EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 14 - Keresztény egyetemi napok

Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Keresztény egyetemi napok

Március 20–25.

Két év kihagyás után rendezték meg az idén újra a keresztény egyetemi napokat (KEN). A program értékelésére Barthel-Rúzsa Zsoltot, az Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet lelkészét, a KEN egyik szervezőjét kértük meg.

– Megpróbáltunk elindítani valamit. Igyekeztünk megszólítani azokat a fiatalokat, akik nem tartoznak egyetlen felekezethez sem. Célunk az volt, hogy az egyetemi gyülekezetek megjelenjenek az egyetemi életben, az egyetemisták köztudatában. Nehéz pontosan megmondani, hányan vettek részt a rendezvénysorozaton; voltak népszerű és kevésbé népszerű programok is. Összességében azt mondhatjuk: jól sikerült a sorozat – fejtette ki a lelkész.


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Hol van az az „oltár előtt”?
Élő víz
Fénykereszt
Aki védelmébe vette…
Heti útravaló
Imádság
Egyházunk egy-két hete
Amikor a mag jó földbe hull
Keresztutak
Új EEK-főtitkár látogatása hazánkban
Katonás emlékezés
Evangélikusok
Toronyiránt
e-világ
www.frankfurt-evangelisch.de
Keresztény szemmel
Van élő reménységünk
Sikoly
A hét témája
„Jézusnak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem”
D. Szebik Imre püspök igehirdetése
Dr. Fabiny Tamás püspök igehirdetése
Püspökiktatás Miskolcon
Dr. Szili Katalin levele az új püspöknek
Orbán Viktor levele az új püspöknek
Interjú dr. Fabiny Tamással
Utólagos bejegyzés a püspökiktatás vendégkönyvébe
Részletek dr. Fabiny Tamás püspöki székfoglaló előadásából
evél&levél
Tartassék istentisztelet minden nemzeti ünnepen!
Egy szerző két levele az úrvacsoráról
Közlemények, nyilatkozatok
Hibaigazítás
A közelmúlt krónikája
Nyomtatott betűkkel szolgálni
Nyíregyházától Székelykeresztúrig
Éneklő (evangélikus) ifjúság
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Jézus feltámadásának matematikája?
Ötszáz éves a svájci gárda
Keresztény egyetemi napok
Kozáksapka
A vasárnap igéje
Érthetetlen
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Ősmagyar hitvilág kontra kereszténység?!
Szószóró
Lehetőségek piaca
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 14 Keresztény egyetemi napok

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster