Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Ha akadna író, aki egy regény erejéig feltámasztaná Mikszáthot, az Új Zrínyiászhoz hasonló szatirikus mű keletkezne. A joviális öregúr pipaszárát rágcsálva csak a fejét csóválná a hazai közállapotokat látva, és tán önként vonulna vissza sírjába a szigeti hőshöz hasonlóan.

Ősei között nemzedékekre visszamenően evangélikus lelkészek munkálkodtak, és Mikszáth számtalanszor büszkélkedett rebellis elődeivel. Születésekor egy ismerős megjósolta ugyan, hogy tiszteletére egyszer majd kivilágítják Balassagyarmatot, ám a rokonok ennek nem sok esélyt adtak.

A vézna, beteges kisfiú keservesen tanulta a betűvetést, olvasásból, fogalmazásból pedig gyengének mutatkozott. Félig igaz – vagy tán egészen az –, hogy az első feltűnést keltő dolgozatát egy népszerű történelmi elbeszélésből másolta. Pedagógiai érzékkel megáldott tanára nem szégyenítette meg, de elvárta tőle, hogy a továbbiakban hasonlóan jó stílusban fogalmazzon. A siker fellobbantotta a szunnyadó tehetséget, és a megerősödő kamasz ontani kezdte az írásokat.

A gimnázium után jogi karra iratkozott be, de hamarosan rájött, hogy az érthetetlen jogi szövegektől csak „megsavanyodik a gyomra”. Maradandó károsodást nem szenvedett, mert időben otthagyta a vaskos könyveket, és Gyarmatra szegődött esküdtnek Mauks Mátyás szolgabíró mellé.

Főnöke, hogy segítse a szerény jövedelmű esküdtet, ebédre hívta házába. Mikszáth így ismerkedett meg Mauks Ilonával, a visszahúzódó, kényes ízlésű kisasszonnyal. Valóságos kis irodalmi szalont hoztak létre, kicserélték olvasmányaikat, felolvasásokat tartottak. Talán a romantikus regények is közrejátszottak abban, hogy fellobbant a szikra a fiatalok között. Mikszáth rá oly jellemző módon aktát nyújtott be főnökének a következő szöveggel: „Én, alulírott szavamat adom, hogy Ilonka leányomat egy éven belül Mikszáth Kálmánhoz adom feleségül.” A válasz stílszerű volt: „Ezt majd még megapelláljuk a királyi táblához.” Az elutasítás azonban végleges. Mauks úr nem hitte, hogy Mikszáth el tudná tartani a lányát írói reményekből.

A fiatalok rövid tanakodás után titokban házasodtak össze. Keserves évek következtek. Anyagi gondokkal küzdöttek, az egészségtelen lakás megbetegítette Ilonát. Mikszáth kétségbeesett lépésre szánta el magát: levélben arra kérte feleségét, hogy váljanak el, mert nem akarta az asszonyt is magával rántani a nyomorba. A kitartó nő azonban társa akart maradni férjének a bajban is, és hallani sem akart a válásról. Mikszáth végül kegyes hazugsághoz folyamodott: azt állította, hogy mást szeret. Elváltak.

A szárnypróbálgató íróhoz ekkor kopogtatott be a szerencse néhány szegedi újságíró alakjában. Egy újonnan induló napilaphoz hívták munkatársnak tisztességes fizetést ajánlva. Kedvére tölthette meg a lapot a legkülönfélébb műfajú írásokkal, és Szegeden születtek a Jó palócok és A tót atyafiak című elbeszéléskötet egyes darabjai is. A két kötet zajos sikert aratott, és anyagi megbecsülést is hozott.

Mikszáth úriember volt, nem feledkezett meg a bajban is hű társáról, és levélben kereste fel egykori feleségét, hogy újra megkérje a kezét. Bevallotta ugyan, hogy a hajdani láng már nem lobog benne, sőt egy férjes asszonyt szeret, de hozzátette azt is, hogy „vagy maga lesz a feleségem, vagy soha senki”. Ennek a szíves lánykérésnek Ilona nem tudott ellenállni, és 1882-ben újra oltár elé álltak.

Kevés olyan írónk van, aki olyan érzékletesen tud írni a családi fészek melegéről, mint Mikszáth. Gyermekeit a rajongásig szerette, és szinte az eszét vesztette, amikor meghalt János nevű kisfia.

A családi élet fájdalmai és örömei mellett írói, politikai pályája emelkedni kezdett. A Pesti Hírlapot parlamenti karcolatokkal töltötte meg, a tisztelt Ház képviselője lett, és gyűjtötte az anekdotákat, melyeket később beépített regényeibe is.

A nyolcvanas-kilencvenes évek az ő fénykora. Az ünnepelt, körülrajongott író azonban egyre sötétebben látta az ország helyzetét. Utolsó éveiben visszahúzódott családja körébe, alig mozdult ki horpácsi birtokáról. Ereje mintha elhagyta volna, apátiába süllyedt, alig érdekelte a külvilág.

Amikor 1909-ben az ország nagy felhajtással – például Gyarmat kivilágításával – ünnepelte negyvenedik írói jubileumát, felesége döbbenten fedezte fel, milyen rossz állapotban van a férje: „Keresem az uramat, és látok egy kis töpörödött, öreg, reszkető emberkét a Kálmán ruháiba öltözve, aki alig áll a lábán.” Tizenkét nappal a jubileumi ünnepség után végtiszteletadásra gyűlt össze a nemzet. A nagy anekdotázó földi pályája 1910-ben véget ért.

Jánosi Vali

::Nyomtatható változat::