Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A századik születésnap valóban nagyon ritka és mélyen elgondolkoztató esemény egy földi életúton. Hiszen még Mózes imádságában, a Zsoltárok könyvében is ez áll: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” (90,10) Hát még ha száz olyan esztendőről van szó, amelynek a nagyobb részét a 20. században éltük át! Amikor két világháború hozott el addig soha nem látott, rettenetes vérzivatart. Az elmúlt században Európára tört két nem kevésbé kegyetlen, sok-sok áldozatot követelő diktatúra is; az egyik a horogkereszt, a másik a sarló-kalapács jegyében. Aki végigélte ezeket a véres, szenvedésekkel és halállal teli időket, és most szeretteivel együtt visszatekint rájuk, annak igazán van oka a mélységes elgondolkodásra és a szívből jövő hálaadásra Isten színe előtt!

Ilyen rendkívüli és ritka évfordulóra emlékeztünk nemrégiben családunkban, a régi, jól ismert pápai Kunszt családban, Pápa evangélikus gyülekezetében. Nagybátyám, Kunszt Henrik élhette meg ezt a ritka évfordulót szerteágazó nagy családja körében, testi egészségben és lelki békességben.

Az első köszöntés a születésnapra levélben, dr. Sólyom László államfőtől érkezett. Pápa város polgármestere személyesen kereste föl az ünnepeltet, és adta át a város ajándékát egyetlen százéves polgárának. A családi ünnep másnap délelőtt kezdődött, Gyurátz püspök volt templomában. A nagy család tagjai közelből és távolból – még Ausztriából, Svájcból és Svédországból is – hazatérve Isten színe előtt adtak hálát „Henrik bácsi” hosszú életéért, az abban megtapasztalt, végtelen kegyelemért. A pápai gyülekezet lelkészei után magam, férjem nevében is, az ároni áldással kívántam további csendes, békés életutat az ünnepeltnek.

Kunszt Henrik a pápai gyülekezet presbitere volt már fiatalon. Nyugdíjas éveiben pedig feleségével együtt az egyházfenntartói adományokat gyűjtötték éveken át, míg egy váratlan betegség és a halál tíz évvel ezelőtt – könnyes szemmel emlékeztek erre a másik évfordulóra – el nem szakította őket egymástól. Az ősz családfő most három fia és családjuk gondoskodása mellett, csendes otthonukban készül a hazavezető útra. Eddig az éveket számlálta, mostantól kezdve azonban – mint mondta – már a napokat számlálja, hálát adva Istennek minden egyes napért.

A templomi hálaadást felejthetetlen, boldog családi ünneplés követte a terített asztalok mellett, közben pedig a családtagok versekkel, énekléssel, virágokkal, ajándékokkal köszöntötték az ünnepeltet; a köszöntésekből kivették a részüket a legfiatalabbak is.

„Bölcs szív” – egy célját tévesztett, Isten nélküli és énközpontú, zűrzavaros és boldogtalan világban, mint mai világunk – ez a legnagyobb ajándék a rövidebb vagy hosszabb életúton. A „bölcs szív” – ez Isten igéjének üzenete – három, Istentől kapott kegyelmi ajándékot jelent. Az evangélium örömhírének bűnbánattal és hittel való szívünkbe fogadását. A szeretetet, a segítő és cselekvő szeretetet minden szenvedő embertársunk iránt. És azt a rendíthetetlen, vigasztaló reménységet, hogy földi halálunk nem a vég, hanem az élet igazi teljességének, Isten örökkévaló országának a kapuja mindazok számára, akik a bűnbocsánat hitével lépnek át a földi halál kapuján.

Ezért imádkozzunk mi is szüntelenül földi életünk útján a zsoltáríróval: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Dr. Nagy Gyuláné

::Nyomtatható változat::