Cantate

Hozzászólás a cikkhez

Húsvétvasárnapi cikkünkben legfontosabb húsvéti énekeinket mutatjuk be. Szeretnénk ezzel is hozzájárulni az elmélyüléshez, az ünnep lényegének jobb megértéséhez. (E. Zs.)

„Vége a gyásznak / És a könnyhullásnak! / Örvendezzünk, vigadjunk, / Krisztus lett a vigaszunk, / Halleluja!” (EÉ 213,2) Énekeskönyvünk a húsvéti énekek közé összesen tizenhárom tételt sorol, melyek közül nyolc szerepel eredeti dallammal.

A Krisztus feltámadt (EÉ 213) több szempontból is a legjelesebb húsvéti énekünk. Luther maga – teológiai megfontolásból – nem alkotott passiós éneket. Hitünk és keresztény életünk középpontjában mindenkor Krisztus feltámadásának kell állnia – tanította. Krisztus megtörte a halál hatalmát, halál felett vett diadalával „elmúlt kín, gyalázat”. Ezért mi „örvendezzünk, vigadjunk, / Krisztus lett a vigaszunk! / Halleluja!” Minden ének éneklésébe bele lehet unni, mondta Luther, de a Krisztus feltámadt sorainak éneklésébe soha.

Azért is ez a legjelesebb darab, mert a legősibb magyar nyelvű kanciós énekről van szó. (Kanciónak nevezzük a középkorban keletkezett anyanyelvű strofikus vallásos énekeket, melyek alapvetően a két nagy ünnep, húsvét és karácsony köré csoportosíthatóak.) Már az ezredforduló táján jól ismert volt – több nyelven is – Európa-szerte.

A Jézus Krisztus, Üdvözítőnk (EÉ 214) már-már szikár formában foglalja össze Luther teológiáját, míg a Jézus, Megváltónk sírba szállt (EÉ 215) bővebb teret ad az örvendezésnek. Ez utóbbi éneknek a Krisztus feltámadt kanció és a Victimae paschali laudes szekvencia alkotja a szövegi és dallami alapját. Az első versszakban összefoglalja a húsvét örömhírét: az élet és halál küzdelmében az élet győzedelmét. Ez a mi igaz örömünk, melyet Luther minden versszak végén „Halleluja!” kiáltással fejez ki.

Michael Weisse verse, a Dicsőség néked, Istenünk! (EÉ 216) eredeti verziója szerint húsz versszakban beszéli el a teljes húsvéti történetet; énekeskönyvünkben hat strófa található. A versszakok végén álló háromszoros halleluja Melchior Vulpius 1609-ben megjelent csodálatos dallamával a húsvéti öröm páratlan kifejezését adja.

Nikolaus Herman a Harz-hegységben, Joachimsthalban volt kántor. Éneke, a Felvirradt áldott, szép napunk (EÉ 217) 1560-ban keletkezett. Mind a dallam, mind a szöveg Herman munkája. A dór dallam hangismétléses kezdete és annak ritmusa, majd a dallam kvintugrással történő továbblépése a küzdelemből születő győzelemnek és örömnek a zene eszközeivel való kifejezése. A szöveg tartalmi hangsúlya nem a húsvéti történet elbeszélésén van, hanem az ótestamentumi próféciák beteljesedése feletti örömön.

Kaspar Stolzhagen 1591-ben egy családok számára készített gyűjteményben jelentette meg a „Feltámadt Isten szent Fia…” kezdetű éneket(EÉ 218). Pedagógiai céllal, a családi együttlétek számára írta versét, a szülőknek példát és lehetőséget mutatva az étkezések előtti és utáni, valamint a reggeli és esti közös elcsendesedések számára. A dallam Bartholomäus Gesius műve 1601-ből.

A Szegedi Lénárd-féle Cantus Catholici énektárból (Kassa, 1674) származik a Krisztus, virágunk (EÉ 222). Az ének ritmusa külföldi eredetre mutat, forrását azonban nem ismerjük. Páratlan lüktetésű dallama a második dallamsor ismétlésével bővül háromsorossá, míg szövegi szempontból 1 + 2 tagolású. „Feltámadt Krisztus, vigadjunk! / Bűnből, halálból támadjunk!” – ismételjük minden versszak végén.

Charles Wesley verse, a Krisztus Jézus, ím, feltámadt (EÉ 224) az angol barokk költészet szép példája. Az ének – felépítésénél fogva – kiválóan alkalmas felelgetős éneklésre egyes gyülekezeti csoportok, illetve szólóénekes és a gyülekezet között.

Nem eredeti dallammal szereplő énekeink közül most csak a „Jézus él, én is vele!” (EÉ 223) kezdetűt emelem ki, amely a berlini kántor, Johann Crüger dallamával közli a felvilágosodás nagy költőjének, Christian Fürchtegott Gellertnek a versét. Sorai kísérjenek mind többünket a húsvét utáni úton! „Jézus él, már nincs kétség, / Kegyelmétől el nem téphet / Sem magasság, sem mélység, / Sem öröm, sem szenvedések. / Ő erőm és oltalmam: / Ez az én bizodalmam.” (4. szakasz)

W. Kinczler Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::