A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Egyre több evangélikus gyülekezetünk épít ki testvér-gyülekezeti kapcsolatot erdélyi magyar gyülekezetetekkel. Egymás megismerése, a kölcsönös látogatások, az egymásra figyelés évről évre kedves és maradandó lelki-szellemi élménnyel gazdagítják magyar nyelvű közösségeink életét. Nem kivételes jelenség a testvérkapcsolatok ápolása az iskolák között sem. Az Északi Egyházkerület legnagyobb gyülekezetének, a nyíregyházinak a területén működő Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium néhány éve ápol ilyet a székelykeresztúri Unitárius Teológiai Líceummal. A március 15-ei közös ünnep alkalmából kérdeztem az együttműködésről Tar Jánosnét, a nyíregyházi iskola igazgatóját.

– Az Erdélyi Unitárius Egyház 1993-ban kapta vissza székelykeresztúri líceumát a román államtól. A nyíregyháziak voltak az elsők, akik felvették a kapcsolatot az intézmény vezetőivel. Azóta több ízben találkoztak, legutóbb idén, március idusán. Mik voltak ennek az előzményei, hogyan találtak egymásra?

– 2000-ben fogalmazódott meg először a tantestületben és jómagamban is a vágy, hogy határon túli magyar nyelvű iskolával legyen testvériskolai kapcsolatunk. Az északkeleti és keleti határ közelsége miatt nyitottak voltunk mind Erdély, mind pedig Kárpátalja felé. A nyíregyházi gyülekezet lelkészeitől kértem segítséget 2002-ben, hogy ajánljanak egy – lehetőleg evangélikus – iskolát.

Sztankó Gyöngyi lelkésznő erdélyi kapcsolatai révén jutottunk el az egyházi kézbe visszakerült, kétszáznegyven tanulót oktató székelykeresztúri iskolához. Mi felajánlottuk, hogy szívesen várjuk őket, és elmondtuk azt is, hogy hasonlóképpen örömmel látogatjuk meg a tizenegyezer lakosú színmagyar város egyházi oktatási intézményét. Szombatfalvi József unitárius esperes vezetésével ötfős delegációt láthattunk vendégül négy napra. Ezalatt módunk volt megbeszélni a kapcsolattartás kereteit; ekkor döntöttünk arról, hogy nemzeti ünnepeinket együtt ünnepeljük. Így jutottunk el március 14-én Székelykeresztúrra tizennyolc diákkal és négy tanárral.

– A határainkon túli magyarlakta területeken talán még felemelőbb érzés lehet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóját ünnepelni, mint az anyaországban… Hogyan zajlott a megemlékezés?

– Már második alkalommal ünnepeltük együtt március 15-ét. Délben istentisztelettel indult a nap programja a székelykeresztúri unitárius templomban. Mintegy ötszáz anyaországi vendég vett részt az ünnepségen. Itt találkoztunk az unitárius egyház, a város és a városi intézmények vezetőivel. Diákjaink félórás, igényes kulturális műsorral készültek – ugyancsak második alkalommal –, melynek keretében énekeltek, verset mondtak, illetve szemelvényeket olvastak fel irodalmi művekből, mindezt pedig a korra jellemző képekkel színesítették. Ezután az ünneplők serege fúvószenekar kíséretében a város főterére vonult. Számtalan magyar zászlót lengetett a szél, és mindenki kokárdát viselt… Rengeteg koszorú – köztük a miénk is – került a Petőfi-szobor talapzatára. Este istentisztelettel zártuk a napot a református templomban.

– A közös ünneplésen kívül a kapcsolattartás milyen formái segítik, hogy a két iskola diákjai és tanárai még jobban egymásra találjanak? Milyen segítséget tud nyújtani a nyíregyházi gimnázium a testvérintézménynek?

– Mindenekelőtt abban tudunk nekik segíteni, hogy kapcsolatuk legyen az anyaországgal. Talán ez a legfontosabb. A magyar nyelvű szépirodalomnak nagyon örülnek. Terveink között szerepel a diákcsereprogram, amelyben három-négy tanuló tölthetne néhány hetet nálunk, a mi diákjaink pedig náluk. Ezt pedagógusainknak is felajánlottunk; ők az óralátogatás mellett a tanórákon taníthatnának is a fogadó intézményben. Ezenkívül évente egy közös csendeshetet szervezünk, amelyen a két intézmény diákjai és tanárai együtt vehetnek részt a napindító és napzáró áhítatokon, illetőleg az egyéb programokon, ahol természetesen alkalom nyílik a jóízű beszélgetésekre is.

Tavaly mi voltunk Vargyason egy nomád táborban, legközelebb pedig májusra tervezünk egy szatmár-beregi tábort az erdélyi gyerekekkel. Tekintettel arra, hogy ők nagyon nehéz körülmények között élnek, eddig minden alkalmat igyekeztünk finanszírozni. Nekik sokszor még az is gondot jelent, hogy egy magyarországi út útiköltségeit magukra vállalják. Szeretnénk ezt továbbra is biztosítani számukra.

Hogy mi mit kaphatunk tőlük? Magyar létünkre magyarságot tanulhatunk, diákjaink tiszta gondolkodást, az erdélyi ember mentalitását. Erre kiváltképp fogékonyak voltak a mi tanulóink. Volt egy kislány, aki három tanulónkat hívta meg vacsorára, annyira összebarátkozott tavaly a mieinkkel…

– Szerepel- e terveik között a kapcsolatfelvétel egy újabb – esetleg evangélikus – intézménnyel?

– Igen, már gondoltunk rá. Jó lenne egy szívesen együttműködő kárpátaljai, esetleg egy másik erdélyi intézményt találni. Tavasszal lehetőségem lesz kiutazni Kárpátaljára, szeretnék megismerkedni az ottani lutheránusokkal és reformátusokkal. Talán ennek eredményeként létrejöhet az újabb testvérkapcsolat.

Horváth-Hegyi Olivér

::Nyomtatható változat::