evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

A sátán szó kis- vagy nagybetűs írásának kérdése meglehetősen összetett. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a sátán a héberben jogi szakkifejezés, a bírósági tárgyaláson az ügyészt, azaz a vádlót jelenti. Tehát az ördög „hivatalát” írja le a szó: „Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az Úr angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt” (Zak 3,1); „Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: »Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.«” (Jel 12,10) A sátán Isten előtt vádolja a bűnös embert, akit persze ő maga vitt bűnbe, csak azért, hogy vádolhassa, és Istentől – igazságára hivatkozva – elpusztítását követelhesse. A sátán Istent akarja eszköznek használni embergyilkos tervéhez. Isten válasza erre határozott nem. Istennek isteni megoldása van az ember bűnösségére: megigazítja. Így áll helyre az igazság. Ez Isten igazsága, és az ő igazsága valóban isteni igazság.

Mindebből kitűnik, hogy a sátán nem tulajdonnév, és főleg nem személynév, a szót tehát ebből a megfontolásból kisbetűvel kell írni. Ennek ellentmondani látszik az egyházunkban hivatalos használatra rendelt, új (ökumenikus: protestáns–ortodox) fordítású Biblia gyakorlata, de tudni kell, hogy az ennek alapjául szolgáló héber Ószövetség nyelve nem ismer különbséget kis- és nagybetű között, a Nestle–Aland-féle görög Újszövetség pedig mind a szatán, illetve szatanász, mind a diabolosz (ördög) szót következetesen kisbetűvel írja. Következetesen kisbetűt használ a római katolikus magyar fordítás is.

Ezzel nem kívánjuk kétségbe vonni, hogy a sátán személy. Néha el is látják személynevekkel: persze ezek is valamilyen funkciójára utalnak (Belzebub, azaz helyesen Belzebul: „a Legyek Ura”; Lucifer: „Fényhozó”, azaz ál-fényhozó stb.; ezeket természetesen nagybetűvel kell írni). De az ügyész is minden esetben személy, mégsem írjuk – a bírósági jegyzőkönyvek névelőt mellőző stílusától eltekintve – nagy ü-vel, mert ez nem a neve, hanem a tisztsége, feladatköre.

Végül arról sem feledkezhetünk meg, hogy bizonyos fundamentalista protestáns irányzatok követői a sátán szót következetesen nagybetűvel, sőt névelő nélkül írják és igehirdetéseikben is így használják. Például: „Ha nem ügyelünk éberen, Sátán azonnal betör az életünkbe, mert Sátánnak a legkisebb rés is elég, hogy benyomuljon” stb. Vagy: „Sátán munkálkodik az ezotériában, a természetgyógyászatban stb.” Feladatuknak érzik „Sátán” műveinek a felkutatását, leleplezését, és ezt mintha nagyobb elánnal, szívesebben tennék, mint a sátán fölött mindenkor diadalmas, bennünket minden kísértése, cselvetése és egyéb praktikája ellen megoltalmazni tudó Krisztus hirdetését.

Kovács László lelkész testvérünk érvelése természetesen logikus a maga nemében. Meg lehetne úgy is közelíteni a sátán szó helyesírásának kérdését, mint az isten/Isten szóét: amikor egyben személynév is, akkor nagybetű, ha pedig „fajtamegjelölés”, mint például a következő szerkezetekben: „a görög istenek”, „Zeusz a főisten”, illetve „Zeusz görög isten”, akkor kicsivel. A gyakorlatban ez azonban elég nehézkesen alkalmazható szabály lenne.

Döntő szempontnak végül is azt tartom, hogy a magyar protestáns egyházi valóságban a sátán nagybetűs írásmódja óhatatlanul teológiai állásfoglalást rejt magában a fundamentalista irányzatok mellett, ezért hetilapunk hasábjain továbbra is mindenképpen kerülném a használatát.

Véghelyi Antal, A vasárnap igéje rovat vezetője

::Nyomtatható változat::