Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Ne tartsatok vissza, hiszen az Úr szerencséssé tette utamat. 1Móz 24,56a (Lk 5,5; Mt 8,5–13; Róm 1,/14–15/16–17; Zsolt 77) Eliézer szavai ezek, akit Ábrahám Istenre hagyatkozó hittel küldött a távoli tájon élő rokonokhoz, hogy onnan hozzon feleséget Izsáknak. Eliézer tele volt kétségekkel, nem látta biztosítva küldetése sikerét. Aggodalmait fölváltotta a hit bizonyossága, amikor jelet kért és kapott Istentől. Szerencséről beszél, de nem a sors kedvező alakulására gondol, hanem Isten cselekvésére. Egyéni és közösségi életünk szálai Isten kezében futnak össze, ő adhat áldást terveinkre, de sokkal többet is várhatunk tőle: örök üdvösséget Jézus Krisztus által.

Jézus így szólt Zákeushoz: „Szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Lk 19,5–6 (Zsolt 74,21; Ézs 19,19–25; 1Móz 9,1–7) Ami igazán fontos, az nem tűr halasztást. Jézusnak fontos, hogy Zákeust megszabadítsa bűneitől és azok következményeitől, ezért mondja: „Szállj le hamar!” Zákeus is érzi, hogy most nem szabad késlekednie, mert eljött élete sorsdöntő találkozása. Sietve leszáll, és gyermeki örömmel fogadja otthonába Jézust. „Siessetek, hamar lejár, / Kegyelme már régóta vár! / Ma még lehet, ma még szabad: / Borulj le a kereszt alatt!”

A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon. Kol 3,16 (2Krón 5,13b–14; 1Kir 17,8–16; 1Móz 11,1–9) A gazdagsághoz általában fukarság társul, de aki Isten szerint gazdag, az olyan, mint a gyümölcstől roskadó fa, mely mindenkinek kínálja édes termését. Ha Krisztus beszéde tölti be a szívünket, akkor nem keserűségünket és panaszainkat zúdítjuk a körülöttünk élőkre, mert van másokat gazdagító mondanivalónk. Napjainkban különösen is szükség van igazi evangélikusokra, örömhordozókra. (L. Túrmezei Erzsébet Tudsz-e valami jót? című versét.)

Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Zsolt 139,3 (Zsid 10,35; Ruth 1,1–8/9-15/16-19a; 19b–21; 1Móz 12,1–9) Isten úgy törődik velünk, ahogy a gondoskodó szülő munka közben is a szeme sarkából figyelemmel kíséri csetlő-botló gyermekét. Üdvösségünket munkálva sem hanyagolja el apró-cseprő ügyeinket, mert ő tudja, hogy a lényeg mindig a részletekben rejlik. Vigasztaló tudat, hogy nem csak gonosz szándékú emberek megfigyelésének vagyunk kitéve – Urunk szelíd szeme ránk tekint, ha roskadunk, ha bűnös úton járunk, és akkor is, ha úgy érezzük, hogy már senki sem törődik velünk.

Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk. Fil 3,20 (Zsolt 103,15–16; ApCsel 13,42–52; 1Móz 12,10–20) Normális esetben egy állam megkülönböztetett módon védi saját polgárainak jogait az idegenekkel szemben. Manapság gyakran ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Megtörténik, hogy a politikacsinálók csorbítják alapvető jogainkat, mert több előnyhöz juttatják a külföldi befektetőket, mint a haza polgárait. Pál apostol, aki beleszületett a sok előnnyel járó római polgárságba, mindennél többre értékeli a Krisztus vére árán szerzett mennyei polgárságot. Biztosak lehetünk abban, hogy Krisztus nem hagyja el övéit; aki benne hisz, elvehetetlen jogot nyer az örök üdvösségre.

Áldott legyen Isten, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Dán 3,28 (ApCsel 12,11; Lk 4,22–30; 1Móz 13,1–18) Sadrak, Mésak és Abednegó a teljes reménytelenség ellenére is bízott Isten szabadításában. Nem szabtak feltételt Istennek, mondván: „Hiszünk benne, ha megszabadít.” Hitüket így vallották meg: Isten megszabadíthat minket, de ha nem tenné is, mi nem imádunk mást. Tudunk-e mi is ilyen hittel Istenre hagyatkozni életünk nehéz helyzeteiben? Istenbe vetett hitünk feltétel nélküli vállalása a leghatásosabb misszió. Lám, a kivégzést elrendelő király ad hálát Istennek a foglyok szabadulásáért.

Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. Jak 3,10 (Zsolt 150,6; Jel 15,1–4; 1Móz 14,1–16) Gondolataink kifejezésének csodálatos eszköze, a beszéd nagyon szélsőséges formákban jelenhet meg. A szépirodalomban és a közéletben polgárjogot nyertek a trágár szavak. Gyakran áldás és átok két végpontja között ingadozunk, attól függően, hogy milyen hatás alatt állunk, vagy éppen kivel beszélünk. Nem kellene, hogy így legyen – sóhajt fel az apostol. De hogyan lehet másképp? Krisztus által! Róla mondja az ige: „…mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.” (1Pt 2,23)

Győri Gábor

::Nyomtatható változat::