A vasárnap igéje

VÍZKERESZT UTÁN 3. VASÁRNAP – Mt 8,1–13

Hozzászólás a cikkhez

A leprás megtisztításáról és a római százados szolgájának meggyógyításáról szóló tudósítást Máté így vezeti be: „Amikor [Jézus] lejött a hegyről, nagy sokaság követte őt…” A Hegyi beszéd isteni kinyilatkoztatás igényével adott tanítását isteni hatalommal véghezvitt csodák hitelesítik. „A józan értelem itt kénytelen arra a következtetésre jutni, aminek Nikodémus – János evangéliumának 3. részében – így ad hangot: »Senki sem tehet ilyen jeleket, ha nincs vele az Isten«” – állapítja meg Luther.

A leprás férfi mindent egy lapra tesz föl. Életét kockáztatja, amikor a mózesi törvény leprásokra vonatkozó előírását megszegve nem tér ki a sokaság kíséretében közeledő Jézus útjából, hanem közel megy hozzá, és a lába elé veti magát. Ezért akár meg is kövezhetnék. De még tetténél is botránkoztatóbb, amit mond: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.” Az ószövetségi nép hite szerint a leprától való megtisztítás egyenlő az új élet teremtésével, amelyre egyedül Istennek van hatalma. Gondoljunk a szír Naamán történetére, aki királya levelével érkezik Izrael királyának udvarába. A levélben ez áll: „…kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem!” (2Kir 5,6) Amikor Izrael királya elolvassa, megszaggatja ruháját, és felkiált: „Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?!” (2Kir 5,7) A Jézus lábához boruló leprás férfi szava – „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz” – annak elismerése, hogy Jézus Isten hatalmával rendelkezik.

De még ennél is többről van szó: olyasmit kér Jézustól, amit hívő zsidó csak Istentől kérhet. Úgy fordul az ember Jézushoz, hogy benne Istent szólítja meg. Tudnia kell, hogy ezzel az írástudók és a vallási vezetők szerint főbenjáró bűnt követ el: az ő mérlegükön szava istenkáromlásnak minősül, amelyért halálbüntetés jár. De ugyanez a vád merül fel Jézus ellen is, ha nem utasítja rendre. Jézus ehelyett kinyújtja a kezét, megérinti őt, és a döbbent csendben csak ennyit mond: „Akarom. Tisztulj meg!” A kocka ezzel el van vetve. Ha a lepra nem tisztul le azonnal, akkor senki sem akadályozhatja meg, hogy istenkáromlásért mindkettőjüket a helyszínen meglincseljék. Ám a lepra abban a pillanatban eltakarodik (az eredeti kifejezés így is fordítható) a beteg ember testéről. Ezzel bizonyítást nyert, hogy Jézus szava valóban isteni szó, amely Isten teremtő hatalmát hordozza. Az ellenség elnémul, Jézus folytathatja útját Kapernaum felé.

A levegő itt is rögtön megtelik puskaporszaggal: az idegen megszálló hatalom gyűlölt hadseregének tisztje közeledik Jézushoz, hogy a szállásán halálos betegen fekvő szolgájának életéért közbenjárjon. Jézus reakciója ebben a helyzetben már nemcsak vallási kérdés, hanem politikai is. Ha ő Izrael Messiása, akkor – a várakozás szerint – nem segíthet a Római Birodalom elnyomó gépezetéhez tartozó emberen. Ehhez képest másodlagos a vallási szempont, az, hogy Jézus – zsidó létére – azonnal késznek mutatkozik rá, hogy egy pogány ember szállására induljon. Nem is rajta múlik, hogy a látogatásra nem kerül sor. Ez a pogány ember ugyanis hisz Jézus szavának tér és idő korlátait legyőzve, mindenütt érvényesülő isteni hatalmában. Szükségtelennek tartja, hogy Jézus személyesen keresse fel a beteget. Azt mondja, elég, ha a távolból parancsol a betegségnek, és az szavára eltávozik a szolgától.

A választott nép ősi hite szerint Isten igéjében és igéje által bárhol jelen tud lenni, és véghez tudja vinni, amit igéjében kinyilatkoztat. Ezt a hitet korábban még a legszűkebb tanítványi körben sem alkalmazta senki Jézusra. Elsőként egy pogány római teszi meg. Máté meg is jegyzi, hogy amikor Jézus a százados szavait hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben.” A százados hitének nagysága nem a mértékében van, hanem minőségében: az ember Jézusban ismeri föl a mindenütt jelen lévő, a világot igéjével teremtő és kormányzó, mindenható Istent.

Jézus ma sem éri be ennél kevesebbel. Egyháza népétől, tőlünk is ezt a hitet várja. Luther így vall erről: „Ez az evangéliumi történet megmutatja, hogyan kell hinnünk, hitünknek miként kell az igéhez ragaszkodnia, és milyen mély alázattal kell várakoznia Isten kegyelmére. Aki ezt megfogadja, annak – miként a leprásnak és a római századosnak is – végül sikerül elnyernie, amit kért. Hited szerint történik minden, mihelyt szíved egyedül Isten kegyelmére és jóságára hagyatkozik, azt kívánja és abban bízik. Isten irgalommal fordul feléd, keblére ölel, és megsegít.”

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::