Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

„Ha újra kezdhetném, ismét lelkész felesége lennék” – ez a vallomás a délutáni csoportbeszélgetések egyikén hangzott el a nyugdíjas papnék számára meghirdetett országos csendesnapon március utolsó szombatján. D. Szebik Imréné meghívására mintegy hatvan, már nem aktív papné gyűlt össze a Deák téri evangélikus gyülekezet nagytermében, hogy találkozhasson a többiekkel, felidézhesse a régi időket, legfőképpen pedig hogy együtt gondolkodhasson a nap témájáról: „Mire kaptam még időt?”

Az alkalmat szívbéli derű jellemezte. Nem csupán azért, mert régen látott szolgatársak találkozhattak, hanem mert – ahogyan az idézett vallomás is igazolja – az Úristennek szolgálni kitüntetés és boldogság. Szombaton a résztvevők arról tettek bizonyságot, hogy minden nehézségük, megpróbáltatásuk ellenére is jó volt Krisztus egyházában munkálkodniuk. Ám a délelőtt elhangzott előadások éppen arról győzték meg őket, hogy a szolgálat nem fejeződik be a nyugdíjba vonulással: idősen is kap feladatot az ember.

Az idő felett nem mi rendelkezünk, hiszen az Istentől kapott ajándék, így az Úrtól rendelt célja van. Mindezekről Sárkány Tiborné nyugalmazott lelkésznő szólt, aki számba vette azokat a területeket, amelyeken a nyugdíjasokra még szolgálatok várhatnak. E cikk terjedelme csupán azt engedi meg, hogy néhányat kiemeljünk közülük. Az idős ember gazdag tapasztalatával segítheti a fiatalabbakat. A kipróbált emberismerettel rendelkező idősebb papné támogathatja az ifjabb lelkészfeleséget.

A nyugdíjas években a családtagoknak több idejük lehet egymásra. Az ajándékba kapott idő arra is lehetőséget teremt, hogy – készülve az örök élet felé – az ember számba vegye a múltját. Erre beszédében a délelőtt másik előadója, D. Szebik Imre nyugalmazott püspök is kitért. Hangsúlyozta, hogy a csendesnapon részt vevő papnék nehéz politikai viszonyok között álltak férjük mellett a szolgálatban.

Az elmúlt évtizedek eseményeinek megítélésében egyházunk tagjai sem egységesek. De a jelennel való szembesülés sem egyszerű. Gondolatait Szebik püspök e szellemes címmel gyűjtötte össze: Nem az vagyok, aki voltam. Azokról a lelkészekről szólt, akik feleségüknél talán nehezebben tudják feldolgozni, ha nyugdíjba kell vonulniuk. Emlékeztette a papnékat, hogy rájuk nemcsak férjük aktív szolgálati időszakában hárult nagy szerep, hanem akkor is, amikor segíteniük kell, hogy házastársuk ne megkeseredetten, hanem megbékélten és tartalmasan tölthesse el a pihenés megérdemelt éveit.

A fiatalabb generáció tagjaként Jörg Zink német teológus szavai ütöttek szíven sokakat: „Kevés ember az, aki jól bánik az idejével. A legtöbbje átrohan az életen, mint egy elhajított kő.” Ezért is jók az olyan alkalmak, mint a papnécsendesnap, mert segítenek felismerni a lehetőségeket, élni az Isten által elkészített ajándékokkal. Kezdő úrvacsorai szolgálatában Gáncs Péter erre hívta fel a figyelmet, idézve Pál apostol szavait: „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.” (Ef 5,16; Károli-fordítás) A Déli Egyházkerület püspöke a reményt vesztett emmausi tanítványok történetén keresztül mutatta be, hogy a lélekben megfáradt férfiak szívében a kétségbeesés alkonya miként válhatott a remény hajnalává.

A földi és az öröklét határán – ahogyan a záróáhítatot tartó Takácsné Kovácsházi Zelma lelkésznő is fogalmazott – egyedül a hit ragadhatja meg húsvét valóságát. Az élet akkor lesz a miénk itt és majd odaát, ha megragadjuk azokat az alkalmakat, amelyeken a Feltámadott mellénk szegődik, betér hozzánk.

B. Pintér Márta

Regionális hozzárendelés: Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség

::Nyomtatható változat::