (Mk 13,11; Mt 10,34–39; Jn 14,22–26) Ez az imádságunk mindig meghallgatásra talál, valahányszor megnyílik a szemünk, és felismerjük, hogy a valódi veszély nem az emberektől elszenvedett üldözésben leselkedik ránk, hanem bűnös hajlamunk és az ezt nap mint nap ellenünk fordító kísértő taszít végső romlásba minket. Isten azonban kész megszabadítani és megmenteni bennünket, ha nem kételkedünk abban, hogy ő akkor is a mi oldalunkon áll, amikor tehetetlennek érezzük magunkat bűneink és a kísértő hatalmával szemben.

Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat. Zsolt 25,8 (Gal 2,16; Lk 17,28–33; Jn 14,27–31) Isten éppen abban mutatta meg irántunk való jóságát, igazságát és hűségét, hogy az ártatlan Jézus szenvedését és halálát nem bűneink ítéletének igazolására, hanem eltörlésére használja. Bár ő igaz és szent Isten, mégsem kell rettegve menekülnünk tőle, hanem ellenkezőleg: gyermeki bizalommal hozzá kell futnunk, mert ő megszabadít minden bűntől, és megment az ítélettől. Ezért a vétkesek számára is csak az lehet jó út, amely őhozzá vezet.

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::