Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Böröcz Sándor evangélikus lelkész életének 94. évében, 2006 karácsonyán elhunyt a kapuvári kórházban.

1913 március 16-án született Borgátán. A soproni Evangélikus Líceumban 1933-ban érettségizett. 1934–37 között végezte el a teológiát. Szüleinek, sőt idősebb testvéreinek hite segítette, neves tanárainak és professzorainak útmutatása irányította őt a lelkészi hivatás felé. 1938-ban szentelte lelkésszé Kapi Béla püspök. Szolgálatát „szárazkáplánként” kezdte Kissomlyón, majd Alsódörgicse, Eger, Súr, Iharosberény, Gyékényes, Uraiújfalu és Vadosfa következett. Itt ismerte meg feleségét. Közös életük Körmenden kezdődött a vasi egyházmegyei misszió szolgálatában.

Harminc település evangélikusságát gondozta. Sok örömben és komoly próbatételekben volt részük. Mégsem csalódtak abban, akiben hittek. Amikor a harcok elérték Körmendet, meghalt első gyermekük. 1948-ban, nem sokkal harmadik lányuk születése után Böröcz Sándort letartóztatták. A szovjet hadbíróság négyszer huszonöt évre ítélte. Vorkuta egyik szénbányájában végzett rabszolgamunkát. Mégis tudta, kiben hisz. Családja évekig semmi hírt nem kapott felőle.

1956-ban szabadult. Először lehetett együtt családjával karácsonykor, és lelkészi munkakörbe kerülhetett. A forradalom leverése után azonban újra szétszóródott a család, és nem engedték lelkészként szolgálni; nagy nehézségek árán tudott csak elhelyezkedni segédmunkásként. Ennek ellenére tizenkét fogyatékos gyermeket fogadtak magukhoz. Felesége halála után, öregségében közülük az egyik segítette.

Arról, hogy mi történt a hírhedt „Gulag-szigeteken”, beszélni sem volt szabad. Böröcz Sándort 1992-ben rehabilitálták. A következő évben megjelent önéletírása, Kiáltás a mélyből címmel, 2004-ben pedig ugyanezzel a címmel mutatták be az életéről szóló, megrázó dokumentumfilmet Sághy Gyula rendezésében.

Sok gyülekezetben hirdette az igét, és tartott előadást; számos cikke jelent meg különböző kiadványokban. Mindez alkalom volt számára a bizonyságtételre. Tudta, kiben hisz.

Végakarata szerint hamvait 1988-ban elhuny felesége, Szentgyörgyi Horváth Ida hamvaival együtt ravatalozták fel a vadosfai evangélikus templomban, és a vigasztalás igéjét leánya, dr. Böröcz Enikő lelkész hirdette 2Tim 1,12 – „Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra” – alapján. „Minden földi és égi méretű túlélés egyetlen garanciája a világot teremtő és azt Jézus Krisztusban megváltó Isten kitartó, következetes hűsége és szeretete” – hangsúlyozta.

Böröcz Sándor és felesége életéről Rác Dénes gyülekezeti lelkész emlékezett meg. Dr. Győrffy Előd, a gyülekezet felügyelője beszédében felidézte az elhunyt lelkész újévi üzenetét: „Mindig, minden körülmények között Istenhez hűséggel maradni! Én megpróbáltam – megérte!”

Ravatalukat a család, számos gyülekezet tagjai – a vadosfaitól a kisbabotin és a győrin át a józsefvárosiig –, illetve Böröcz Sándor harmincöt lelkésztársa (köztük plébánosok) vették körül, megtöltvén a nagy templomot gyászolókkal, majd kísérték a hamvakat utolsó földi útjukon a vadosfai temetőbe.

Legyen áldott emlékezetük! Együttérzéssel gondolunk a gyászoló családra.

Rőzse István

::Nyomtatható változat::