Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A némi festői segédlettel kialakított fadobozban rendben sorakoznak a tárgyak. Sajátos műfajú alkotás ez, kész, sőt használt, hétköznapi tárgyak kompozíciója. Első látásra szerszámos ládának vélhetnénk, amelyet reggelente a gazdája fáradtan vagy vígan lóbál a kezében munkába menet. Annyira mindennapinak, annyira egyértelműnek látszik mindez, hogy el is sikkadnánk az oda nem illőnek tűnő, tövises ágacska fölött. Szemadám György alkotásának a címe – Festődoboz művészi bűnkészlettel – azonban elárul valamit. Kiemeli a műgonddal összeállított kollázst a hétköznapokból. Mik is ezek az eszközök? Hogy is kerültek egy műalkotásba? A válaszért évszázadokra kell visszanyúlnunk.

A 14. századi Európában új típusú vallásosság alakult ki: a devotio moderna teológiája elsősorban a személyes élményekre, az átélésre helyezte a hangsúlyt a korábban annyira meghatározó dogmatikai kérdések helyett.

A misztikus vallásosság leginkább a ferencesek és a domonkosok prédikációi nyomán terjedt. Új fénybe helyezte Krisztus kereszthalálát, a szenvedéseiben való részvételben, a vele való lelki azonosulásban látta a bűnös ember elrontott életének megoldását. Az oltáriszentségben való találkozás mellett fontos céllá vált az érzelmi azonosulás, amelyet a passió megrázó ábrázolásai is hivatva voltak elősegíteni. Ekkor terjedtek el az úgynevezett Fájdalmas Krisztus-képek, lett igazán népszerű a Fájdalmas Mária, a Pieta, és váltak közkedveltté mellettük az Arma Christi-ábrázolások is.

Utóbbiakon részletező gazdagságban láthatjuk azokat a tárgyakat, amelyek Krisztus szenvedéstörténetében szerepet kaptak. Pilinszky szerint az emberi civilizáció majd minden fontos eszköze kompromittálta magát Jézus szenvedéseiben, keresztre feszítésében. Csoportosíthatjuk a tárgyakat anyaguk (vas, nemesfém, fa, textil, csont) vagy funkciójuk (szerszám, fegyver, pénz, játék, ruha, edény) szerint, a csoportok legalább egy-egy tagjához tapad Jézus vére.

Arma Christi: Krisztus fegyverei. Míg az emberiség történelmén, a civilizáción Isten Fiának kereszthalála valóban hatalmas szégyenfolt – még a tárgyak is eljátszották becsületüket –, a kegyelmes Atya ezt is jóra fordította. Fegyverré tette az ezüstpénzt, a szögeket, a lándzsát. Krisztus fegyvereivé, amelyekkel a sátánt győzte le. Minden egyes seb Krisztus testén újabb és újabb döfés a sátánén. Mert a Krisztus sebeiből folyó vér mos tisztára minket bűneinkből. „Üdvöz légy, győzedelmes vas, / A Megváltó mellébe hatolsz, / És megnyitod nekünk az ég kapuit…” – énekli a középkori himnuszköltő.

Míg a sok száz éves festményeken „Krisztus fegyverei” különleges, elvont jelképszerűségben, misztikus tárgyiasulásban jelennek meg, addig Szemadám bűnkészlete brutális valóságosságával, nyers erejével csapja arcul a nézőt. A 21. században erre lenne szükség az üzenet megértéséhez? Bár a mű címe kiemeli a tárgyakat hétköznapi világukból, a használatban megkopott eszközök a mai ember elé tárják a szembesítő igazságot. Ez a kalapács, ez a harapófogó az én szerszámos ládámból származik. A dobókockát épp most tettem a társasjáték dobozába. Ez a fúró családi örökség: már a nagyapám tenyere is koptatta…

Persze a nagyobb tárgyak nem fértek a dobozba. Az oszlop, a lándzsa, a létra részletező naivitással egyszerűen a doboz fedelébe van festve. A kakas – minden tagadásaink tanúja – is ott kukorítja a harmadikat már. És a karéjos szárú kereszt a passió tárgyai között talán valószínűtlen, falusi temetőkben azonban nagyon is valóságos forma. A réges-régi ősök, ismerős és ismeretlen dédszülők, dolgos kezű apák és szerető szívű anyák valóságos sírköve. A halálnak halálával halóké. A miénk is.

De a kis festmény bal oldalán, halványan egy szögletes, szürke tárgy körvonalai tűnnek fel. Egy kővályú? Vagy betonteknő? Ugye, az üres sír?

Zászkaliczky Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::