A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Lautner Erzsébet Munkácsról érkezett; ő az utolsó megkeresztelt evangélikus a városban. Mindennapjairól és a találkozón szerzett benyomásairól kérdeztük.

– Egy kezemen meg tudom számolni az otthoni evangélikus testvéreket. Legtöbbjük már sajnos idős, ágyhoz van kötve. Én egymagam jöttem Munkácsról, mert olyan indíttatást éreztem, hogy el kell fogadnom a meghívást.

– Hogyan alakult a sorsa, egy szál munkácsi evangélikusként milyen a hitélete?

– 1946-ban születtem; akkor még volt templomunk. Majd bejöttek az oroszok, s megszűnt a gyülekezeti élet, mert sokan elkerültek, elmenekültek; a szlovákok – ők voltak evangélikusok – Szlovákiába kényszerültek. Mi a családunkkal ott maradtunk. Beolvadtunk a református egyházba, oda járok templomba, istentiszteletre, ott élem a hitéletemet. Duplán vagyunk gazdagok: úgy érzem, evangélikus gyökereimmel a református egyházban élhetek aktív életet. Konferenciákra is járok. Nem probléma, hogy egyedül vagyok, nagyon jól érzem magam, ott is konfirmáltam.

– Miként tartja a kapcsolatot a Magyarországi Evangélikus Egyházzal?

– Úgy kezdődött, hogy Józsa Márton, aki Kárpátalján volt lelkész, negyven év után visszatért Munkácsra, és meghívott a siófoki Makovecz-templom felszentelésére. Piliscsabán is voltam konferencián, s a Deák téri templomba mindig bemegyek, ha Budapesten járok. Ott is volt evangélizáció – s most itt vagyok. Rendszeresen kapom a Híd magazint, és rendszeresen meghívnak a magyarországi evangélikusok.

– Viszontagságos útja volt Paksig?

– Igen, a jegyembe ötszáz kilométer van beírva. Hét átszállással, vonattal jöttem. Otthon sokan csodálkoztak is, hogy egymagam nekivágok, de bennem fel se merült, hogy ne jöjjek. Hiszen tudom, hogy nem vagyok egyedül!

Képzelje, a csarnokban „véletlenül” olyan testvér mellé ültem le, aki épp Ukrajnába fog átmenni dolgozni… Meghívott vacsorára, és kisült, hogy közös ismerőseink is vannak! Hát nem csoda ez? Fenntartjuk majd a kapcsolatot.

– Mit jelent az Ön számára a találkozó jelmondata, a „békesség néktek”?

– Annál nagyobb jelentőségű gondolat a kisebbségben élők számára Kárpátalján sincsen, mint a megbékélés. Ezért úgy fogalmaznék, az ökumené az én tulajdonképpeni vallásom… Minden felekezettel való megbékélést nagyon fontosnak tartok. Nem is tudnék hitközösség nélkül élni!

Kőháti Dóra

::Nyomtatható változat::