Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. (Mt 20,28)

Böjt ötödik hetében az Útmutató reggeli igéi az örök Főpap – érettünk végzett – szolgálatáról szólnak. Feketevasárnap zsoltárának kérdése – „Miért kell gyászban járnom, miért gyötör az ellenség?” – Jézus szenvedéstörténete felé fordítja figyelmünket. Csak az Úr Szolgája kérheti ezt hitelesen: „Ítélj meg, Istenem, és légy pártfogóm a hűtlen néppel szemben, ments meg az alattomos és álnok emberektől!” (Zsolt 43,2.1; LK) Atyja ítélete, igazságszolgáltatása Jézus megdicsőülését jelenti a keresztáldozat által. Passióvasárnap emlékezzünk: a mi ítéletünket is ő viseli, bűneink büntetését ő hordozza el! Zebedeus fiainak kérésére – „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk a bal kezed felől üljön majd dicsőséges uralkodásod idején” (Mk 10,37) – a közvetett felelet heti igénkben olvasható. Isten országába csak kegyelemből, hit által juthat be az olyan tanítvány, aki Urát követve, mindenki rabszolgájaként akar első lenni a szolgálatban. De az igazságszolgáltatás kizárólag az Atya „hatáskörébe” tartozik! A Melkisédek rendje szerinti Főpap „örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki” (Zsid 5,9). Engedelmes tanítványai vagyunk-e az engedelmes Fiúnak?! Dávid papként és királyként ismerte a Messiást: „Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől… Pap vagy te örökké, Melkisédek módján.” (Zsolt 110,1.4) Jézus az útnyitó, „ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez…” „…ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul.” (Zsid 7,25.27b) „Aki valami egyebet is melléje állít ennek az áldozatnak, istenkáromlást cselekszik. Mert csak egyetlen áldozat van” – tanítja Luther. Jób hisz abban, hogy Megváltója él, és tudja, „hogy van ítélőbíró”, aki igazságot szolgáltat; ezért azt szeretné: „Bárcsak leírnák szavaimat…, minden időkre kősziklába vésnék! Mert én tudom, hogy az én megváltóm él” (lásd Jób 19,23–29); „s ezután feltámaszt a porból” – így fordítja Luther ezt az életfordító kulcsmondatot. Hisszük-e, tudjuk-e és valljuk-e ezt? – ez böjt kulcskérdése! Krisztus „a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett”. „…önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek…” (Zsid 9,12.14) Nem a vörös tehén hamva, hanem Isten Bárányának a kiontott vére tisztítja meg lelkiismeretünket! Pál is „egy-ügyű” szónokként „csak” a megfeszített Krisztust hirdeti, hogy hitünk „ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1Kor 2,5)! A Krisztus áldozata egyszeri, meg nem ismételhető! „Ő (…) egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért…” „…egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” (Zsid 10,12.14) János látomásában a Bárány és kísérete a Sion hegyén állt. János a trónus előtt új éneket és egy hangot hallott, amely „olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak” (Jel 14,2). Már itt: „Őt, Isten Bárányát zengi új énekem, / Őt áldja megváltott életem.” (EÉ 386,3)

Garai András

::Nyomtatható változat::